http://www.mernokkapu.hu Nyomtatás
 
2012-03-28 16:02

Gyorsabb és átláthatóbb építésügyi engedélyezési eljárások

|

Az ÉTDR bevezetésével jelentősen felgyorsulnak az építésügyi engedélyezések, ami az állampolgárok és a szakhatóságok szempontjából egyaránt fontos – húzta alá Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára a rendszert bemutató sajtótájékoztatón.
fotó: Botár Gergely
Szaló Péter elmondta: az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, teljes költségvetése mintegy 1,1 milliárd forint.

Az ÉTDR az Interneten elérhető, központi szolgáltatásként az engedélyezési tervdokumentáció elektronikus kezelését támogatja – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, majd hozzáfűzte: a kérelmezők ügyfélkapus azonosítással egy egységes építésügyi hatósági felületen nyújthatják be engedélyeik vagy igazolásaik iránti kérelmeiket, és az ehhez szükséges mellékleteket elektronikusan csatolhatják.

Kiemelte: a rendszer lehetőséget ad a jogutódlási, a határidő-hosszabbítási és jogorvoslati eljárások kezdeményezésére is. Az új eljárási rend azon kérelmezőknek is könnyebbséget hoz, akik nem kívánnak élni az e-ügyintézés kényelmével, mivel a rendszerbe kapcsolt Kormányablakok révén a hatóságinál rugalmasabb ügyfélfogadást tesz lehetővé.

A mellékletek központi kezelése lehetővé teszi azt is, hogy a szakhatóságok, a közreműködő szervezetek, illetve az ügyfelek is az ÉTDR szolgáltatásait használva tekinthessék meg a terveket. A szakhatóságok a rendszer keretében ellenőrizhetik ezeket, majd az állásfoglalásokat is ide töltik fel, a dokumentációt elektronikus keltezéssel, aláírással és pecséttel látják el. Ha az ügyben másodfokú döntés szükséges, a másodfokú hatóság ugyancsak az ÉTDR rendszeren keresztül tekintheti meg a műszaki dokumentációt – tájékoztatott a helyettes államtitkár.

Az engedélyezési eljárások folyamata gyorsabbá és átláthatóbbá válik. Pontosabban megfogalmazott kérelmek és alaposabban kidolgozott, átláthatóbb dokumentációk születhetnek, így csökkenhet a hiánypótlások száma is, ezáltal jelentősen csökken az engedély megszerzéséhez szükséges idő is – mondta Szaló Péter, majd hozzátette: a jelenlegi adminisztratív terhek csökkentésével a hatósági oldalon több energia marad a szakmai előkészítésre, a megalapozottabb döntésekre, ezzel a vitás helyzetek sok esetben válnak elkerülhetővé.

Az ÉTDR bevezetése 2012 végére várható. A munka érdemi része most kezdődik: meg kell teremteni többek között az illetékek elektronikus fizetésének, a postai elektronikus szolgáltatások igénybevételének, a földhivatali adatok átvételének lehetőségét, és meg kell oldani az iratkezelési rendszerekkel történő integrációt is. Az ÉTDR ezzel válik az egységes szemléletű e-közigazgatás részévé is.
2012. március 28.
(kormany.hu)