http://www.mernokkapu.hu Nyomtatás
 
2014-11-04 09:18

A tényekhez igazodó úthálózat-fejlesztésért II.

|

Dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök tanulmányának folytatása.

A legfontosabb hazai tény 2014-ben is a hatalmas államadósságunk, pénztelenségünk.
A rögtön ez után megemlítendő szintén hazai tény az ehhez egyáltalán nem igazodó, ezt szinte figyelmen kívül hagyó, mondhatni erőltetett, rendkívül költséges gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési terv.

Már most kilógunk a Közép-európai környezetünkből az előrefuttatott autópálya-fejlesztésünkkel! Azt sem lehet nem leírni, hogy az az autópálya hálózat semmiben sem illik sem a tönkretett magyar iparhoz, sem a tönkretett magyar mezőgazdasághoz.

Ezek az utak nem szolgálják Magyarország harmonikus területfejlesztését! Természetesen tudok azokról az igyekezetekről, melyek ennek az ellenkezőjét igyekeznek bizonygatni! Az egyetlen, amihez illik az a nyugati multik érdeke, melyek el akarnak rajtunk keresztül jutni a Balkánra. Ennek kiszolgálását miért hívjuk magyar úthálózat-fejlesztésnek? Ez a hálózat kiszolgálja az előbbin túl még a magyar főváros érdekét, annak városállammá válását, az egyetlen városból álló ország rémképét, a 4-5 milliós főváros ideológiáját egy 8-10 milliós országban! Ez a hálózat nem csökkentette a vidék és a főváros elszakadását, hanem növelte! Olyan erőforrás szivattyú lett, mely kiszedi a vidékből azt, ami még kiszedhető.

 

A tanulmány itt olvasható>>