http://www.mernokkapu.hu Nyomtatás
 
2011-11-11 14:30

Nemzetközi űrtevékenység

|

Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője képviselték Magyarországot a 2011. november 10-én, az olaszországi Luccában megrendezett 3. Európai Űrkutatási Konferencián.

 

Az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség (ESA) közös rendezésű, miniszteri szintű konferenciáján a résztvevő országok delegációi nyilatkozatot fogadtak el, amelyben leszögezik: az emberi űrrepülés elmúlt 50 éve alatt olyan mértékben váltak összetetté az űrkutatással kapcsolatos feladatok, hogy azokat csak széles nemzetközi együttműködés keretében lehet megvalósítani. Az elfogadott konferencianyilatkozat kapcsán a helyettes államtitkár aláhúzta: a nagyra törő űrkutatási célok elérése érdekében a jelentős sikereket elérő Indiát és Kínát is minél nagyobb arányban be kell vonni a globális együttműködésbe.

A kétnapos konferencia egyúttal a Magas Szintű Nemzetközi Űrkutatási Platform (High Level International Space Exploration Platform - HISEP) első ülésének is helyt adott, amely az űrtevékenységgel foglalkozó európai országok stratégiai együttműködését segítő, konzultatív fórumként működik a jövőben.

Bár Magyarország egyelőre nem tagja az Európai Űrügynökségnek, a magyar kutatók mégis sokat tettek eddig és tesznek ezután is az európai űrkutatás sikerességéért, így például az automata eszközökkel végzett Naprendszer-kutatási programokért vagy a Nemzetközi Űrállomás fenntarthatóságát biztosító kutatásokért – fogalmazott Kovács Tamás Iván a konferencián. A helyettes államtitkár hozzászólásában jelezte: Magyarország nagy figyelmet fordít az űrtechnológiai fejlesztések oktatására és a kapcsolódó egyetemi kutatásokra, ami segít kinevelni az európai mérnökök új generációját.

Budapest, 2011. november 10. (OS)

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály