A kényszeres nyelvcsere ellen

Az angol nyelvű magyar szabvány ellen szól dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök dolgozata.
Az a tény, hogy az Európai Unióban angol nyelven alkotott műszaki szabványokat Magyarországon fordítás nélkül, azaz angol nyelven tették hivatalossá szomorú. Ez egy fából vaskarika:
Ezt csak velünk lehetett megtenni! Elképzelhetetlennek tartom azt, hogy Franciaországban angol nyelven, vagy Angliában német nyelven vezessenek be szabványokat.

"... kis nép nemzeti és szellemi önállóságára

mi sem veszedelmesebb, mint ha egyetlen

külföldi kultúra egyoldalú uralma alá kerül ..."
Klebelsberg [13]

A feladat hatalmas

A „szabványgyár” őrült ütemben termel:
„… az ISO működése megkezdése óta, … több mint 18.500 nemzetközi szabványt adott ki; a CEN mintegy 14 134 saját szabványt tart számon, amelyek száma évente közel 1100 kiadott dokumentummal bővül …” [11]
„A szakmai munka jelenleg … 20 munkacsoportjában folyik, két tanácsadó és egy koordináló testület közreműködésével.” [11]
„…ma a világ különféle szabványügyi szervezeteiben terminológiafejlesztő tevékenység több mint 2000 munkacsoportban folyik.” [11]

A mérnöknek dolgozni, szakismeretét karban tartani kell, emellett szakfordítói szinten követni az előbbi követhetetlent.

Meg lehet ezt tenni?

Nem hivatalos nyelv az EU-ban a magyar nyelv? De, az!

Mit tartalmaz az új Alaptörvényünk H) cikkelye?
„(1) Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar.
(2) Magyarország védi a magyar nyelvet.” [14]
Nem Alapörvény ellenes az angol nyelvű magyar szabványt? Tényleg így lehet legjobban védeni a magyar nyelvünket?
A magyar nyelv elleni lépést hallgatásával szentesítette a Magyar Tudományos Akadémia, holott azt 1827-ben kifejezetten „a hazai nyelv müvelésére” alapították eleink. [3]
Az MTA elvégzi ma az alapfeladatát?
Megalázó kirekesztésünket, egyértelmű versenyhátrányunkat a Versenyhivatal sem kifogásolta. Az érdekvédelmükre létrehozott Magyar Mérnöki Kamara halovány lépései valószínűen el sem jutottak a döntéshozókig.

Az előzmény és a módszer

Hasonló tartalmú dolgozatot a magyar mérnökök védelme céljából már írtam, mely megtalálható az [1]-ben. Jelen írásomban a témát a Magyar Nyelvőr – a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Nyelvi Bizottságának lapja – cikkeiből vett idézetek felhasználásával fogalmaztam meg. Ezekből úgy tűnik, hogy az MTA-n belül is vannak, akik érzik és jelzik a bajt, de nem tudok arról semmit, hogy az MTA felemelte volna szavát a nyilvánvaló nyelvrontás ellen.

Az alapállásom

„Magyarország évezredes fennmaradását a latin, illetve a német nyelvű kultúrákkal való közvetlen kommunikáció lehetősége is biztosította, miközben arisztokráciánk jobbik fele a francia és kisebb mértékben az angol művelődés közvetítője is volt.” [13]

Kell tudnunk idegen nyelveket.
Az idegen nyelvet a középiskolában kellene elsajátítani középszintig, az egyetemre pedig „csak” a szaknyelv maradna.
Másfajta nyelvtudás kell egy turistának vagy egy újságolvasónak, mint egy szabvány alkalmazójának.
A magyar bíróságok előtt még a magyar nyelvű szabványok értelmezése is heveny vitákat vált ki, sokszor a szakértők sora feszül egymásnak. Ha így marad, akkor a bíróságon szakértők mellé belépnek a fordítók, akikkel a helyzet alaposan tovább fog bonyolódni.
Ismert tény az, hogy az EU-ban a magyarok tudnak legkevésbé idegen nyelven megszólalni.
Manapság sok frissen végzett nem kap diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt. Ebben a helyzetben az angol nyelvű szabványanyag kötelezővé tétele a magyar mérnökök zömét rendkívül hátrányos versenyhelyzetbe helyzetbe hozza.
„Az angol hegemóniája antidemokratikus, mert a nyelvek hierarchikus struktúráját, társadalmi egyenlőtlenségét és diszkriminációját teremti meg …”[13]
„A magyar anyanyelvűek a szabványosítással összefüggésben az interneten hozzáférhetővé tett ismeretek feldolgozása, elsajátítása során idegen nyelvet kénytelenek használni, így nyelvi hátrányban vannak azokkal szemben, akik ezekhez az információkhoz saját anyanyelvükön juthatnak hozzá.” [11]
Ha ez így marad, akkor a mérnöknek alapszakmája mellett angol szakfordítói képességekkel is kell rendelkeznie, mely más szakmáknál nem alapkövetelmény. Ez egyértelműen negatív diszkrimináció!

A baj még nagyobb!

„Ha szakmai kérdésekről megfelelő magyar szókincs hiányában csak angolul tudunk majd egymással tárgyalni…, akkor félő, hogy nyelvünk elveszíti fejlődőképességét s ennek következtében előbb-utóbb elsatnyul, s alkalmatlanná válik a kommunikációra.” [9]
„… UNESCO irányelv felhívja a figyelmet arra, hogy ha egy nyelv szaknyelvi terminológiája az egyes tárgykörökben nem vagy túlságosan lassan fejlődik ki, megeshet, hogy a mai gyors technikai fejlődés mellett egy idő után az adott nyelven egyes szakterületek kapcsán érdemi kommunikáció már nem valósítható meg (azaz funkcionális nyelvvesztés következhet be), és ez akár az egynyelvű közösségek tudományos és gazdasági fejlődésből való kizáródásához is vezethet” [11]

Egy 10 évvel ezelőtti segélykiáltás. Újra kell kezdeni a nyelvújítást?

„A kívülállók úgy látják, a magyar nyelvtudomány most is hasonló feladatok előtt áll, mint a reformkorban. Az új tudományágak szakszókincse erősen elangolosodott, s a nagy tömegben megjelenő technikai újdonságok jó részére sincsenek magyar szavak.” [6]
„… én úgy vélem, immár itt az ideje egy új szakmai nyelvújításnak.” [6]
Pedig ekkor még szó sem volt angol nyelvű szabványok itthoni kötelező tételéről!
„Kell küzdeni a szókincs és a külső környezet elangolosodása ellen is, mert az idegen szavak, szövegek áradata rontja az emberek nagy részének közérzetét, s gyakran gátja a megértésnek.” [6]
„…minden szakma, tudományág saját maga kell, hogy megbirkózzon az őt fenyegető elangolosodás veszélyével.” [6]
„… a magyar nyelvvel formális keretben foglalkozó doktoranduszok, kutatók „úgy érzik, munkájuk olyan korlátozott körben kelt csak visszhangot idehaza, hogy műveiket nem is érdemes magyarul közzétenni. E tekintetben újabban már a magyar nyelvészeti tárgyú doktori disszertációkat is gyakran angolul írják, hiszen nemzetközi olvasóközönségük jóval nagyobb, mint az itthoni – tehát lassan azokhoz az állapotokhoz térünk vissza a felsőoktatásban, amelyeken Széchenyi változtatni akart…” [6]

Semmissé tesszük a magyar nyelvújítók munkáját?

„A nyelvújítás – amely a XVIII. Század végétől mintegy száz évig tartott, de amely teljes intenzitással a XIX. század első felében fejtette ki hatását – mint ismeretes, páratlan tett volt nyelvünk életében.” [8]
„Nádasdy Ádám: „ha a nyelvújítás korában nem történik ez a romantikus fordulat, hogy térjünk vissza a parasztok nyelvéhez (hiszen a magyart ők használták), tehát hogy térjünk vissza, ne Bécs felé, hanem Debrecen felé, vagy Kolozsvár felé, szóval Nyugatról kelet felé, mindenesetre – akkor most elképzelhető, hogy ez nagyrészt német nyelvű ország volna…
Ma is volnának, nyilván vidéken, akik ezt az érdekes, egzotikus magyar nyelvet beszélnék. Kötelező volna az iskolában is, biztos mindenki nagyon nyűglődne vele, mert nehéz, de egyébként német nyelvű ország lehetnénk, aminek rettentő nagy előnyei lennének”” [9] (?)
„… az egyes területek szakemberei vállalták magukra – természetesen a nyelvészek segítségével – az illető szakszókincs megalkotását. Szinte minden tudományágnak, szaknak megvolt az irányítója, felelőse (Benkő Ferenc: ásványtan, Benyák Bernát: filozófia, Bugát Pál: orvostudomány, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály: növénytan, Dugonics András: matematika, Kováts Mihály: kémia, Pápay Sámuel: irodalomtudomány, Pete Ferenc: gazdaságtudomány, Révai Miklós: nyelvtudomány, Szekér Joachim: haditudományok).” [8]
Bízom abban, hogy a magyar nyelvészek, a mérnökök, és egyéb szakemberek ismét össze tudnak fogni!

Miért kell magyar szaknyelv? Hogyan változik a szaknyelv?

„… a szaknyelvek azért kitüntetett fontosságúak, mert az új ismeretek nagy része nem a konyhanyelvek vagy a hétköznapi szokványos csevegés, hanem a tudományok területén születik. Hozzájuk kötődik tehát az új fogalmak nyelvi megjelenítése (a fogalmi kódolás), valamint – a társadalom korszerűsödése szempontjából nélkülözhetetlen – új ismeretek, új tudás továbbadásának lehetősége és feladata is: továbbadni ugyanis csak azt lehet, ami van, s csak az tudja továbbadni, aki az ismeret, a friss tudás birtokában van.” [12]
„… szaknyelvek nélkül semmilyen innováció létrehozása vagy átvétele, illetve felhasználása nem lehetséges. Innováció nélkül pedig nincs fejlődés.” [4]
„A köznyelvben nem lehet kifejezni azt, ami egyedül a szaknyelvben lehetséges.” [4]
„Az, aki nem sajátítja el a megfelelő szaknyelvet, az adott szakmai közösség határain és végső soron a civilizációs világon kívül marad.” [7]
„… tudatosítani kell azt, hogy semmilyen tudás elsajátítása sem lehetséges a meghatározott szaknyelv elsajátítása nélkül.” [7]
„… előfordulhat, s elő is fordul, hogy eltávolodunk, el is szakadunk attól a nyelvtől, melyet a szüleinktől tanultunk …” [5]
„… sokan mennyire nem tudják, nem érzik, nem látják, milyen sok az, ami nekik eleve adva van, az az anyanyelvi (és művelődési és létérzési) „oxigén”, s mennyire nem hiszik, hogy elveszíthetik, talán, mert nem sejtik, hogy vele mit veszíthetnek. S hogy nincs is messze, amit még nem látnak.” [5]
„Ha szakmai kérdésekről megfelelő magyar szókincs hiányában csak angolul tudunk majd egymással tárgyalni […], akkor félő, hogy nyelvünk elveszíti fejlődőképességét s ennek következtében előbb-utóbb elsatnyul, s alkalmatlanná válik a kommunikációra” [12]
Az angol nyelvű magyar szabvány a magyar szaknyelv gyilkosa.

A nyelvek versenye

„… minden nyelv annyit ér, amennyit beszélői érnek …” [9]
„… csak gazdaságilag és kulturálisan sikeres közösségek nyelve sikeres …” [9] Nos, jelenleg sajnos mi nem ezek közé tartozunk.
„Mert a magyar nyelv de iure egyenlő ugyan a többi uniós nyelvvel, s ez feltétlenül pozitív üzenet, de facto azonban nem egyenlő a többivel …” [9]
„… bátran kijelenthetjük, hogy akié … a meghatározó technológia és a piac döntő része, annak a nyelve uralkodik” [9]
„Ezért világnyelve korunknak az angol, s ezért terjed egyre inkább az angolnak az észak-amerikai (USA) változata. Azt is tapasztalatból tudjuk, hogy a nyelvi kapcsolatok nem szoktak kiegyensúlyozottak lenni: az egyoldalú kétnyelvűség a tipikus.” [9]

A három csapás a magyar nyelvre, amely sajnos a nyelvcsere, a magyarból angolra váltás irányába hat

1. Trianon
„A magyar nyelv Trianon óta összességében presztízséből is sokat veszített: „a magyar minden környező országban alárendelt státusú és alacsony presztízsű nyelv, használatát csak alacsonyabb szinten tartják természetesnek” [9]
„… kritikus helyzetben – mert a nyelvváltás állapotában, illetőleg annak közelében – van a még kétnyelvű moldvai csángók nagy része, a kárpát-medencei szórványmagyarság és az emigráns magyarok jelentős része, de hosszabb távon a ma még magyardomináns kisebbségi magyar nyelvű közösségek is fokozatosan ebbe a helyzetbe kerülhetnek.” [9]
„… kisebbségi magyar nyelv helyzetéről: „a korábbi presztízs negatív értékelésbe, elmarasztalásba, megbélyegzésbe csap át, a nyelvre is kihat a szomszéd népek történeti tudatának magyarellenessége, a hátrányos megkülönböztetés, a tiltás, a megfélemlítés és a megalázás miatt az anyanyelvi beszélők nyelvi hűsége is meginog.” [9] A mai EU nem kedveli a nemzeteket, nem fogja kedvelni a nemzeti nyelveket sem.
A „csodálatos” nyelvi jövőképünk:
nemzeti nyelv -˃ kisebbségi nyelv -˃ szórvány nyelv -˃ lecserélendő nyelv!

2. Csatlakozás az EU-hoz
„… a holnapi egyesült Európában a mai kis népek „nemzeti kisebbségek”- ké válhatnak …” [5]
Az EU-ba való belépésünk „Vajon nem vezet-e ez a magyar nyelv leértékelődéséhez? „Vajon nem fogja-e ez a helyzet a magyar szülőket arra ösztönözni, hogy gyermekeiket angol tannyelvű iskolába írassák? Nem fog-e megismétlődni, amit ma Erdélyben, Szlovákiában, Szerbiában tapasztalunk? Nem gondolják-e majd a szülők, hogy a gyerek a magyart úgyis megtanulja otthon meg az utcán; az szolgálja az érdekét, ha az angolt is anyanyelvi szinten sajátítja el angol iskolában? Az évtizedek múlásával vajon nem kell-e majd Magyarország határain belül is azzal szembenéznünk, hogy a fiatalok egyre nagyobb százaléka angoldomináns kétnyelvű akik, mivel bizonyos rétegeit nem ismerik a magyarnak, egyre szívesebben szólalnak meg angolul? De nemcsak az Európai Unióban való érvényesülés lehetősége ösztönözheti a szülőket gyerekeik angol nyelvű iskoláztatására. Jól tudjuk, hogy a munkaerő piaci értékét világszerte növeli, ha tud angolul. Az angol a tudományos pályán, sőt bármiféle értelmiségi pályán is nélkülözhetetlen, hiszen az elérhető információk többsége angol nyelvű” [9]
„Az EU-csatlakozás a magyar nyelvterületen is az angol nyelv szerepének nagyfokú növekedését, hatásának felgyorsulását és tömegesedését hozza. Az angol veszi át egyre inkább azt a szerepet, sőt annál többet is, amelyet a magyar történelemben korábban a latin és a német játszott. Az angol hatás azonban intenzívebb, szélesebb körű, gyorsabb és tömegesebb lesz, mint az említett két nyelvé volt. S az angol hatás legerőteljesebben a szaknyelvekben jelentkezik. Axióma, hogy a nyelvek a szaknyelvekkel válnak teljessé. Azok nélkül nincsen magas teljesítőképességű, versenyképes nyelv.” [9]

3. Az angol nyelvű magyar szabványok bevezetése
Nyelvünk nagy területét – a szaknyelvet – önként átadtuk az angolnak, mintha az ország egy területét adtuk volna önként át egy idegen országnak. Ez a nyelvi Trianon.

Volt már példa a nyelvek számának erőből való csökkentésére pl. Franciaországban

A mai Franciaországban egykor sok tájnyelv létezett, egyáltalán nem volt egyértelmű a francia nyelv általános elfogadottsága.
„… 1790 és 1793 között például az alkotmányozó nemzetgyűlés dekrétumait rendszeresen lefordították a regionális nyelvekre …”
De „… a Konvent tagjai (pl. Barčre, Grégoire apát) mindent elkövettek annak érdekében, hogy a régi, feudális rendszer tagoltságát és az emberek közötti egyenlőtlenséget jelképező tájnyelveket megsemmisítsék, és helyükbe az „egy és oszthatatlan köztársaságban” mindenütt a francia nyelv lépjen.” [10]
„Eleinte csak a kétnyelvűség kezdett terjedni, majd később egyre inkább háttérbe szorultak a nyelvjárások.” [10]
Egy francia akadémikus szerint: „A regionális nyelvek (= a franciaországi nem francia, a helyi nyelvek –RM) veszélyt jelentenek a francia nyelv számára.” [10]
„A 20. század folyamán az írott, majd később az elektronikus sajtó terjedése további döntő egységesítő tényezőként jelentkezett.” [10]
„Pompidou elnök azonban még 1976-ban is azt mondta, hogy „az Európában meghatározó szerepre hivatott Franciaországban nincs helye a regionális nyelveknek”. [10]
Elérték, amit akartak. Az élet azonban kezdi az egynyelvűségüket felülírni. A bevándorlók nagy száma kezdi visszaalakítani a többnyelvűséget. Nehogy megismétlődjön ugyanez a jelenség a mai EU-ban!

Hogyan védekeznek a „nagy” nyelvek?

„Az európai közösség azonban várhatóan nem egynyelvű lesz, s az angolnak valószínűleg nem jut egyeduralkodó szerep. Ellene szegül e tendenciának nemcsak a francia, hanem a nemzeti kultúrákkal erős gyökérzettel összefonódott sok másféle nemzet is, amelynek szinte mindegyike veszélyeztetve érzi magát bármiféle nyelvi hegemóniától.
A "közös" nyelv eszméje sok helyütt idéz fel birodalmi emlékeket, II. József császár germanizáló törekvéseitől kezdve egészen a szovjet érdekszférában általánosan kötelező orosz nyelvtanulásig.
A nyelvvédelem mögött sokszor nemzetféltés, az imperiális hódítás és elnyomás gyűlölete húzódik meg …” [13]
„Finnországban az EU csatlakozás után hamarosan létrehozták a Miniszterelnöki Hivatal mellett a nyelvápolási-nyelvfejlesztési bizottságot, amelynek feladata, hogy a finn nyelvre zúduló idegen nyelvű terminológia finn megfelelőire javaslatot tegyen, s elősegítse azok elterjesztését” [9]
„… az 1966-ban megalakult és közvetlenül a miniszterelnök alá tartozó „A francia nyelv védelmének és terjesztésének legfelső bizottsága …” [10]
A Toubon-féle … nyelvtörvény … Franciaországban hangsúlyozta azt a demokratikus alapelvet, hogy minden francia polgárnak joga van arra, hogy saját nyelvén jusson ismeretekhez, és tovább erősítette vagy felébresztette a franciákban az anyanyelvi öntudatot, a nyelvhez való kötődést.” [10]
„…a skandináv országok (angolul jól beszélő lakosságokról van szó) nyelvi ügyekben kompetens bizottsága fontosnak tartotta nemrég kinyilvánítani „az anyanyelv megőrzésének és fejlesztésének jogá”-hoz való ragaszkodását, ugyanis a fejlesztés nélküli megőrzés egyenlő volna a múzeumba zárással, az pedig előbb-utóbb a mindennapos használatból való kivonással, azaz a róla való lemondással…” [12]
„A Holland Nyelvi Unió (Hollandia, Belgium flamand része és Suriname) nyilatkozatában úgy fogalmazott: a hollandnak feltétlenül „teljes értékű nyelvnek kell maradnia …”” [12]
„… igaz is az, hogy az angolok (és újabban az amerikaiak is) az utóbbi évtizedben nagy összegeket fektettek be nyelvük terjesztésébe világszerte. Ezt azonban egyre inkább megteszi a \"nagy\" nyelveket beszélő többi ország is, s így nemcsak a British Council, hanem mindinkább a Goethe-Institut, Budapesten az Istituto Italiano, vagy a Institut Français is nagy összegeket áldoz nyelvtanításra, s így az adott nemzeti kultúra terjesztésére. Ebben ugyanis a nemzetközi kereskedelmi, politikai és kulturális befolyás hamar megtérülő eszközét látják, s egyszersmind az angol ellensúlyozásának egyedül járható útját is.” [13]
„Ahogyan az amerikanizáció Európában és világszerte előrehalad, úgy nő egyes csoportok anglofóbiája, s úgy nő az igyekezet a nemzeti művelődési hagyományok, kivált a nemzeti nyelv - akár drasztikus - védelmére.” [13]
„A francia nyelv franciaországi védelmével kapcsolatosan még egy érdekes momentum érdemel említést. Elismert francia kultúrszemélyiségek, akadémikusok …, írók, nyelvészek … részvételével 1999 óta működik Franciaországban „Az angol talpnyalás Akadémiája” (L’Académie de la Carpette anglaise), amely egyfajta „citromdíjként” minden évben kiosztja a „polgári méltatlanság” díjat (indignité civique).” [10]

Mit lehet tenni?

„Valami olyasmit jelent a többnyelvűség a tudományban, mint a biodiverzitás az élővilágban.” [9]
„A mostani századfordulón például van esélyünk, de szükség is arra, hogy minden nyelvi hegemonizmust nyíltan elutasítsunk, s anyanyelvünk védelmét és megtartását bűntudat nélkül vállaljuk.” [5]
„A korlátozatlan használat minden nyelv fejlődésének legfontosabb feltétele s fennmaradásának legfőbb biztosítéka.” [9]
„… az anyanyelvi nyelvhasználati színterek számának csökkenése (funkcionális visszaszorulás), amely mindig a nyelvváltás irányába való elmozdulást jelenti.” [9]
„A használati visszaszorulást bizonyos anyanyelvi regisztereknek, a kifejezéskészlet bizonyos elemeinek a sorvadása követi (szerkezeti redukálódás). Ez pedig az adott nyelv teljesítőképességének zsugorodását, tehát versenyképességének a csökkenését vonja maga után. Ez a nyelvi leépülésnek (töredezésnek, eróziónak) nevezhető folyamat a nem kiegyensúlyozott kétnyelvűség következményeként alakul ki, s előbb-utóbb a gyengébb helyzetben lévő nyelv teljesítőképességének csökkenéséhez vezethet. Ha tehát egy nyelvközösség ilyen körülmények között válik kétnyelvűvé, akkor eredeti nyelve a jövő szempontjából hosszú távon kritikus helyzetbe, a nyelvváltás közelébe kerülhet.” [9]
„… az értelmiségi elitnek döntenie kell arról, hogy az anyanyelvvel való tudatos törődés több évszázados értelmiségi hagyományát a mai kor igényeinek megfelelő, tehát korszerűsített formában követni kívánja-e vagy sem.” [9]
„Látható, hogy a cél a tudományban a kétnyelvűség, anyanyelvi dominanciával, a természettudományokban is kiegyenlített kétnyelvűséggel. Az angolt tehát nem az anyanyelv helyett, hanem mellette akarják használni.” [12]
„…. hosszabb távon ezek a nyelvek és kultúrák csak akkor maradhatnak versenyképesek saját belső piacukon is, ha megfelelő támogatást kapnak saját közösségüktől, kormányaiktól, a kultúra- és tudományirányítás különböző tényezőitől. Ha tehát a kis nyelvek közösségei nem tesznek tudatosan semmit sem anyanyelvük fejlesztése, belső nyelvhasználati színtereinek megtartása érdekében, kockázatot vállalnak – akár tudják, akár nem.” [12]

Kérem
támogassák minden lehetséges eszközükkel az angol szabványok magyarra fordítását, ahogyan nemzeti nyelvére fordította azokat az országok zöme.

Szeged, 2012. október 23.