Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Szakma Acélcsarnokok – a tervezéstől a megvalósulásig
2012-10-31 20:45

Acélcsarnokok – a tervezéstől a megvalósulásig

|

Szakmai konzultáció 4 városban, épületbejárással
A csarnokok, ipari épületek esetén is tervezői elvárás lehet a munkát igény szerint egyszerűsítő, modul rendszerű termékválaszték, amelynek elemei azonban a hely adottságai, a megrendelői és tervező igények szerint adaptálhatóak.


Ilyen megoldást nyújtanak a belga Frisomat csarnokai is, amelyek alkalmazásához most épületbejárással egybekötött kreditpontos szakmai konzultáción is összegyűjthetjük a szükséges információkat.

Egyszerű tervezői munka, valamint a gyors és költséghatékony kivitelezés mellett dönt, aki a Frisomat csarnokai közül választja ki megbízója számára az ideális típust, majd a cég szakembereivel szoros együttműködésben az igényekre szabja azt.
A nyolc különböző alaptípusú csarnok minden egyes, egyedileg fejlesztett és gyártott szerkezeti eleme könnyű; egyszerű összeszerelésük után még is nagyon szilárd szerkezetet kapunk. Legyen szó akár egy egyszerű terménytároló, vagy bonyolult szerkezetű kereskedelmi épület, pl. autószalon, üzemcsarnok, stb. kivitelezéséről, a standard elemekből kiindulva maximálisan az egyedi igények figyelembe vételével készülnek az acélcsarnokok, több mint 20 éve Magyarországon.

A standardizált, előregyártott elemekből és profilokból, a szerkezeti elemek határtalan kombinálásával készülő építmények alapanyaga horganyzott, magas minőségű acél. A hosszú élettartamot és a korrózió elleni védelmet a 275 g/m2 horganyvastagság garantálja. A Frisomat acélcsarnokokat a rendeléstől számítva akár 6-8 hét leforgása alatt birtokba vehetik a megrendelők a választott szerkezettől függően.

A gyors kivitelezést a gyors tervezés előzheti meg

A Frisomat csarnok gazdaságosságának kulcsa, hogy az igények pontos felmérésétől, a tervezővel való szoros együttműködésen és a gyártáson keresztül a helyszíni építésig egy kezében tartja a feladatokat.


A cég tervezői támogatás szolgáltatásának része - a teljes tervezési-, gyártási és kivitelezési folyamat végigkísérésén túl -, hogy az adott épületre készített statikai-, villámvédelmi- és tűzvédelmi számításokat is elkészítteti és átadja.

Arról, hogy milyen további előnyöket tartogat tervezőknek, kivitelezésben dolgozóknak a Frisomat csarnokok alkalmazása, részletesen hallhat 5 városban megrendezésre kerülő fél napos, épületbejárással egybekötött szakmai konzultáción.

 

 


Acélcsarnokok komplett kivitelezése – tervezéstől a megvalósításig

Szakmai konzultáció országszerte

MÉK: 1 pont (2012/285), MMK: 1 pont (01/2012/0140)

 

A szakmai konzultáció tartalmából
- ipari épületek tűz-, és villámvédelme a legújabb szabályozás tükrében,
- acélcsarnokok egyes méretezési kérdései,
- standard- és különleges csarnokok kivitelezése,
- tipikus hibák és azok elkerülése,
- rögzítéstechnika, kötőelemek és kapumegoldások,
- különleges funkciók pl. hűtőházi panelmegoldások.

Helyszínek és időpontok, ahol az érdeklődéstől függően délelőtti és délutáni csoport is indul:


november 8. – Pápa, Kopja u. 11. (Pápai Asztalos Kft.)
november 15. – Zamárdi, Endrédi út
november 22. – Berettyóújfalu, Honvéd u. 9.
november 29. – Békéscsaba – helyszín egyeztetés alatt

További információ
Részletes napi program
Regisztráció
A Frisomat termékeiről további információ

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Francia többsávos, koncentrikus körforgalmak »
  • Különböző úttípusok egymást követő sorozata egyazon úton »
  • Sávszámok és sebességek a holland A2 autópályán »
  • Újrapozicionálás vagy a káosz elmélyítése? »
  • Tisza és árvizei »
  • A tervezési sebességről a szolgáltatási színvonalra helyezzük át a súlypontot »
  • Az elkerülő utakért, a környezeti kapacitásért »
  • Az autómentes Tisza-partért »
  • Egy párbeszéd kezdete? »
  • Nem kellett volna inkább disztingválni? »
  • A vízgazdálkodás XXI. századi stratégiája »
  • Vélemény a Gyorsút nevű ÚME tervezetről »
  • Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? »
  • A Szeged–Makó tram-train »
  • A szegedi Déli-hídról »
  • Az építő és a romboló Tisza »
  • Szegedi árapasztó csatorna és az első hivatalos, elutasító vélemény »
  • Dán úttípusok »
  • A tényekhez igazodó úthálózat-fejlesztésért IV. »
  • A tényekhez igazodó úthálózat-fejlesztésért III. »
  • Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    29 30 31 01 02 03 04
    05 06 07 08 09 10 11
    12 13 14 15 16 17 18
    19 20 21 22 23 24 25
    26 27 28 29 30 01
    Legfrissebb képtárak

    Célkeresztben a vízgazdálkdás

    A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Hidrológiai Társaság, az Agrárkamara, és a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata hívta a szakembereket a vízgazdálkodás változásait és korszerűsítési folyamatait tárgyaló konferenciára.