
25 év után, 2015-ben emlékezik vissza dr. hajtó Ödön a Mérnöki Kamarával kapcsolatos kezdeti várakozásokra. A demokratikus társadalmi átalakulásra 1989-1990-ben nyílt történelmi lehetőség. Komolyan vettük - állapítja meg - az alapvető tézist: „demokráciában a nép kormányoz.”
A politikai rendszerváltás elhúzódása következtében még most, 2015-ben a politikai pártok sokkal inkább egymással vannak elfoglalva, mintsem a demokráciát működtetnék. A Polgári Törvénykönyv 1993. évi módosítása már sugalmazta a közfeladatok decentralizálását, de ennek végrehajtásában a Mérnöki Kamara csak bürokratikus feladatok tekintetében részesült, szakpolitikai véleményét nem kérték, nem is hallgatták meg. Műszaki kérdésekben nem folyt érdemi konzultáció a szakma és a politika világa között. Húsz év után 2013-ban az új Polgári Törvénykönyvből1 a köztestület fogalma már kimaradt, ami dokumentált visszalépés a hatalommegosztás szándékától. A hivatásrendi kamarákat a hatalmi szféra ráerőltetett törvényekkel és rendeletekkel „kézi vezérli”, a politika minden döntési jogkört kezében tart. Az összefoglaló itt olvasható>>
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|