http://www.mernokkapu.hu Nyomtatás
 
2011-11-17 14:08

Újabb nagyberuházásokról döntött a Kormány

|

Megújul a hatvani Grassalkovich-kastély, hulladékgazdálkodási beruházásoknak köszönhetően 1,2 millió ember életminősége javulhat, illetve újabb bürokráciacsökkentő lépések könnyíthetik meg a vállalkozások mindennapjait - ismertette Giró-Szász András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatóján.
Giró-Szász András (fotó: Botár Gergely)

A kormányszóvivő elmondta: a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer kiépítése során háromszázhat hulladékgyűjtő szigetet, huszonegy hulladékgyűjtő udvart, egy átrakó állomást, három válogatóművet és kilenc komposztálót létesítenek. A beruházás 9 milliárd forintos összköltségéből az Európai Unió 2,6 milliárd forintot biztosít az Új Széchenyi Terven keresztül.

A fejlesztésnek köszönhetően - ismertette - 167 település 650 ezer lakójának életkörülményei javulnak, csökken a lerakott és a szerves hulladék mennyisége is, és megvalósítják a papír, a fém és a műanyag szelektív gyűjtését is.

A másik nagyberuházás során Pest, Csongrád, Komárom-Esztergom és Békés megye területén valósítanak meg rekultivációs programot. A fejlesztés 103 hulladéklerakó telepet érint, a régióban 550 ezer ember életminősége javulhat. A 16,1 milliárdos költség 15 százalékát a hazai költségvetés, a 85 százalékát az EU állja. A beruházások egyértelműen javítják a foglalkoztatottságot, az üzemeltetés során pedig lehetőség lesz startmunkások bevonására is.

A Kormány döntött emellett arról, hogy felújítja a kizárólagos állami tulajdonban lévő hatvani Grassalkovich-kastélyt. Az épületben helyezik el az Országos Magyar Vadászati Múzemot, és ökoparkot is kialakítanak, ez a kettős egyedülálló lesz Közép-Európában. A kormányzat célja az állami vagyon gyarapítása, az épített örökség megőrzése, ezért védett műemlékké nyílvánítják a kastélyt és parkját.

400 milliárdos bürokrácia-csökkentés
Az Egyszerű Állam kormányzati program újabb szakaszában 400 milliárd forintos adminisztrációs könnyítésről döntött a Kormány. A magyar vállalkozók az európai átlag kétszeresét költik bürokráciára, a túlzó és ésszerűtlen szabályok kiszűrésével a versenyképességet szeretné erősíteni a kabinet - húzta alá. A csomag összeállításakor az Egyszerű Állam konzultációsorozat eredményeire, a vállalkozók észrevételeire támaszkodtak - mondta Giró-Szász András.

A kormányszóvivő példaként említette, hogy minden vállalkozói információszolgáltatást egyetlen adatlapon lehet majd megoldani, tovább egyszerűsítik a társasági adóbevallás szabályait, valamint bevezetik az e-vállalkozást is. Utóbbi keretében a cégek egységes elektronikus felületen intézhetik ügyeiket.

A program 2014-től érezteti igazán a hatását, a tervek szerint 1,2-1,3 százalékos gazdasági növekedéshez, 100 ezer új munkahely létrehozásához és 100 milliárd forint megtakarításához járulhat hozzá.

A kormányszóvivő újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Kormány arról határozott, hogy támogatja az egyszerűsített vállalkozói adó jövő évi 37 százalékos kulcsáról szóló előterjesztést.
2011. november 17.

(kormany.hu)