http://www.mernokkapu.hu Nyomtatás
 
2011-12-07 05:52

Pénzügyi támogatás a nukleáris biztonságnak

|

A tudásközpontú Európa győzelmének tekinthető, hogy az EU nemcsak a szavak szintjén veszi komolyan a nukleáris kutatások, így a biztonságosabb Európa támogatását, de pénzügyi forrásokat is hajlandó az ügy mögé állítani – kommentálta Herczog Edit, hogy az EP költségvetési bizottsága jelentős többséggel támogatta az európai fúziós reaktor (ITER) projekt további 1,3 Mrd eurós bővítését.

A frissen megszavazott forrás célja, hogy a következő, 2014-ben induló hétéves költségvetési keretprogram indulásáig biztosítsa a kutatások zökkenőmentes folytatását. Herczog szerint nemcsak az egész európai tudományos közösség felé bír komoly üzenettel, hogy a pénzügyi megszorítások idején komolyan veszik a kutatások által megteremtett értéket, de az is a döntés mellett szól, hogy így nem kell egyéb, folyó kutatásoktól elvonni forrásokat a fúziós erőmű megépítéséhez. Ezzel nem veszélyeztetjük Európa pozícióját a kiélezett nemzetközi tudományos és innovációs versenyben – fogalmazott az EP ITER-jelentésén dolgozó képviselő.
Brüsszel, 2011. december 6.

Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja