http://www.mernokkapu.hu Nyomtatás
 
2011-12-12 12:29

Beszólások a vízpartról

|

Avagy két jellemző példa napjainkban arról, hogy a vízügy szakmai kérdéseiben más szakmák jeles képviselői foglalnak állást a mérnökök helyett. Nyilván ezt azért lehet megtenni, mert a mérnökség társadalmi szinten elveszítette kompetenciáját, a magyar mérnök nem tart arra igényt, hogy tudásával és tapasztalataival felvértezve ellent mondjon a politikának, vagy az egyéb szakmák lobbistáinak. Dr. Hajtó Ödön két esetben most szót emel.

Az írásra az Élet és Irodalom késztetett. A 2011. november 25-i számban Vargha János biológus ironikus írását közlik, mely arról szól, hogy ő mennyire gyűlöli a vízépítő mérnököket. Aki kíváncsi a teljes szövegre, ide kattintva elolvashatja:


Normális média viszonyok közepette ez magánügy lenne, de Magyarországon ezt közzéteszik. Különösen abszurd ez Vargha János esetében, aki 20 évvel ezelőtt kulcsszerepet játszott abban, hogy Szlovákiának (korábban Csehszlovákiának) lehetővé tegyük az úgynevezett „C” variáns megépítését, átengedjük nekik a szigetközi térség vízszintszabályozását, és lemondjunk a megújuló villamos energiatermelés nekünk járó részéről, mindezzel 100 milliárdokban mérhető anyagi, továbbá természeti károkat okozva hazánknak. Az említett károk felelőseit mai napig nem vizsgálja elszámoltatási kormánybiztos, míg Szlovákiának a termelt villamos áramból már régen megtérült a teljes beruházás.

 

***


Boros Imre bank és deviza szakértő közgazdász vízi témájú írását a Polgári Szemle 2011. szeptemberi száma jelentette meg, melyben a szerző legfontosabbként egy hajózható Duna-Tisza csatorna megépítését sürgeti. Aki kíváncsi a teljes szövegre, itt elolvashatja: 

 

Igaz, hogy a vasúti és a közúti jármű közlekedés feltalálása előtt (Magyarországon a török kiűzése után, körülbelül 1700 és 1850 között) a világpiacra lépési verseny lényeges eleme a belvízi hajózás volt. A szén, az acélipari- és az agrártermékek olcsó, nagy távolságra való szállítása vízi úton történt. A szárazföldi hajózás hegemón szerepét 1850-től átvette a vasúti szállítás, majd korunkban a közúti szállítás. A közúti szállítás térhódítása előtti időkben, körülbelül 1950-ig, akár a hajókra, akár a vasútra történő árufelhordás lóvontatással, szekérrel történt. Ez a szállítási módszer sűrű hajózható csatorna, illetve sűrű vasúti hálózatot igényelt, hogy a lóvontatású szállítási távolságot megrövidítsék. Más a helyzet korunkban, amikor az árufelhordás akár hajóra, akár vasútra közúton gépkocsival történik. Ez esetben a felhordási távolságok már sokkal nagyobbak lehetnek, sőt az átrakodások sok esetben el is maradhatnak. A mai ipari- és agrártermelési ágazat nem igényel a régihez hasonló sűrűségű hajózó útvonalakat, illetve vasúti hálózatot. A jelenlegi közúthálózat mellett elegendő lenne, ha a Dunát és kisebb méretű hajók számára a Tiszát hajózhatóvá szabadna tenni. A közúti felhordás a Duna és a Tisza kikötőire nem okozna problémát. Na de mit szólna ehhez Vargha János?
A hajózható Duna-Tisza csatorna ötletét a HVG is kritizálta, ide kattintva elolvashatja:
 

Teljesen más kérdés. Magyarország számára az árvízvédelem és a mezőgazdasági vízgazdálkodás problematikája, de ezek már más témák.