Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Múlt idő Petőfi-ezred bemutatása
2017-04-24 14:11

Petőfi-ezred bemutatása

|
Kincses Katalin Mária (kora újkori magyar történelmet kutató történész, kandidátus, a Károli Gáspár Református egyetem megbízott oktatója) méltatja Frivaldszky János: Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezred megalakulása című könyvet.

Könyvbemutató, Bp., 2017. április 24. MNL OL Díszterem, 10.30.

 

 

Tisztelt Hallgatóság!

Kérem, nézzék el nekem, hogy ezt a könyvbemutatót azzal kezdem, hogy saját magamról beszélek, de valahogy mégis csak meg kell indokolnom, hogy miért én fogom ismertetni Frivaldszky János: Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezred megalakulása című könyvét az ország levéltárában.

Elöljáróban el szeretném mondani bemutatkozásképpen, hogy kora újkori magyar történelmet kutató történész vagyok, aki időnként egyetemista fiatal emberek figyelmét a korszak egyetemes történeti vonatkozásaira is megpróbálja ráirányítani. A kutatás során az emberi mentalitás, a gondolkodásmód áthagyományozódása generációról generációra izgat, s ennek főleg tudományos és kulturális vetületei. Ebbe a témakörbe sorolható többek között a dunántúli nemesasszony, Batthyány Ferencné Lobkowitz Poppel Éva hétköznapi gyógyító tevékenysége, vagy a tudós 18. századi polihisztor, Bél Mátyás tudományos eszmerendszerének helye az európai horizonton, de a Rákóczi-szabadságharc kultusza is, s általában az emlékezetpolitika mentalitástörténeti vetületei. – Csupa olyan kérdés, amelynek a politika- vagy eseménytörténet pusztán csak egyik, de fontos területe, s a mindennapi élet, az emberek közötti viszonyrendszer struktúráit legalább olyan fontosnak tartom választott kor-szakom megismerésében, mint a politikai vagy katonai események sorozatát. Ennek a kutatási témának ugyanis nincs konkrétan körülhatárolható forrásbázisa, egy-egy tanulmány megírásakor túlzás nélkül mondható, hogy könyvtárnyi szakirodalmat kell áttekinteni, s ha nem lenne szenvedélyem a forrásfeltárás, ami mindig, minden esetben meghatározza módszereit tekintve az adott téma kutatását, bizony nem lennék képes megérteni a korabeli emberek gondolkodásmódját.

Így utólag mondhatom, hogy akkor, amikor nem kis megilletődöttséggel, de a tőlem megszokott módon azonnal rávágtam Frivaldszky János kérdésére, hogy elvállalom ennek a munkának a bemutatását, talán ugyanez a kíváncsiság vezetett.

És ekkor jöttem rá, hogy Frivaldszky János könyvére, nemcsak mint tudományos munkára tekintek, hanem mint forrásra is. Vagyis egy olyan történeti monográfiáról van szó, amely minden tudományos követelménynek maximálisan megfelel, mind módszereit, mind levéltári, szakirodalmi forrásait, mind tartalmát, mind formáját tekintve – de szerencsére mégis csak szubjektív. A jövendő korok történészeinek, olvasóinak, akiknek ez a könyv készült, lesz a feladata ezt a helyén kezelni,.

Egy olyan könyvet – műfaját tekintve kismonográfia – készült, amely gyakorlatilag az 1956-os forradalom tavaly ünnepelt hatvanadik évfordulóján íródott egy olyan szerző tollából, aki maga is cselekvően részt vett az eseményekben. Ez már önmagában is egy különleges dolog. Nemcsak az idő távlata miatt, hanem azért is, mert ismétlem, tudományos célból megírt történeti művet tarthatok a kezemben az egyik korabeli – nem, vagy nem csak szemtanú, hanem – résztvevő munkáját.

Magától értetődik a történész számára, aki korabeli forrásokkal dolgozik, bármely korszakról is legyen szó, egészen a kora újkortól a közelmúltig, hogy a történeti események, forradalmak, hatalomváltások, politikai mozgalmak után azok résztvevői megfogalmazzák memoárjaikat. Továbbá összegyűjtik, és ha az adott politikai rezsim engedi, korábban, közvetlenül néhány évvel a megtörténtek után, ha meg nem, utólag, amikor már lehet, tudományos igénnyel megjelentetik az eseményekkel kapcsolatosan a birtokukban lévő iratokat is. Az viszont, hogy valaki, jelesül ennek a kötetnek a szerzője: Frivaldszky János egy fél tucat olyan könyvet jelentessen meg, melyeket a személyesen átélt élményektől eltávolodva, a szubjektivitást a tudományosság által megkövetelt módon és mértékben mellőzve vagy nem mellőzve tárgyilagosan, a források ütköztetése és analízise által nem-csak leíró, hanem értékelő módon, választott tárgyát a történeti kutatás azóta létrejött produktumai közé illesztve készítsen el, kétségtelenül példa nélküli.

Manapság, amikor 1956 már állami ünnep, és legalább három, de inkább négy generációváltás is bekövetkezett, az emlékezetpolitika alakítói akarva és akaratlanul már megtették a magukét, s az ünnepi megemlékezéseknek csak apropóját, ürügyét jelentik a valós, korabeli történések. „A Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzet-őr Ezred megalakulása” című könyv segít abban, hogy az októberi napok élővé váljanak számunkra, mert az olvasót visszavezeti annak a pár napnak a megrázó eseménysorára, amelyek akkor, 1956 őszén történtek.

Frivaldszky János könyvének első mondatát idézem: „A mai ember nehezen tudja elképzelni, hogy a jelen tanulmány tárgyát képező ezred egy alulról építkező közösségből jött létre, az egyetemi hallgatók kezdeményezésére.” – Ez a kötet egyik kulcsmondata, s mindjárt mondanivalójának lényegét fogalmazza meg: a forradalom gyakorlatilag a műegyetemistáktól indult, egy független, civil önszerveződésként, ami fegyveres felkeléssé alakult, miután csatlakoztak hozzájuk a fegyveres testületek velük szimpatizáló tagjai, miután ezek a fegyveres testületek szervezeti szinten az államhatalom összeomlása alatt egy pillanat alatt vákuumba kerültek, szervezetileg gyakorlatilag felbomlottak, sejtjeikre estek szét, a központi parancsirányítás megszűntével. Következésképpen az 1956-os forradalom egyik legfontosabb kérdésének feltárására vállalkozott a szerző: annak a folyamatnak a bemutatására, hogy egy egyetemi közegben, konkrétan a budapesti műegyetemen létrejött civil szervezet hogyan vált, válhatott komoly, meghatározó fegyveres, katonai testületté, s milyen feladatokat vállalt magára. Továbbá, az 1956. október 22-iki, esti műegyetemi nagygyűléstől kezdve folyamatosan végigköveti a Petőfi Nemzetőr Ezred megalakulásának történetét, párhuzamosan az országos politikai eseményekkel, illetve a szovjet fegyveres beavatkozás tükrében.

A kötet tehát a Műegyetemen lezajlott forradalom leírásával kezdi az események tárgyalását, a fegyver nélkül, majd a rendőrök csatlakozása után fegyverrel is folytatott, felvállalt rendfenntartó feladatok rekonstruálásával folytatódik. Ezt követően a katonai kiképzésben lévő, végzett hallgatók csatlakozásának időszaka következik, majd az egyetemen kívüli alakulatok csatlakozása. Mindez az őrszolgálatok ellátását eredményezi, amely tevékenység gyakorlatilag egy immáron fegyveres testület, a Nemzetőr Ezred megalakulásához vezet, s a rend-védelmi, rendfenntartó funkció immáron katonai funkcióvá válik. Egy olyan folyamat íve figyelhető meg, melynek során a civil indíttatású diákszerveződésből pár nap alatt gyakorlatilag hivatásos fegyveres testület válik. Rendhagyó mindez, hiszen fordítva szokott lenni: civil személyek szoktak katonai egységekhez csatlakozni, s nem fordítva.

A dolog rendhagyó, szokatlan voltával már a kortársak is tisztában voltak: mint megtudhatjuk, Marián alezredes is leírta, hogy egészen különleges rendszer alakult ki, melyben a katonai parancsnokok a diákvezetők-kel együttműködve irányítottak.

A nemzetőrség a Műegyetemen 1956. október 22–23-án történt megmozdulások szerves folytatásaként jött létre. Ugyanúgy spontán, alulról jött kezdeményezés eredménye volt a nemzetőrség megalakulása, mint maga a nagygyűlés is, amit az egyetemen szerveztek. A monstre, mintegy nyolc-tíz órán át tartó gyűlés sok ezer fős tömegrendezvénnyé vált, melynek során a diákjóléti követeléseket felváltották a diktatúrát felváltó társadalmi viszonyok megteremtését szolgáló követelések. Ami pedig a nemzetőr ezred szervezeti kialakulásának első jelentős pillanatát illeti: mindezzel egyidejűleg aktivizálódott a Petőfi Sándor Katonai és Politikai Akadémia tiszti állománya – a későbbi ezred is innen kapta nevét.

Hogyan is volt mindez lehetséges? Képzeljünk el egy manapság megtörténő, analóg szituációt: bármely egyetemi megmozdulás hogyan válhat olyan eseménnyé, amely történelmi távlatait illetően pillanatok alatt – gyakorlatilag két-három napról van szó legfeljebb! – fegyveres megmozdulássá alakul át? Mi az oka annak, hogy ez ilyen rövid idő alatt bekövetkezhetett? Hiszen mai logikával vagy szituációban ugyan hogyan, honnan lehetne szinte azonnal fegyverekhez jutni? Hogyan találnának egymásra a fegyveres testületek parancs, irányítás nélkül maradt, az elégedetlenkedőkkel szimpatizáló tagjai és a civilek? Hogyan lehetséges az, hogy egy társadalom egyetlen hét leforgása alatt képes egy forradalmat végbevinni?

A kérdésekre talán az a válasz, amit manapság már szerencsére el sem tudunk képzelni: a társdalom 1956-ban oly mértékben volt militarizált, ami számunkra már elképzelhetetlen. Így a felkelést, a forradalom eseményeit, azok súlyát, úgy látom, nagyon sokan azonnal képesek voltak átlátni. A háború után járunk alig több mint egy évtizeddel. Másrészt a hidegháborús hangulat az emberek életének mindennapjait meghatározta már 1947-től kezdődően, s ebben a feszült légkörben éltek, mintegy évtizede. S végül: maga a kommunizmust óhajtó, a szovjet rendszert adoptáló vagy adoptálni kívánó, de az 1956-ban időlegesen elbukó magyar politikai rendszer lényege a társadalom militarizálása volt, már hat éves kortól. Mindent csak harcok árán, valakik vagy elvont ellenséges eszmék ellenében, küzdelem során lehetett elérni, és mindent csak a katonai szisztéma leképezte struktúrákban: harc a békéért, harc a munkáért, harc az újjáépítésért, harc a termelésért, harc a jó tanulmányi eredményért, harc a jövőért, de harc az élelemért, a fűtött lakásokért, megélhetésért, az egyetemi felvételiért is. A civil társadalmat ezért aztán őrsökbe, rajokba szervezték az iskolákban, harci ifjúsági szervezetekbe a középiskolákban, majd azonnal elkezdték a hadseregben kiképezni, ami aztán három évig zajlott, s innen kellett visszatalálni valahogyan megint a civil társadalomba, ahol az első munkahelyeken már javában folyt a munkaverseny: harc a termelésben. A mindennapi élet normális működése helyett mindez számomra, így, utólag egy abszurd rendszernek tűnik, pedig még nagyon jól emlékszem a végére, mert ebben nőttem föl. A folyamatos feszültségben tartás, a folyamatos megfélemlítés, félelemben tartás az ötvenes években, pedig, ami a normalitástól nagyon messze járt – beteges. Ezért is váltotta ki a társadalom elemi tiltakozását 1956-ban.

A pusztítás ellenes forradalom eszméje is talán ebből táplálkozik; nem tudom, amit a műegyetemisták megfogalmaztak 23-án este: nem anakronizmus? Hiszen a forradalom mindig pusztítással jár. Nekik azonban éppen a harccal járó pusztítás megakadályozása lett a céljuk. Ez lehetett a szerveződés sikerének is a kulcsa: megakadályozni a közrend felbomlását, s ezért csatlakoztak a műegyetemistákhoz a többi oktatási intézménytagjai, a testnevelési főiskolások, az állatorvosi főiskola hallgatói. A műegyetemisták megfogalmazták 14 pontból álló követelésüket, amit országos szinten kívántak megismertetni a lakossággal: a rádióban kívánták ezeket fel-olvasni. Akkor kezdődött tulajdonképpen a forradalom, amikor közéjük lőttek, 23-án délben a Duna parton, ahol a követelések elhangzottak, s vált a forradalom fegyveres felkeléssé ekkor, amikor a szovjet páncélosok megjelenek.

Frivaldszky János hangsúlyozza, hogy a műegyetemisták még akkor is ragaszkodtak a konfliktus békés rendezéséhez – s erre számos példát is felhoz –, amikor a felkelők már fegyverekkel a szabadságharcot vívták. Ennek is megvan a magyarázata. A korabeli fotókon megörökített jeleneteknek is ez a kulcsa, melyeken a szovjet tankok körül csoportosuló civileket látunk: a szovjet tankok között civilek közlekedtek, mert a tankokból a katonák a parancs értelmében csak a rájuk lövőkre nyithattak tüzet – a lakosságra nem. Vagyis kiderül: a műegyetemisták vértelen, békés rendezési stratégiája 25-én reggel a Gellért téren nem volt abszurd és irreális koncepció.

Amikor október 24-én a központi hatalom országszerte működésképtelenné vált, a karhatalomból kikerült katonai alakulatoknak, személyeknek elvileg három alapvető lehetősége volt. Az első: helyi szinten kiadva a parancsot a felkelők közé lövetnek, illetve harcolnak a felkelőkkel. A második: kivárnak. Végül, a tüntetők mellé állnak. Az összképet tekintve, amint ezt megtudhatjuk a könyvből, talán a legjobbat tették, amit csak tehettek: passzív magatartásukkal hallgatólagosan a tüntető tömegek mellé álltak, így nem került sor vérontásra. A legjobbat tették, amit csak tehettek: ez szintén a műegyetemisták vér nélküli koncepciójának realitását bizonyítja.

A cél, a feladat a nemzetőrök számára a közellátás biztosítása, a vidékről érkező élelmiszer szállítmányok célba juttatása, majd a rendfenntartás volt; a fosztogatások, randalírozás, rendbontások megakadályozása, részvétel a rendőrség járőrözésében. Fegyvereket először 27-én kaptak a rendőrségtől. Frivaldszky János könyvében napról napra, részletesen végigköveti azokat a közbiztonságot segítő, műegyetemisták jóvoltából végre-hajtott intézkedéseket, melyeknek végső célja az volt, hogy a forradalom tisztaságát sikerüljön megtartani: a közbiztonságot az ÁVH-s orvlövészektől, a forradalom menetét pedig a kiszabadult köztörvényesektől. Mint megtudhatjuk a könyvből, egyidejűleg elsőként a SZOT deklarálta október 27-én az ÁVH megszűnését, valamint azt, hogy egyetemistákból, munkásokból olyan fegyveres erőt kell szervezni, amely a rendőrökkel és a honvédekkel együtt működik közre a rend megszilárdításában.

A kötetben ezt követően részletesen feltárásra kerül a különböző oktatási intézmények, kollégiumok önszerveződő tevékenysége, majd az is, hogy a különböző katonai kiképzésben lévő, végzett hallgatók, majd a műegyetemen kívüli alakulatok honnan, mikor kapcsolódnak a be a forradalmi eseményekbe. Közben a műegyetemisták új feladatot is kapnak: őrszolgálatot teljesítenek fontos objektumoknál: az ÁVH-székháznál (Jászai Mari téri, sarki „Fehér-ház”), a belügyminisztériumnál. Frivaldszky János hangsúlyozza: az utca nemcsak a felkelőket, hanem a felkelésben részt nem vevő egyetemista nemzetőröket is tekintélyként fogadta el, akik döntő többsége műegyetemista volt, mert a 23-iki tüntetés miatt bizalmat élveztek.

A legfontosabb kérdés, ami október 31-én már felmerült a műegyetemista nemzetőrök számára annak vonatkozásában, hogy a vérontást meddig lehet megakadályozni, az, hogy mit tesznek, ha bekövetezik a szovjet beavatkozás. Marián István alezredes ekkor még kitért a kérdés elől (remélte, erre nem kerül sor). A Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Budapesti Karhatalmi Parancsnokság képviselője, Király Béla azonban már nem térhetett ki a kérdés elől, s másnap, november 1-jén délután bejelentette: a nem honvédségi vagy rendőrségi fegyveres erők Nemzetőrséggé egyesülnek. Marián, a máris parancsnokként fellépő Görgényi ellenében ezt az intézkedést nem fogadta el, mert átlátta, hogy a diákokat le akarják választani a többi fegyveres testületről. De ekkortól kezdődik a műegyetemisták felfegyverzése is, rohamcsapatok alakulnak. 1-jén már gyakorlatilag minden nemzetőr rendelkezett fegyverrel, legfontosabb feladatuk az őrszolgálat volt különböző objektumoknál, többek között a Deák téri rendőr-főkapitányságnál.

A Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezred megalakulásának legfőbb oka tehát a szovjet beavatkozás volt. Az ezred szerveződésének állomásait részletesen bemutatja a kötet: kik, honnan, mikor, hogyan szereztek fegyvereket, a felfegyverzés szigorú adminisztrációját, a nyilvántartás pontos vezetését szintén dokumentálja. – Itt kell megjegyeznem, hogy a kötet fotói többnyire sajnos bélyegméretűek, s a kiadvány és főleg mi, olvasók megérdemeltük volna, hogy ezeket a fotókat ugyanolyan jól láthassuk, nagyobb képeken, mint a szöveget is. – Az ezred gyors szerveződésének magyarázata az volt, hogy már október 23-án csatlakoztak a katonai tanszékek hallgatói, a Petőfi Akadémia, a műegyetemmel szemközti Zalka Máté laktanya és a Haditechnikai Intézet. Ez magyarázza a Nemzetőr Ezred szokatlan struktúráját is: választott parancsnokaik voltak.

A kötetben önálló fejezet foglalkozik a továbbiakban az ezred egységeivel, az ezred létszámát illetően pedig Frivaldszky János tételesen cáfolja – a kiadott igazolványok alapján a dokumentumok felhasználásakor tanúsított forráskritikával – a szakirodalom korábbi adatait, mely szerint 500-1000 fős volt a létszám, s bebizonyítja, hogy Marián István véleményét támasztják alá a források. Marián 2000 körülire tette a műegyetemi nemzetőrök létszámát, a kötet szerint minimum 2030 főről van szó.

A szovjet beavatkozás során a harcoktól való tartózkodás stratégiája november 4. után tarthatatlanná vált. Az első szovjet alakulat Budapestre november 6-án futott be, a Móricz Zsigmond körtérre, a szovjet lövészek megsemmisítésében a műegyetemisták is részt vettek. A nehéztüzérség (tankok) bevetése vetett véget a fegyveres harcoknak, ellenük harcolni értelmetlenség volt a továbbiakban. Itt, a várban, mint a kötetből megtudtam, 8-án kötöttek fegyverszünetet az ostromlókkal, a fegyvereket a hadtörténeti pincéjébe rakták, s az itt, az alagút, illetve barlangrendszerben bujkáló nemzetőrök akkor jöttek elő, amikor a levéltár iratait kellett menteni.

A kötet a megtorlások részletes leírásával zárul. 1957. január végén kezdődtek a letartóztatások, közöttük több műegyetemistát is letartóztattak, de nem nemzetőrségi, hanem a november 4-e utáni politikai tevékenységük miatt. A második letartóztatási hullám március elején vette kezdetét, amikorra a Kádár-rezsimhez szegődött hallgatók terhelő információkat tudtak begyűjteni – utólag. Nem végeztek túl jó munkát, mert a 499 meg-gyanúsított személyből csak elenyésző számúakat állíttathattak bíróság elé, 15 főt.

A kötet végén Frivaldszky János összegez, mérleget von, melynek végén egy nagyon fontos módszertani buktatóra hívja föl a figyelmet, amit most szeretnék kiemelni, s ami nemcsak az 56-os kutatásokban figyelem-re méltó: jelesül, a szilárd struktúrákat vizsgáló intézménytörténeti kutatási metódus nem vagy nem teljes mértékben alkalmas forradalmi történések vizsgálatára, mert az intézményekben képződött források a spontán eseményeket alig vagy egyáltalán nem rögzítik.

Végül elmondhatom, hogy a kötetben a tájékozódást, eligazodást, további kutatást lapalji jegyzetapparátus segíti, a Hivatkozások című fejezetben a levéltári, kéziratos források, valamint a nyomtatásban és az interneten közzétett szakirodalom tételes felsorolása, mind az oral history tárgyköréből, mind a nyomtatásban megjelent visszaemlékezések tárgyköréből, mind pedig a kapcsolódó szakirodalmat illetően.

Köszönöm a figyelmet, s kérem, engedjék meg, hogy bejelentsem a következő felszólalót, Reskovits Ágnest, az Új Város Alapítvány elnökét, hogy az általuk olaszra fordított Ötvenhat lelke c. könyvről mondjon néhány szót, majd ezt követően a Műegyetem által kiadott A jövő mérnökei című kötetről maga a szerző, Frivaldszky János mond néhány szót.

 

A könyvbemutatóról még itt olvashat>>

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Petőfi-ezred bemutatása »
  • Petőfi-ezred megalakulása »
  • Szemben Vedres elveivel »
  • 1920: Duna-szabályozás és vízi erőmű »
  • A Magyar kreativitás napjára gondolva »
  • Víz és energia, energia és víz »
  • Bodoki Károly szobrának avatása Gyulán »
  • Az első romániai személyi számítógép »
  • Marián István életrajzi könyve »
  • A hazai vízgazdálkodás évfordulói 2014-ben »
  • Horthy István a gépészmérnök »
  • Galamb József életének üzenete »
  • Hol van Közép-Európa? »
  • A Tisza-szabályozás »
  • Pereces Újakna »
  • Bányászatunkról a 16–18. században »
  • Utána néma csönd »
  • Múlt idő
    Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    200 éve született Bodoki Károly

    Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

    A Tisza-szabályozás

    2012. január 27-én a Tisza-szabályozásáról szóló kiállítással egybekötött beszélgetésre hívta az érdeklődőket a Polis Egyesület és az OSZK.
    A Mérnök Újság bekötött példányai

    A Mérnök Újság régebbi évfolyamai (1998-2010) elegáns kivitelben, sötétkék műbőrkötéssel, aranyozott felirattal, évenként bekötve is megrendelhetők a kiadónál.

    A korlátozott számban elérhető kiadványokról rendelés előtt érdeklődjön a Logod Bt.-nél a logod@logod.hu címen, vagy a +36 1 214-2453 telefonszámon. A bekötött lapok évfolyamonkénti ára 18 000 Ft.