Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Szakma A V4-ek kapcsolatát erősítő, észak-déli irányú gyorsforgalmi utak
2013-07-21 09:32

A V4-ek kapcsolatát erősítő, észak-déli irányú gyorsforgalmi utak

|

A dolgozat rámutat arra, hogy az elmúlt két évtized politikai változásai lehetővé teszik azt, hogy a Balti-tengertől az Adriai-tengerig, a Lengyelország szélességű területsáv É-D-i irányú gyorsforgalmi úthálózatát közös érdekeinknek megfelelően meghatározzuk, melyhez az érintett országok együttműködésére lenne szükség. Az is kiderül, hogy ezen a feladaton korábban már több szellemi műhely dolgozott.

A jelen dolgozatot a szerző a közös munka kiinduló anyagának felkínálja.

A Visegrádi 4-ek Közép-Európában, Lengyelországtól délre helyezkednek el. Ha a négy ország belső kohézióját segíteni szeretnénk, akkor a helyzetüknek megfelelő infrastruktúrát kellene kialakítani, melynek a leglényegesebb eleme a gyorsforgalmi úthálózat.

Az összekötni kívánt országok észak-déli elhelyezkedése miatt kiemelt szerepe van az észak-déli irányú gyorsforgalmi utaknak.

Dr. Rigó Mihály dolgozata itt olvasható>>

 

 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

alfoldi 2014-02-13 08:03:28

A hiányzó infrastruktúra elemeket más is észrevette?
"A kormányfő kifejtette: az Európai Unió a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban gyakorlatilag nem finanszíroz közép-európai infrastrukturális beruházásokat, noha a térség infrastruktúrája "félkész állapotban van", nincs összekötve észak-déli irányban az Adria a Baltikummal, és nincs például megfelelően modern vasút Budapest és Varsó között. Mivel a térség országai tőkeszegények, van lehetőség arra, hogy Kína, ha nagy súllyal akar megjelenni a régióban, szerepet vállaljon Közép-Európa infrastruktúrájának modernizációjában - magyarázta."

http://hvg.hu/itthon/20140213_Orbant_pulpitusra_allitjak_ma_a_kinaiak

alfoldi 2014-04-28 23:54:38

Ebben a cikkben lévő térkép mutatja azt, hogy a vasúthálózat IS torz, nem csak az autópályáké!

http://www.portfolio.hu/ingatlan/infrastruktura/tenyleg_borzaszto_a_magyar_vasut_a_szamok_szerint_igen.197333.html

Sok a hálózat nélküli folt, valamint a fehér folt! Még mindig!

alfoldi 2014-06-07 08:28:07

Csak nem történt meg a csoda?
http://www.delmagyar.hu/auto/magyarorszag_nem_ker_a_megakamionokbol/2384920/

"A magyar álláspontot az ülésen Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár képviselte. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a visegrádi országok (V4) létrehozták az észak-déli közlekedési kapcsolatok bővítésével foglalkozó Magas Szintű Munkacsoportot."

NA VÉGRE!

alfoldi 2014-11-12 09:53:45

Az alábbi helyen érdemes megnézni a klaszetereket mutató térképet!
http://444.hu/2014/11/10/sivar-a-jovo-kelet-europaban/
Az teljesen megegyezik az általam rajzolt első sávval!
Jó volt ez a megérzésem is.
RM

alfoldi 2014-11-12 10:28:50

Az előbbi cikk forrása:
http://www.imf.org/external/pubs/ft/reo/2014/eur/eng/pdf/erei_sr_102414.pdf

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Francia többsávos, koncentrikus körforgalmak »
  • Különböző úttípusok egymást követő sorozata egyazon úton »
  • Sávszámok és sebességek a holland A2 autópályán »
  • Újrapozicionálás vagy a káosz elmélyítése? »
  • Tisza és árvizei »
  • A tervezési sebességről a szolgáltatási színvonalra helyezzük át a súlypontot »
  • Az elkerülő utakért, a környezeti kapacitásért »
  • Az autómentes Tisza-partért »
  • Egy párbeszéd kezdete? »
  • Nem kellett volna inkább disztingválni? »
  • A vízgazdálkodás XXI. századi stratégiája »
  • Vélemény a Gyorsút nevű ÚME tervezetről »
  • Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? »
  • A Szeged–Makó tram-train »
  • A szegedi Déli-hídról »
  • Az építő és a romboló Tisza »
  • Szegedi árapasztó csatorna és az első hivatalos, elutasító vélemény »
  • Dán úttípusok »
  • A tényekhez igazodó úthálózat-fejlesztésért IV. »
  • A tényekhez igazodó úthálózat-fejlesztésért III. »
  • Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    29 30 31 01 02 03 04
    05 06 07 08 09 10 11
    12 13 14 15 16 17 18
    19 20 21 22 23 24 25
    26 27 28 29 30 01
    Legfrissebb képtárak

    Célkeresztben a vízgazdálkdás

    A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Hidrológiai Társaság, az Agrárkamara, és a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata hívta a szakembereket a vízgazdálkodás változásait és korszerűsítési folyamatait tárgyaló konferenciára.