2014-11-13 10:10
Elhunyt Hankó Zoltán dr.
|

(Budapest, 1925. február 3. - Budapest, 2014. október 21.)
Vízépítő mérnöki oklevelét a budapesti József nádor Műszaki Egyetemen, 1948-ban szerezte meg. Ezt követően az egyetemen tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott, mint a II. Vízépítési Tanszék Hidraulikai Laboratóriumának vezetője.
Tanszéki munkájának keretén belül a Mérnöki hidraulika, a Folyamszabályozás és víziutak, valamint a Vízépítési mérnöki szerkezetek tantárgyakat oktatta. 1958-tól a VITUKI tud. főmunkatársa lett, 1975-ig hidraulikai kutatási témafelelősként a laboratóriumi kisminta kísérletek során a folyami hidraulika kérdéseivel foglalkozott. Ezen belül a duzzasztók, zsilipek hidraulikai hatásainak, a vízellátást és szennyvíztisztítást szolgáló medencék célszerű kialakításának kísérleteit végezte, irányította. Az itt végzett tudományos munkák jelentették az alapot egyetemi doktori fokozatának 1963. évi elnyeréséhez. A VITUKI Műszaki Fejlesztési Intézetének hidromechanikai főosztályvezetőjeként az ő feladata lett a Kvassay Jenőről elnevezett hidraulikai laboratórium igazgatása, a különféle műtárgyak (Tisza-II. Vízlépcső, Nagymarosi Vízlépcső, stb.) áramlási, szivárgási viszonyainak modellezése. 1976-tól újabb feladatokat kapott. Mint a VITUKI tudományos titkárságának vezetője részt vett az országos vízgazdálkodási kutatási-fejlesztési (K+F) programok tervezésében, kidolgozásában és koordinálásában. 1981-86 között kidolgozta és szervezte a VITUKI külföldi megbízói részére a tanácsadó mérnöki szolgáltatások széles körét. Ebben a minőségében rendszeres előadója volt a VITUKI által szervezett Nemzetközi Hidrológiai Mérnöktovábbképző tanfolyam Árvízmentesítés c. tantárgyának. 1986-ban történt nyugdíjazása után is komoly feladatokat kapott, a 2000-es évek közepéig a VITUKI Rt. ny. tudományos tanácsadója volt. 1988-ban – mint a szervező bizottság elnöke – egyik kezdeményezője volt a Vásárhelyi Pál Társaság megalakításának. A Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztályának sokáig vezetőségi tagja, a Vitális Sándor Szakirodalmi nívódíj bíráló bizottságának alapító tagja volt. Tevékenységét a MHT 1993-ban Tiszteleti tag címmel ismerte el. Mindezek mellett tagja volt a MTA Vízgazdálkodás-tudományi Bizottságán belül működő Műszaki Hidrológiai Albizottságnak. Szakirodalmi munkássága keretében több mint 150 dolgozat, egyetemi jegyzet, 3 könyv és számos cikk látott napvilágot, több idegen nyelven is. A szakmérnöki képzésben sokáig használt Hidromechanikai és vízépítési műszaki ügyintézői alapismeretek II. c. jegyzet szerkesztője volt. Sokszor járt külföldön, hosszabb ideig tartózkodott Angliában és Franciaországban. Több nemzetközi tudományos szervezet – így pl. a Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség, ill. annak Magyar Nemzeti Bizottsága – munkájában annak titkáraként vett részt. A gyémántdiplomával kitüntetett mérnök eltávozásával egy – a magyar vízgazdálkodási tudományos kutatás elmúlt fél évszázadi történetének második „nagy generációjához” tartozó – kiváló szakembert vesztettünk el. Összeállította: Fejér László Gyászjelentése itt látható>>
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
|
További események »
|
H |
K |
SZ |
CS |
P |
SZo |
V |
29
|
30
|
31
|
01
|
02
|
03
|
04
|
05
|
06
|
07
|
08
|
09
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
01
|
|
|
Legfrissebb képtárak
|
XVI. Országos Főépítészi Konferencia - "Vendégváró vízpartjaink" címmel került megrendezésre Balatonfüreden, 2011. augusztus 24-26-án az Anna Grand Szállóban
A harmadik nap: 2011. augusztus 26-án a plenáris ülésen volt jelen a Mérnökkapu.hu, hogy tájékoztassa az érdeklődőket az építész szakma aktualitásairól. A plenáris ülés levezető elnöke Keresztes Sándor állami főépítész volt.
Előadók:
Bodonyi Csaba DLA – „…az építészeti szakma helyzete.alulnézetből…”
Dr. Szaló Péter területrendezési- és építésügyi helyettes államtitkár – „…az építésügy jelene és jövője…”
Az előadásokat hozzászólások, párbeszéd követte.
|
|