Budapest,1925. október 24. – Budapest, 2015. február 7.
A Betontechnikai Intézet tudományos segédmunkatársaként szerezte meg mérnöki oklevelét 1951-ben.
A budapesti műegyetemen 1943 őszén kezdte meg mérnöki tanulmányait, de katonai szolgálat és hadifogság képében közbeszólt a világháború, s a félbeszakított stúdiumokat csak 1946-ban tudta folytatni. A diplomához vezető út azonban nem volt ezt követően sem nyílegyenes, hosszabb-rövidebb ideig dolgozott az Árpád-híd építésén (a töltéseket keresztező vasbeton kerethidak alapozásán), később a MÁV hídépítő felügyelőségnél a taksonyi 51 m-es Duna-ág áthidalását biztosító rácsos-tartós vegyes-forgalmú híd építésén. Már a Betontechnikai Intézet tudományos segédmunkatársaként szerezte meg mérnöki oklevelét 1951-ben. Az Intézet feladata a tapadó-betétes előrefeszített vasbeton elemek gyártósorainak tervezését megalapozó vizsgálatok végzése, az elemgyárak (előfeszített födémgerendák, betonaljak, pörgetett-beton lámpaoszlopok) tervezése volt. Munkája során vezette le a feszítőhuzal és a beton közötti kölcsönhatást leíró differenciál-egyenletet, amelyet Schwertner Antal műegyetemi adjunktus biztatására leközölt.
A Betontechnikai Intézet utóbb beolvadt az Építéstudományi Intézetbe. Itt tudományos munkatársként laboratóriumi kísérleteket, és a kor nagyberuházásainál (a Dunapentelei Vasműnél, az Inotai Alumíniumkohónál, a Tiszai Vegyi Kombinátnál, a Bp.-i METRÓ és a Keleti Főcsatorna szerkezeteinél) helyszíni szerkezetvizsgálatokat, valamint anyag- és minősítő vizsgálatokat végzett.
Az Intézet laboratóriumában került sor az 1950 decemberében bevezetett n-mentes méretezési mód kísérleti igazolására, amelyhez tucatnyi precíziósan készített és Huggenberger-bélyeggel ellátott vasbeton gerenda törését kellett elvégezni.
1954-1962 között a VIZITERV irányító tervezője volt. Feladata a K-VI. és K-IX. öntöző rendszerek műtárgyainak, szivattyútelepeknek, balatoni műtárgyaknak, a Tiszalöki, Kiskörei, Kvassay-zsilipi, valamint a Bős-Nagymarosi vízerőművek műtárgyainak és a Prédikálószék szivattyús energiatározó nyomóvezetékének mélyépítési és statikai tervezése.
1962-től a VITUKI tudományos munkatársa, majd főmunkatársa, műszaki-gazdasági tanácsadója lett. Fő kutatási területe az árvédelmi töltések viselkedésének és védképességük fokozásának vizsgálata volt. Ezzel kapcsolatban felfejlesztette a VITUKI talajmechanikai laboratóriumát, bevezette a töltések tömörségének és nedvességtartalmának izotópos mérését, a töltés és az altalaj szilárdságának in-situ mérését (súly-, statikus- és verőszondázással), a rétegződés meghatározását felszínközeli geoelektromos módszerekkel (verőszondázással kombinálva is). Ezekkel a módszerekkel az 1965. évi dunai, majd az 1966. és 1970. évi tiszai árvizek alkalmával megállapította, hogy a töltésekben a szivárgás általában a korábbi erősítések határfelülete mentén következik be, ezek a kérgek a kötött talajok atmoszférikus és kémiai hatásokra bekövetkező szerkezetváltozásaira vezethetők vissza. Mindezek a vizsgálatok segítettek annak eldöntésében, hogy indokolt-e valamilyen védekezési beavatkozás, és ha igen, azt milyen módon érdemes végrehajtani.
1975 után a VITUKI igazgatója, dr. Stelczer Károly a külföldi munkák tenderajánlatainak kidolgozására és bonyolítására áthelyezte a műszaki titkárságra. A VITUKI szakértőjeként több alkalommal dolgozott Líbiában és Irakban.
1984-1986 között az ENSZ DTCD (Műszaki Együttműködés a Fejlődésért Főosztály) műszaki főtanácsadója lett és projekt menedzsereként két és fél évig Laoszban kis vízerőművek tanulmányterveinek készítését irányította.
Szakirodalmi tevékenysége mintegy 40 magyar, angol és német nyelvű publikációval kapcsolatos. Hivatalos angol nyelvű tolmácsként szakmai nyelvtudását a vízügyi szolgálat hosszú időn keresztül vette igénybe.
1987-ben kérte nyugdíjaztatását, azóta szakértőként, tolmácsként és szakfordítóként dolgozott.
Noha a Hidrológiai Közlöny szerkesztésében 1954 óta tevékeny részt vett, a Magyar Hidrológiai Társaság munkájába csak 1999-óta kapcsolódott be közvetlenül. Sok évtizedes munkáját a Társaság 2000-ben Pro Aqua emlékéremmel ismerte el.
Két alkalommal volt a Vízügy Kiváló Dolgozója. Az 1954., 1956., 1965. évi dunai árvizek elleni védekezésben kifejtett tevékenységét emlékéremmel, az 1970. évi tiszai nagy árvíz során kifejtett szakértői munkáját az OVH a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerte el. 2001-ben kapta meg az Aranydiplomát.
Pályatársai, tisztelői mesélik, hogy 1954-ben, – mint a vitorlázás szerelmese – a balatonfüredi hajógyár hangárjában egy ponyvával letakarva ő fedezte fel a bontásra ítélt legendás balatoni vitorlást, a „Kishamis”-t, s mentette meg a megsemmisítéstől, s így az a Vízügyi Sport Club tulajdonaként ma is szeli a magyar tenger hullámait. Zoli bátyánk mindig feltűnt ott, ahol a jó ügyért kellett kiállni. Így volt ez a hírhedt „bős-nagymarosi” mozgalmak idején is. Fáradhatatlanul agitált, vitatkozott, cikkezett, hogy a laikus közhangulattal szemben a szakmai érveket érvényre juttathassa. Idős kora ellenére magas, kissé hajlott alakja, élénk tekintete tiszteletet keltett mindenkiben.
A Balázs György-Borosnyói Adorján-Tóth Ernő:
Műegyetemen végzett építőmérnökök és munkásságuk 1943-1951. Bp., 2007 c. kötetben közölt adatok alapján összeállította Fejér László
†
Szilvássy Zoltán
temetés előtti búcsúztatása 2015. március 3-án, 11:15-kor
a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában lesz.
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
