A hazai vízgazdálkodás évfordulói 2014-ben

1264.
A győri káptalan levele említést tett a Rába gátjairól.

1514.
Werbőczy István országbírói ítélőmester bemutatta az országgyűlésnek híres-hírhedt „Hármaskönyv”-ét, amely a feudális Magyarország jogfejlődésének és joggyakorlatának századokon át irányt szabott. A nyomtatásban három évvel később megjelent „Tripartitum” számos vizekkel kapcsolatos jogszabályt rögzített. Így egyebek között foglalkozott a vízhasználatokkal, a vizek által időlegesen szabdalt birtokok hovatartozásával és a malmok különböző típusainak értékelésével is.

1539.
* Kolozsvári Jordán (Jordanus) Tamás (Kolozsvár) neves humanista és orvostudor. Francia (Párizs, Montpellier) és olasz (Pádua, Pavia) egyetemeken tanult, végül Bécsben szerzett orvosdoktori rangot. A török elleni háború során a keresztény seregekben kitört tífuszjárvány gyógyításában sikereket ért el. Az a megállapítása, hogy az szifiliszt a köpölyözés és érvágás révén a fürdősök is terjeszthetik, azaz a betegség a nemi érintkezésen kívül is átvihető, elvi jelentőségű volt. Később Brünnben, majd Ollmützben tevékenykedett közmegelégedésre. Az akkori királyi Magyarországhoz tartozó Trencsén-teplici fürdő hévizeinek leírásával a hazai gyógyvízkutatás egyik első alakja volt. († Brünn, 1585. február 6.)

1714.
Nagyszombatban megjelent Csiba Mihály István jezsuita tanár Magyarország hegy- és vízrajzát leíró munkája "Dissertatio historico-physica de montibus Hungariae" címmel.

1739. április 15.
* Winterl József Jakab (Eisenerz, Ausztria) orvos, kémikus, botanikus, egyetemi tanár. A magyarországi bányavárosok főorvosa, majd 1770-ben a nagyszombati egyetemen a kémia-botanikai tanszék vezetője. Sokoldalú kísérletező, aki többek között ásványvíz-elemzésekhez is kidolgozta az analitikai metodikát. (+ Pest, 1809. november 23.)

1739. december 18.
* Balla Antal (Nagykőrös), földmérő és vízépítő mérnök, a XVIII. sz. második felének egyik legkiválóbb hazai térképésze. A kamarai, később megyei mérnök több tucat térképe a kor színvonalát meghaladó pontosságával és művészi kivitelével a magyarországi térképészet történek kimagasló alkotása. Balla munkásságának fő színtere a Duna-Tisza köze volt. Az ő nevéhez fűződik a Duna-Tisza csatorna 1791. évi tervének elkészítése, és egy pest-budai kőhíd terveinek felvetése is. 1781-ben javaslatot tett a Tisza átvágásokkal történő szabályozására.
(† Nyáregyháza, 1815. szeptember 11.)

1739.
Mikoviny Sámuel Selmecbánya környékén a bányatelep erővíz-szükségletének biztosítására hatalmas víztároló-rendszert tervezett és épített, amely a maga korában egyedülálló méretű bányaipari vízhasznosítás volt.

1739.
Az áradás elsodorta azt a három nyílású kőhidat, amellyel Fr. G. Dietrichstein gróf, császári kamarás 1736-ban átjárhatóvá tette a Kakat-eret Bánhalmánál. A híd egyébként az akkoriban 170 m széles vízfolyáson csupán 38 m széles nyílást hagyott.

1764 áprilisában
Megalakult a Pozsony vármegyei Szenc (Szempc, ma a szlovákiai Senec) városában a piaristák Collegium Oeconomicum-a, az első hazai műszaki-gazdasági szakiskola, amely elsősorban a kamara és a megyék számára képzett fiatal mérnököket. Az intézet létesítését elsősorban az indokolta, hogy a közigazgatás számos alsóbb ágazatában egyre komolyabb gondokat okozott olyan szakemberek hiánya, akik a számvitelben, a kereskedelmi számtanban, de ugyanakkor a gyakorlati mérnöki tudományokban is járatosak. Az ország útjainak javítása, a folyók szabályozása, a mocsarak lecsapolása a gyakorlati mértan és mechanika ismerete nélkül nem volt végrehajtható. Noha a kísérletnek is szánt úttörő szerepű iskola mindössze 17 évig (1764-1780) állt fenn (ráadásul az oktatási épület 1776-ban leégett), az állam e tanintézet létesítésével lépett a műszaki-gazdasági nevelés mindinkább fontosabbá váló útjára.

1764. május 5.
Mária Terézia a Haditanács előterjesztését elfogadva elrendelte a monarchia országainak katonai felmérését. Az intézkedésben komoly szerepe volt a nem sokkal korábban befejeződött hatéves háború tapasztalatainak, mikoris a hadvezetés erősen igényelte volna a megbízható térképeket. Az előzetes felkészülés után 1776-ban Máramaros vármegyében kezdték el a helyszíni felméréseket. Tekintettel arra, hogy a munkák javarészt II. József uralkodása alatt folytak és csak 1784-85-ben fejeződtek be, az eredmények a szakirodalomban a „II. József-féle katonai felvétel” néven ismeretesek. A titkosan kezelt anyag Magyarországot 963, Erdélyt 280, a Bánságot pedig 208 térképlapon dolgozta fel.

 1789. március 11.
† Hell József (Selmecbánya), selmeci főgépmester, a 18. század kiemelkedő bányagépésze. Mikoviny Sámuel tanítványa, 1738-ban alkotta meg „himbás szekrényes” vízemelő gépét, amely nevét széles körben ismertté tette. Hell élete során számos vízenergiával hajtott ötletes szivattyút készített, amelyek a felvidéki bányákban hosszú időn át jó hatásfokkal működtek. (* Szélakna, 1713. május 15.)

1789. július 28.
† br. Orczy Lőrinc (Pest), tábornok, a 18. századi nemesi költészet jeles alakja. 1774-1782 között királyi biztosként először kísérelte meg a Felső-Tisza és mellékfolyóinak átfogó szabályozását. (* Tarnaörs, 1718. augusztus 9.)

1789.
* Beszédes Ferenc (Magyarkanizsa) vízimérnök, a reformkor neves mérnökének, Beszédes Józsefnek testvéröccse. Tolna vármegyében megyei mérnökként dolgozott, számos szakcikket publikált a Tisza- és Duna-szabályozással kapcsolatban.

1789.
Schönstein Ferenc udvari tanácsos a Duna és Tisza folyók Pest-Szolnok közötti összeköttetésére két csatornatervet dolgozott ki. A javaslat alapján a részletes felmérést Balla Antal megyei mérnök készítette el több változatban.

1789.
Vertics József vármegyei mérnök - a II. József-féle 1785-ös rendelkezés alapján - elkészítette a Maros Csongrád vármegyei szakaszának áttekintő térképét 123 keresztszelvénnyel, ami egészen egyedülálló mérnöki teljesítmény volt abban az időben.

1814. március 29.
* Bodoki [Henter] Károly (Békés), vízimérnök, a Körösök szabályozásának kiemelkedő alakja. Békés vármegye mérnökeként kezdte pályafutását. Gr. Széchenyi István támogatásával hosszabb külföldi tanulmányútra mehetett, 1847-től a Körös Szabályozó Társulat osztálymérnöke lett. A folyó völgyére kiterjedő egységes szabályozási tervét 1855-ben fogadták el, aktív közreműködésével hozták létre a Körös-Berettyó vidéki ármentesítő társulatot. († Nagybajom, 1869. december 10.)

1814. december 5.
* Molnár János (Körmöcbánya) gyógyszerész, Pest város törvényszéki vegyésze. Egyike volt a hazai ásványvízelemzés klasszikusainak.

(† Budapest, 1885. június 16.)

1839. április 4.
Siklós várában megalakult a Fekete-víz Lecsapoló Társulat, amely Beszédes József tervei alapján 1880-ig 1,1 millió m³ földmunkát végzett a feladat megvalósítása érdekében. A társulat többszöri szünetelés után 1896-ban Fekete-Pécsi és Egerszegi Vízlecsapoló Társulat néven alakult újjá.

1839. április 9.
* Könyves Tóth Mihály (Debrecen), mérnök. Kezdetben a Közmunka- és Közlekedésügyi minisztériumban, később magánmérnökként számos vasútépítési munkában vett részt. Jelentékeny szerepet vitt a Dráva szabályozási feladatainak elvégzésében, valamint a budapesti vízmű kútjainak kiépítésében. Szakcikkei a mérnökegylet közlönyében jelentek meg. († Budapest, 1918. november 18.)

1839. szeptember 28.
* Doletsko Mihály (Pest), vízimérnök, az Országos Vízügyi Műszaki Tanács tagja, aki a kiegyezés utáni Magyarország csaknem valamennyi nagyobb vízszabályozási munkájában részt vett. 1876-ban az Ondava-Tapoly szabályozását vezette, később a komáromi és budapesti folyammérnöki hivatal főnökeként a Duna és Vág folyók rendezésénél vitt vezető szerepet. 1893-ban, mint vízépítési kerületi felügyelő a Kvassay Jenő vezette Országos Vízépítési Igazgatóságnak lett munkatársa. Az 1895-ös dunai árvíz elhárításában tett kimagasló érdemeiért a királytól nemességet kapott. Szakirodalmi és vízrajzi tevékenysége is említésre méltó. Főbb tanulmányai a „Gátszivárgások és gátcsuszamlások megakadályozásának természetes módja” (1904), valamint a ”Vaskapu robbantási munkálatoknál alkalmazandó gépekről” címmel íródtak. († Budapest, 1913. június 8.)

1839.
* Martin Ottó ( ? ), műszaki tanácsos, aki Budapest székesfőváros mérnöki hivatalában részt vett a budai vízművek építésében, majd a csatornázási osztály vezetőjeként 1884-ben tervet készített a főváros bal parti része általános csatornázásának megoldására. Terve számos módosítással együtt a 90-es években meginduló munkálatok alapját képezte. († Budapest, 1910 után).

1839.
Pesten megjelent Beszédes József "Kolozsvártól Grétzig hajózható Nagy Csatorna tervének, és a földszin, s folyó-vízágy ótalmi elvének rövid előadása" című munkája. Beszédes - az 1836. évi országgyűlésen elfogadott XXV. tc. által a közlekedési eszközök építőinek nyújtandó kedvezményekre alapozva - előmunkálati engedélyt kért egy Pest-Csongrád, ill. Pest-Szeged közötti hajócsatorna építésére. Fenti munkája alapján br. Vécsey Miklós 91 aláíróval, élükön gr. Széchenyi Istvánnal, megalakította a „Duna-Tisza Társaság”-ot. A Társaság jelentős sikernek könyvelhette el az 1840. évi XXXVIII. tc.-et, amely a vállalkozás jogait és kedvezményeit törvényileg is biztosította. Mindezek ellenére a Duna-Tisza-csatornát nem építették meg.
Beszédes a fenti művében először közölt a Balaton vízháztartásával kapcsolatban mérési adatokat.

1839.
Az Óbudai Hajógyárban megépült a kontinens első vastestű gőzhajója a "Sophie". Ettől kezdve az új gőzhajók és uszályok kizárólag vasból készültek. A régebben épült fahajókat is vastestűre építették át, így a hajók élettartama jelentősen meghosszabbodott.

1839.
† Bedekovich Lőrinc (Jászberény) mérnök, térképész. Mint a Jász-kerületek mérnöke 1779-től a Jászságban, valamint a Kis- és Nagykunságban szinte minden nagyobb településről készített térképet. Jász-Kun vármegye területét ábrázoló összefoglaló térképe 1791-ben jelent meg nyomtatásban. Jelentős szerepe volt a Zagyva- és Tarna-szabályozás terveinek elkészítésében, ill. a kivitelezés irányításában. (* Jászberény, 1751.)

1839.
Lechner Józsefet, az addigi hajózási igazgatót nevezték ki a Vízi és Építészeti Főigazgatóság vezetőjévé. Ezzel ő lett a Magyarországon folyó állami vízi építkezések legfőbb műszaki irányítója.

1839.
Elkészült a Fenékpuszta-Battyánpuszta közötti töltés és híd. Noha az építkezés nem a Balaton vízszabályozása érdekében történt, de következményei a későbbi szabályozásokra is hatással voltak, mivel a töltés és a híd a Kis-Balatont végleg elválasztották a tó többi részétől.

1839.
A Helytartótanács elhatározásából Paks és Mohács között - Beszédes József tervei alapján - a Duna túlfejlett kanyarjait 11 helyen vágták át, aminek következtében a folyó hossza 96 km-rel rövidült meg.

1864. június 17-19.
A rendkívüli erdélyi felhőszakadások következtében hirtelen megáradt az Olt, az Ompoly és a Maros, s víz alá került Borbánd község, valamint Brassó határának és külvárosának jelentős része. Az áradások számos fahidat elsodortak, s a tudósítások Háromszék és a Mezőség vidékén is jelentős károkról számoltak be.

1864. szeptember 10.
* Korbély József (Hódoscsépány), társulati igazgató-főmérnök. Elméleti és gyakorlati munkásságával a Tisza-szabályozás fejlődéséhez jelentősen hozzájárult. Nevéhez fűződik a Berettyó Vízszabályozó Társulat árvédelmi rendszerének és belvízrendezésének kiépítése. Az „Árvizekről” című művének megállapításai ma is szerepelnek a műegyetemi előadásokon. Műszaki munkája során nemcsak alapos tudásával, de személyes magatartásával is szolgálta az árvízvédelem ügyét. Az 1937-ben megjelent „A Tisza szabályozása” c. munkája az átfogó elemzés igényével elsőként tekintette át az eddig elvégzett munkálatokat, s a szabályozás eredményeinek és gyengéinek tudományos vizsgálatával kijelölte a folyó szabályozásának további irányait. († Debrecen, 1939. április 22.)

1864. szeptember 11.
* Tellyesniczky János (Élesd), vízmérnök. Pályáját a Földmívelésügyi Minisztériumban kezdte, később több folyammérnöki hivatalnál szerzett gyakorlatot a folyószabályozási munkákban. 1908-tól a Morva-szabályozási kirendeltség vezetője, majd emellett a Vág-szabályozási munkák irányításával is őt bízták meg. Az első világháborút követően a minisztérium tiszai ügyosztályának élére került, majd a Vízépítési Igazgatóság vezetőjeként az 1924-1927 közötti években a hazai vízügyi szolgálat legfőbb irányítója volt. Főbb munkái a Morva-szabályozás történetével, valamint a szabályozási műveletekkel kapcsolatos tanulmányok, ezenkívül a Tisza-völgy árvizeivel és ármentesítésével foglalkozó cikkek a Vízügyi Közlemények évfolyamaiban jelentek meg. († Budapest, 1938. augusztus 10.)

1864. október 26.
E napon helyezték el a fővárosi Duna-sor kőpartjának alapkövét. A rakpart kiépítése Reitter Ferenc (1813-1874) nevéhez fűződik.

1864.
Megépült a siófoki kikötő, a Balaton egyik legrégibb és legnagyobb állandó (nyári és téli) hajókikötője, a balatoni hajózás egyik központja. Megépítését megelőzően a tó somogyi partja mentén egyszerű kőmólók nyúltak be a megfelelő mélyvíz vonaláig, s a kikötést facölöpös hidak tették lehetővé. A kezdetleges építményeket a Balaton jege évről-évre megrongálta, több esetben megsemmisítette. Helyreállításukról kezdetben a hajózási társaság, később a vármegye gondoskodott. Egy állandó és védett kikötő létesítésére legalkalmasabb hely természeti adottságainál fogva Siófokon a Sió kitorkolási szakasza volt, s így mikor a tó vízszintszabályozását szolgáló Sió-zsilip elkészült, az érdekeltek haladéktalanul megépítették a kikötőt is. Az 1863-ban épített vasútállomáshoz közel eső kikötő a település gyors fejlődésében jelentős szerepet játszott.

1864.
A Sió zsilip építésével és az akkori vízszínleszállítási munkákkal kapcsolatban a tó zalai és somogyi partján lévő több tőzeges mocsár (ún. "berek") lecsapolására két társulat alakult: a Balaton Keleti Bozót Lecsapoló Társulat és a Balaton Nyugati Bozót Lecsapoló Társulat: Az előbbi 30,4 km², az utóbbi pedig 106,9 km² érdekeltségi területen kívánta a munkákat elkezdeni.

1864.
* Répássy Miklós (Hejőkeresztúr), mérnök, 1921-ben a vízügyi szolgálat vezetője. Tevékenysége elsősorban a halászat magyarországi fejlesztésére irányult. Több mint 10 éven át szerkesztette a Halászat c. folyóiratot, s jelentős szerepe volt a halászati társulatok megszervezésében és a mesterséges halastavak hálózatának kiépítésében. Főbb munkái „Halászatunk és haltenyésztésünk” (1902), valamint „Édesvízi halászat és halgazdaság” (1909) címmel jelentek meg Budapesten. († Budapest, 1955. július 14.)

1864.
Dél-Budán, az Őrmezei-völgyben keserűvíz kutat létesítettek, amelynek kereskedelmi hasznosítására századforduló előtt megalakult az angol érdekeltségű „Apenta Rt.”. Az Apenta keserűvíz termelése és forgalmazása 1981-ben szűnt meg. E telep mellett 1876-ban Hirschler Mór „Ferencz József” néven alapította meg keserűvíz-palackozóját, és az ugyanilyen nevű gyógyvizet még ma is forgalmazza a jelenlegi tulajdonos.

1864.
* Schmid Ödön (Budapest), miniszteri tanácsos, a nagyváradi kultúrmérnöki hivatal egykori főnöke, a Sebes-Körösi öntözések szorgalmazója és megvalósítója. Szakmai ismereteinek megbecsülését bizonyítja, hogy Bogdánfy Ödön után két esztendőn át szerkesztője volt a vízügyi szolgálat színvonalas folyóiratának, a Vízügyi Közleményeknek. († Budapest, 1922. június 10.)

1864.
A fellépő tiszai árvíz tönkretette a Felső Szabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat halászi és tiszaberceli fazsilipjét. Az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy a gyenge méretekben épített műtárgyak az álló zsiliptest alatti kiüregelődés következtében törtek el. Az eset akkoriban azért keltett nagy feltűnést, mert a Tisza mentén több műtárgy is hasonló elvek alapján épült. A Társulat a tönkrement zsilipek helyett 1865-1866 között Tiszabercelen egy betonlapra fektetett és kockakövekből épített zsilipet állított.

1864.
A Helytartótanács a Marcal szabályozását elkerülhetetlenül szükségesnek nyilvánította és a munkák végrehajtása érdekében Skublits Gyulát nevezte ki királyi biztosul.

1889. január 15.
† Mokry Endre (Budapest), vízmérnök, országos középítészeti felügyelő, a délvidéki vízszabályozások szakértője. A bécsi polytechnicumban végzett műszaki tanulmányokat, majd részt vett a szabadságharcban. 1851-ben a Ferenc-csatorna, majd 1854-ben a Béga-csatorna mérnöki hivatalába került, ahol egészen 1873-ig, a Közmunka- és Közlekedési Minisztériumba való belépéséig dolgozott. Állami műszaki hivatalnokként jelentős szerepe volt a vízjogi törvény előkészítésében. Az 1888-as tiszai árvizek idején kormánybiztosként irányította a védekezési munkákat. Ugyanezen évben a dunai osztály vezetőjeként az állami Duna-szabályozás munkáinak legfőbb irányítója volt. (* Monostorszeg, 1827. április 26.)

1889. február 9.
Napvilágot látott a halászati törvény végrehajtási utasítása (5000:1889.sz.). Az utasítás, amely a május 1-én életbe lépő 1888:XIX.tc.-kel, az ún. „halászati törvény”-nyel összefüggő intézkedéseket tartalmazta, először írta elő, hogy a kultúrmérnöki hivatalok keretén belül – ahol ez szükséges – halászati felügyelői állást kell létesíteni.

1889. március 20.
Megkezdődött és november elsejéig megépült a mezőhegyesi „Élővíz-csatorna”. A Szárazéri-vízrendszerben létesített 90,5 km hosszú csatorna Arad térségében ágazott ki a Marosból, útjában Tornya és Battonya községeket érintve a mezőhegyesi ménesbirtokon áthaladva Nagylak község határában tért ismét vissza a Marosba. A csatorna vizét a mezőhegyesi cukorgyár és a rá tervezett öntözőgazdaságok hasznosították.

1889. május 1.
Életbe lépett a halászati törvény (1888:XIX.tc.), amely megnyitotta a halászati társulatok megalakításának lehetőségét. A törvény a társulatokon kívül egyebek mellett foglalkozott a halászat jogával és gyakorlásával, lehetővé tette az ún. „kíméleti területek” kialakítását, s a halászati visszaélésekkel kapcsolatban büntető rendelkezéseket is tartalmazott. A törvény életbe lépésével és alkalmazásával lehetővé vált a hazai közvizek halászatának megszervezése, a halállomány tervszerű utánpótlása és a halászat ügyeinek állami kézben tartása.

1889. május 1.
Baross Gábor miniszter Orsova székhellyel megalapította az Al-dunai Vaskapu-szabályozási m.kir. Művezetőséget. A Művezetőség főnöke Wallandt Ernő, helyettese Hoszpotzky Alajos lett.

1889. június 15.
Az országgyűlés által meghozott 1889:XVIII. tc. következtében átszervezték a minisztériumokat. A törvény június 15-ével megszüntette a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi, valamint a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumokat és ügykörüket a gazdasági fejlődés követelményeinek megfelelően átcsoportosítva szétosztotta az új Kereskedelemügyi Minisztérium és Földművelésügyi Minisztérium között. Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter a víziközlekedési-csatornázási ügyek mellett csak a Vaskapu-szabályozási és a fiumei kikötő építési ügyeket tartotta minisztériuma kezelésében, míg gr. Szapáry Gyula földmívelésügyi miniszter az összes folyószabályozási, ármentesítési és egyéb vízi ügyeket saját minisztériuma felügyelete alá rendelte. Ennek eredményeként a vízmérnöki kar a kereskedelemügyi minisztériumból átkerült folyammérnökökkel erősödött meg. Az új Földmívelésügyi Minisztériumban a felállított 16 ügyosztály között 3 önálló vízügyi osztály (a tiszai, a dunai, a vízrajzi), valamint a Kvassay Jenő vezette Országos Kultúrmérnöki Hivatal működött.

1889. június 26.
Az országgyűlés által meghozott 1889:XXX. tc. (A magyar földhitelintézet által engedélyezendő vízszabályozási és talajjavítási kölcsönökről és némely hitelintézetek zálogleveleinek adómentességéről) igyekezett a vízszabályozások és talajjavítások támogatásával a termőterületek jövedelmezőségét növelni. Intézkedései révén még a jelzáloghitellel megterhelt birtokok tulajdonosai is hozzájuthattak talajjavítási kölcsönökhöz. A törvény hatékonyságát ugyanakkor csökkentette, hogy a korabeli viszonyok között a kölcsönökhöz csak bonyolult úton lehetett hozzájutni.

1889. július 1.
Rendszeressé vált a balatoni gőzhajóforgalom. Miután a "KISFALUDY" gőzhajó tönkrement és a balatoni gőzhajózás már több esztendeje szünetelt, a kormány támogatásával "Balatontavi Gőzhajózási Rt." néven az előző év októberében új hajózási vállalkozás alakult. A társaság 1889. júniusában Füreden vízre bocsátotta a Hartmann-féle újpesti hajógyárban készült „KELÉN” gőzhajót. A 450 utas szállítására alkalmas hajó üzembe állításával 1889. júliusában megkezdődött a rendszeres hajójárat a Siófok-Füred-Almádi útvonalon.

1889. október 14.
* Kienitz Vilmos (Alsószeli), gépészmérnök. Mint társulati igazgató főmérnöknek jelentős szerepe volt az 1930-as évek során a Körös-völgyi öntözési munkák megindításában és a belvízrendezések végrehajtásában. Jelentős találmánya a róla elnevezett gazdaságos, egyszerűen üzemeltethető és könnyen szállítható axiális szivattyú, amely belvízelvezetés és öntözés céljaira egyaránt használható. Ezt 1934-től maga gyártotta Gyulán. Másik fontos találmánya a zsilipkapu-szivattyú. Szakirodalmi munkássága a szivattyúgépek tervezése és az öntözésfejlesztés témakörével foglalkozik.

(† Gyula, 1959. május 19.)

1889.
Megjelent Faragó Lipót úttörő jelentőségű könyve „A belvíz levezetése” címmel. A belvizekkel kapcsolatos gondok a XIX. század második felében az ármentesítési munkákkal párhuzamosan, nemegyszer azok következtében jelentkeztek. A Magyar Mérnök és Építész Egylet aranyérmével jutalmazott pályamunka az első belvizekkel foglalkozó hazai könyv, amely azon túl, hogy tisztázta a belvizek fogalmát, keletkezésük módját, a vízimérnökök számára a gyakorlat által felvetett kérdésekre is igyekezett választ adni.

1889.
Tauffer Vilmos orvos javaslatára megtartották az első magyarországi balneológiai kongresszust, ahol elhatározták egy balneológiai egyesület megalakítását. Az egyesület két esztendővel később kezdte meg működését.

1889.
Megkezdődött a Fejér vármegyei Pákozd, Gárdony, Seregélyes községek határában fekvő lefolyástalan tavak lecsapolása a több mint 21 km hosszúságú, ún. „Dinnyés-kajtori csatorna” építésével. A munkálatokat 1892-ben fejezték be a Dinnyés-Kajtori Tólecsapoló Társulat érdekeltjei.

1889.
Megalapították a Fővárosi Bakteriológiai Intézetet, amely elsősorban a járványos fertőző betegségekkel kapcsolatos vizsgálatokat végezte, de feladatkörébe tartozott a vízvizsgálatok elvégzése is.

1889.
Anton Tschebull karintiai bányafelügyelő "Quellwasser für Budapest" címmel javaslatot készített Budapestnek az esztergomi szénmedence vizével való ellátására. Elgondolása a karsztvíz ivóvízkénti hasznosítására szolgáló első hazai próbálkozás volt.

1889.
Megjelent Kvassay Jenő „A csekély esésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza-völgyére” című akadémiai pályadíjnyertes munkája. Kvassay az akkor már 40 éve folyó Tisza-szabályozás tapasztalatait levonva mérlegre tette a szabályozás kiindulópontjait képező Vásárhelyi- és Paleocapa-féle elképzeléseket, s a csekély esésű folyók (mint pl. a Tisza és általában a hazai folyók) természetére, szabályozásuk törvényszerűségeire próbált fényt vetni. Kvassay műve egyben útmutatás is volt a jövőre nézve, ugyanis meghatározta a tiszai vízimunka befejezéséhez szükséges vízgazdálkodási tervezés (sőt: távlati tervezés) alapelveit.

1914. január
Az 1912. és 1913. évi árvizek hatására br. Kende Zsigmond elnöklete alatt megalakult a Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, amely a háborút követő években a Szamos jobb parti és Tisza-bal parti árvédelmi töltéseit végleges méretben kiépítette, s külvizeit a Túr szabályozásával (a Túr-csatorna megépítésével) elvezette, belvizeit pedig a belvízcsatorna-hálózat megépítésével még az 1920-1930-as években rendezte.

1914. tavasz
A csapadékdús tavaszi hónapok során a Kraszna magas vízállása miatt nem lehetett az 1898-ban épített nagyecsedi zsilipet megnyitni, így 230 km2 területet öntött el a visszaduzzasztott belvíz. Ekkor (május 8-án) határozta el az Ecsediláp lecsapoló és Szamos balparti Ármentesítő és Belvízlecsapoló Társulat, hogy a zsilipek mellé egy vízátemelő szivattyútelepet építtet. A kifizetődő működtetés érdekében Péchy László igazgató-főmérnök és Wieser Miklós szakaszmérnök javasolták, hogy a gépészeti berendezést villamos áram termelésre is alkalmassá tegyék. Június 5-én a társulati közgyűlés elfogadta a Hazai Gépgyár Rt. és a Ganz-Danubius Rt. ajánlatát, s megbízták a Lenarduzzi vállalkozást a kivitelezéssel. Az átadási határidőt 1915. február 28-ra tervezték úgy, hogy az építést három hónapra irányozták elő. Az első világháború miatt a beruházás 1917-re fejeződött be. A funkciót bővítő villamos átépítés viszont csak 1927-re lett kész.

1914. április
Hatalmas károkat okozott Torontál vármegyében a tavaszi árvíz, amely leginkább Borcsa és Bálványos falvakat sújtotta. Az előbbi falu lakosságát a közeli Pancsovára kellett áttelepíteni.

1914. május
A Magyar Mérnök és Építész Egylet és a Magyar Tudományos Akadémia közös támogatásával megjelent Bogdánfy Ödön „A vízierő” című könyve. A témában írott első hazai szakkönyv a vízerőtelepek létesítésének gazdasági és műszaki feltételeit tárgyalta abban az időben, mikor a magyar ipar fejlődése egyre sürgősebbé tette új, olcsó energiaforrások feltárását.

1914. szeptember 1.
Az országgyűlés által megszavazott XXXVIII.tc., "Az állami szabályozás alá nem eső folyók kártételei ellen teljesítendő munkákról és e munkákra nyújtandó segélyekről" minden korábbinál nagyobb mértékű állami pénz felhasználását irányozta elő. Az 1913. évi árvízi pusztítások hatására a törvényhozók belátták, hogy a zömmel hegyvidéki folyók és patakok szabályozását nem remélhetik a keskeny árterek miatti csekély számú érdekelt társulatokba tömörítéstől. A 20 évre megszabott összesen 60 millió korona tervszerű felhasználását a világháború kitörése végleg megakadályozta.

1914. szeptember 8.
† Garzó Imre (Szaniszló) mérnök, tanár, lapszerkesztő. Megalapította Hódmezővásárhely Vöröskereszt-szervezetét, a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő Társulat elnökeként szorgalmazta a belvízszabályozást és a várost körülvevő töltés építését. (* Kecskemét, 1827. október 22.)

1914. november 13.
* Bertalan Károly (Veszprém) geológus. Oktatói, geológus szakértői, bányaföldtani feladatokat oldott meg. Jelentősek vízföldtani munkái és az országos barlangkataszter összeállítása. Részt vett a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat életre hívásában (1958.) († Budapest, 1978. augusztus 27.)

1914.
„A beton” címmel megjelent Lampl Hugó és Sajó Elemér közös munkája. A szerzők az első magyar nyelvű betonenciklopédiát a soroksári Duna-ág felső torkolati zsilipjének (Kvassay zsilip) építésével kapcsolatban végzett kísérleteik alapján állították össze. A könyv ugyanakkor feldolgozta a tárgyban eddig megjelent külföldi tanulmányok hasznosítható részét is. A kiadvány értékét növelte, hogy függelékében elemezte és áttekintette a fontosabb hazai és külföldi betonirodalmat.

1914.
Az artézi kutakkal kapcsolatos 1200. sz. földmívelésügyi miniszteri rendelet megállapította, hogy a kutak vízadó rétegét közvagyonként kell kezelni, s azok nem terhelhetők túl. A rendelet megerősíti, hogy a kútengedélyek kiadása csak a kultúrmérnöki hivatal véleménye alapján történhet, s szükség esetén az ügyben a Földtani Intézet szakértőjének véleményét is ki kell kérni.

1914.
A budapesti műegyetemen bevezették a mérnökök közgazdasági továbbképzését, melynek során a mérnöki oklevéllel már rendelkezők egy év alatt megszerezhették a közgazdasági mérnöki címet. Az intézkedés révén az 1871-es műegyetemi átszervezéssel megszüntetett közgazdasági felsőoktatás újraéledt Magyarországon.

1939. január 18.
† Korbuly Mihály (Budapest), vegyészmérnök, a Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomás megalapítója és évtizedeken keresztül igazgatója, a hazai élelmiszeripari szennyvizek kutatásának egyik úttörője. (* Tótbánhegyes, 1868. július 9.)

1939. február 25.
Mezőkövesd határában, Zsóry Lajos képviselő birtokán egy olajkutató fúrás nyomán 875 m mélységből percenként 654 liter, 71 oC hőmérsékletű vizet tártak fel a triász időszaki rétegből. A folyamatos működtetést a nagyfokú sókiválás akadályozta. Ezután még több hévízkút is létesült a Zsóry fürdő zavartalan gyógyvízellátására.

1939. április 22.
† Korbély József (Debrecen), társulati igazgató-főmérnök. Elméleti és gyakorlati munkásságával a Tisza-szabályozás fejlődéséhez jelentősen hozzájárult. Nevéhez fűződik a Berettyó Vízszabályozó Társulat árvédelmi rendszerének és belvízrendezésének kiépítése. (* Hódoscsépány, 1864. szeptember 10.)

1939. május 21.
* Dávid László (Budapest), okl. mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa, kiváló, nemzetközi hírű szaktekintély a hidraulika, mérnökhidrológia és vízkészlet-gazdálkodás területén. Munkahelyei voltak a VIZITERV, OVH, Tervhivatal, majd az ENSZ UNEP szervezetében, Nairobiban dolgozott, mint az UNEP átfogó vízügyi programjának kidolgozója. Amszterdami kiküldetése során hunyt el. († Amszterdam, 1987. november 12.)

1939. július 26.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter 33.523.sz alatt jóváhagyta a Műegyetem által a Mérnöki Továbbképző Intézet felállítására és szervezeti szabályzatára vonatkozó, 1938-ban felterjesztett javaslatot. Az Intézet első igazgatója, a mérnökök továbbképzési ügyét 1936-ban kezdeményező, Mihailich Győző műegyetemi professzor volt. A tanfolyamokon és laboratóriumi gyakorlatokon csak végzett mérnökök és a Mérnöki Kamara tagjai vehettek részt.

1939. október 10.
A természetvédelmi törzskönyvbe 1. sorszámmal bejegyezték hazánk első védett természeti területeként a debreceni Nagyerdő északkeleti részén húzódó 31 hektárnyi erdőséget.

1939. november
A Fehér-Körös árhulláma román területen gátszakadást okozott, de a kiömlő víz útjában álló lokalizációs töltés, amely az 1920-as évek közepén épült, meggátolta a magyar területek elöntését.

1939. december 16.
A Bodrog árvizei következtében megrongálódott alsóberecki híd pillér-javítási munkálatai befejeződtek.

1939.
A Fehér Körös jobb parti árvízvédelmi töltése a romániai Kisjenő alatt, a székudvari hídnál elszakadt. A kiömlött, mintegy 30 millió m³ vizet sikerült az országhatáron lokalizálni.

1939.
A Vízügyi Közleményekben megjelent Babos Zoltán és Mayer László tanulmánya "Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon", amely első ízben foglalta össze és értékelte röviden a több mint egy évszázadon keresztül folyó hazai társulati vízimunkákat.

1939.
Budapest Székesfőváros Közgyűlése 148/1939.számú szabályrendeletével intézkedett a főváros árvízvédelmének szervezetéről.

1939.
Védetté nyilvánították a szegedi Fehértó vadvízországát, amely az 1930-as évek elején még jórészt természetes állapotú, mély fekvésű, vízjárta szikes puszta volt. Később az egész területen halastavakat létesítettek, melynek környezetében egyedülálló madárvilág alakult ki.

1939.
Hajdúszoboszlón az elfolyó meleg vizet felfogó mélyedések felhasználásával 40 000 m² vízfelületű csónakázó tavat alakítottak ki.

1939.
Budapesten, a ferencvárosi szennyvíztelepen (FCSM Soroksári úti főtelep) megépült – az akkori szennyvíztechnika egyik legújabb vívmánya – a rácsszemét higiénikus módon való kirothasztását szolgáló gázosító berendezés, amelynek gépészeti részét a Ganz gyár készítette.

1939.
Az Öntözésügyi Hivatal a Hortobágyon öntözéses kísérleti gazdaságot létesített 1,2 km² területtel.

1964. január 1.
Az UNESCO kezdeményezésére és védnöksége alatt kezdetét vette a "Hidrológiai Évtized (Decennium)", amelynek során nemzetközi tekintetben is fontos szerepet kapott a vízkészletek számbavétele és a vízháztartási kérdések megkülönböztetett kezelése. A nemzetközi együttműködési munkában a magyar hidrológusok is tevékenyen részt vettek.

1964. január 12.
† Pávai Vajna Ferenc (Szekszárd) geológus, a hazai kőolaj- és földgázkutatás, valamint a hévízkutatás és a geotermikus energia hasznosításának jeles úttörője. Több jelentés hév- és gyógyvizünk, így például Hajdúszoboszló, Debrecen, Karcag és Szeged forrásainak feltárója. (* Csongva, 1886. március 6.)

1964. február 29.
Miután Magyarország tagja lett a Nemzetközi Völgyzárógát Egyesületnek, döntés született a Magyar Nemzeti Bizottság megalakításáról, amelynek első elnöke Kertai Ede lett.

1964. március 16.
† Miháltz István (Szeged), egyetemi tanár, az Alföld földtani kutatásának kiemelkedő tudósa. Tudományos munkásságának egyik nagyszerű eredménye, hogy a folyóvíz letarolásában és üledékképződésben felismerte az eróziós és felhalmozódási ciklusokat, valamint azok törvényszerűségeit. Foglalkozott a lösz és futóhomok képződésével, s ezzel kapcsolatban a Duna-Tisza csatorna nyomvonalának kérdéskörével. Kutatásának gyakorlati haszna megmutatkozott a tiszapalkonyai hajózsilip, a Körös-Kurca-zsilip, a tiszalöki vízlépcső helyének földtani megismerésénél, valamint számos alföldi öntözőcsatorna nyomvonalának kijelölésénél. (* Árpástó, 1897. május 9.)

1964. április
A hirtelen olvadás és az esőzés nagy árhullámot és belvízi elöntéseket idézett elő a Bodrogon és a Felső-Tiszán. A védekezés során a Tisza mentén több helyen lokalizációs töltéseket építettek az esetlegesen kitörő vizek felfogására. Az áradás csúcsidőszakában napi 5-6000 ember is részt vett a védekezésben.

1964. július 13.
† Alcser Jenő (Budapest), mezőgazdasági mérnök. Munkásságával jelentősen hozzájárult a korszerű öntözéses gazdálkodás hazai népszerűsítéséhez és fejlesztéséhez. Szakirodalmi tevékenysége a gépi öntözések gyakorlatának szinte teljes körét felöleli. (* ? , 1903.)

1964. július 17.
A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület és az OVF felavatta Hortobágy-Cserepesen, az egykori kishortobágyi csárda falán elhelyezett emléktáblát, amelyet a reformkori vízrajzi felmérésekben résztvevő kiváló mérnökök: Huszár Mátyás, Bogovich Károly és Holecz András emlékének állítottak.

1964. július 25.
Borsod megyében a hetek óta tartó szárazság miatt több mint 25 patak és kisebb vízfolyás kiszáradt, s igen alacsony volt a Sajó és a Hernád vízszintje is.

1964. augusztus 1.
A főváros árvízi biztonságának fokozása érdekében megkezdődött a Rákos- és Szilas-patakok szabályozási munkálatai. A patakmedrek szűk volta miatt az 1962-64 közötti időkben háromszor is áradást okozott a felhőszakadások nyomán lezúduló víz.

1964. szeptember 15.
† Marchhart József (Debrecen), vízmérnök. Az Alsószabolcsi tiszai társulat egykori mérnöke komoly érdemeket szerzett a Tiszafüred-Rakamaz közötti 111 km hosszú Tisza-bal parti töltés megerősítésében, a hortobágyi belvízrendszer 996 km-es csatornahálózatának kiépítésében.
(* Debrecen, 1896.október 15.)

1964. november 16.
A Magyar-Jugoszláv Energetikai Albizottság első ízben foglakozott a Mura-Dráva vízenergia-hasznosítási rendszer kérdésével, a Gyurgyevác-barcsi vízlépcsőrendszer kiépítésének lehetőségével.

1964. november 20.
Az országgyűlés megalkotta "A vízügyről" szóló IV. törvényt. Az 1965. január 1-én életbe léptetett törvény és annak december 13-i végrehajtási rendelete a hosszú távra szóló, maradandó jellegű általános alapelvek rögzítésével átfogóan szabályozza az állami szervek, a társadalmi szervezetek, szövetkezetek, más jogi személyek és az állampolgárok vízgazdálkodási tevékenységével kapcsolatos jogait és kötelezettségeit. A törvény szövegének kidolgozásában nagy szerepet játszottak Frommer József és Bényei Zoltán.

1964. november 20.
A vízügyi igazgatóságokon befejeződött a vízminőség figyelő-jelentő hálózat kiépítése. Az OVF Központi Vízminőségi Felügyelet irányításával tevékenykedő országos szervezet 165 vízfolyás 5000 km hosszú szakaszára telepített 720 mintavételi hely, 390 megfigyelőállomás és 70 vízminőségi alközpont adataira támaszkodva a vizek rendszeres vizsgálatával képessé vált a szennyezések azonnali észlelésére és előrejelzésére. Hivatalos statisztikai adatok szerint Magyarországon ebben az időben napi 720 ezer m³ tisztítatlan szennyvíz került a folyókba.

1964. december 13.
A vízügyi törvény értelmében a 32/1964.sz kormányrendelet intézkedett az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az általa irányított vízügyi szolgálat szervezetének megerősítéséről. A rendelet a nagyobb elvi jelentőségű, valamint a több minisztériumot érintő vízgazdálkodási feladatok megoldására, a fejlesztések irányvonalának kialakítására létrehozta az Országos Vízgazdálkodási Bizottságot.

1964.
Fajsz-Bátya-Dusnok-Miske térségében megépült az ország akkori legnagyobb esőztető öntöző h&a Nyomtatás