Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Mérnöktársadalom Elhunyt Kocsis Árpád
2013-06-12 18:44

Elhunyt Kocsis Árpád

|

Született Tivadarfalván (Kárpátalja), 1921. december 29-én.

Meghalt Budapesten, 2013. június 5-én.


A VIZITERV ny. vezérigazgatója 1946-ban a Műegyetemen szerzett mérnöki diplomát. 1946-48. között a Sebeskörösi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, majd a társulatok államosítása után a Gyulai Vízgazdálkodási Központ szakaszmérnöke volt. Itteni feladatát a rizsöntöző telepek, kisebb szivattyútelepek tervezése jelentette. 1955-től a székesfehérvári Vízügyi Igazgatóságon dombvidéki tározók, halastavak, öntözések, balatoni partrendezések tervezésével foglalkozott mint osztályvezető mérnök, majd 1958. július 1-től mint vízügyi igazgató.

 

 

Pályája gyorsan ívelt felfelé, 1961. január 1-től az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese lett, de szakmai kérdésekben (irreális öntözésfejlesztési program, valamint más vezetési, szervezési kérdések tekintetében ) ellentétbe került vezetőivel, így 1962-ben a VIZITERV-hez helyezték irodavezetői beosztásba.

1971-ben vállalati főmérnöki beosztást kapott, elnyert egy francia ösztöndíjat, aminek később a vállalat exportmunkáinál vette nagy hasznát. A 70-es években indultak ugyanis a FAO megbízásából végzett jemeni, algériai, szomáliai, stb. öntözőtelep tervezések.

1977-től nyugalomba vonulásáig, 1983-ig a VIZITERV vezérigazgatója volt.


Ezt követően élete végéig folyamatosan részt vett a szakmai közéletben, a Vízügyi (és Környezetvédelmi) Nyugdíjas Klubnak két cikluson át elnöke volt. Székesfehérváron részt vett a Velencei tó fejlesztési programjának kidolgozásában, a legendás balatoni vitorlás, a Kishamis múzeális megőrzésében, a siófoki OVF strand kialakításában, stb.

A Magyar Hidrológiai Társaság Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztályának 1961-óta volt tagja. Tevékenységét a Társaság a Pro Aqua (1990) kitüntetéssel ismerte el.


Fejér László


(Forrás: Balázs-Borosnyói-Tóth: Műegyetemen végzett építőmérnökök és munkásságuk, 1943-1951. Budapest, 2007)


Kocsis Árpádnak a VIZITERV ny. vezérigazgatójának temetése 2013. június 13-án, 15 órakor Egerben, a GRŐBER URNATEMETŐBEN lesz.

(3300 Eger, Szederkényi Nándor utca - Király utca sarka 7566 hrsz.)



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Ergo+LeoVISION: Interaktív 3D virtuális valóság alapú látás, koordináció- és munkahatékonyság-fejles »
  • Szent Borbála szoboravató Zalaegerszegen »
  • Dulovics Dezső halálára »
  • Vitaindító a Mérnöki Kamara stratégiájáról »
  • A demokrácia »
  • A Mérnöki Kamara »
  • Széll Jenő gyászhíre »
  • Meghalt Dohnalik József »
  • Elhunyt Szilvássy Zoltán »
  • Elhunyt dr. Seregi György »
  • Elhunyt Hankó Zoltán dr. »
  • Elhunyt Szántó Miklós »
  • Elhunyt Bálint Gábor »
  • Elhunyt Kardos Imre »
  • Eleink igyekezete és a mai prekar mérnökök »
  • Elhunyt Öllős Géza 1928-2014 »
  • Tarlós »
  • Meghalt Dr. Poda Jenő »
  • Megújult a Magyar Építész Kamara elnöksége »
  • Betelt a pohár III. »
  • Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    29 30 31 01 02 03 04
    05 06 07 08 09 10 11
    12 13 14 15 16 17 18
    19 20 21 22 23 24 25
    26 27 28 29 30 01
    Legfrissebb képtárak

    Főépítészi Konferencia 2011

    XVI. Országos Főépítészi Konferencia - "Vendégváró vízpartjaink" címmel került megrendezésre Balatonfüreden, 2011. augusztus 24-26-án az Anna Grand Szállóban A harmadik nap: 2011. augusztus 26-án a plenáris ülésen volt jelen a Mérnökkapu.hu, hogy tájékoztassa az érdeklődőket az építész szakma aktualitásairól. A plenáris ülés levezető elnöke Keresztes Sándor állami főépítész volt. Előadók: Bodonyi Csaba DLA – „…az építészeti szakma helyzete.alulnézetből…” Dr. Szaló Péter területrendezési- és építésügyi helyettes államtitkár – „…az építésügy jelene és jövője…” Az előadásokat hozzászólások, párbeszéd követte.