Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Innováció Magyar különdíjak a New Yorkban
2012-02-17 17:01

Magyar különdíjak a New Yorkban

|

A Kairos Hungary delegációja idén is sikert aratott a Wall Streeten.
Kairos Global Summit minden évben New Yorkban kerül megrendezésre. Az csúcstalálkozó legjelentősebb eseménye a New York-i tőzsdén megrendezett kiállítás, amely a világszerte elérhető hallgatói projektek közül emeli ki a legjobb 50-et.

Idén a Kairos 50-ben két magyar projekt került be, Róna Péter Hand-in-Scan, illetve Király Annamária és Tóth Krisztián ComPell találmánya.

A magyar delegáció tagjai évről évre bebizonyítják, hogy a világ vezető egyetemeinek (Harvard, Georgetown, Babson, USC, Wharton) legkiválóbb, leginnovatívabb fiataljai mellett is képesek kiemelkedő megoldásokkal előrukkolni. Magyarország már a második Global Summit óta oszlopos tagja a szervezetnek, ezért Európa egyik legerősebb és legaktívabb delegációját alkotják a hazai fiatalok. Ennek ékes példája az Amerikai Magyar Nagykövetség támogatásával, a Kairos Hungary és az Entrepreneurship Foundation Hungary által 2011-ben közösen megrendezett önálló Kairos Summit, amelynek helszíne első alkalommal az Egyesült Államok területén kívül helyezkedett el.

A delegált hallgatók minden alkalommal nagy sikert aratnak, a korábbi években Rátai Dániel Leonar3do-ja nyert díjat, amely a virtuális térben történő 3d-s rajzolást teszi lehetővé, valamint Weszl Miklós Lacerta elnevezésű csontpótló találmánya kapott elismerést.

A Hand-in-scan projekt célja, hogy hozzájáruljon a nem megfelelő kéztisztítás miatt a kórházban szerzett (nosocomiális) fertőzések számának csökkentéséhez, a személyes kéz-higiénia szintjének javítása révén. A projektcsapat által kifejlesztett kompakt mobil eszköz elemzi a tenyérről készült digitális képeket, megállapítja, hogy a kézmosás megfelelően zajlott-e le, és jelzi, ha újabb kézmosásra van szükség..

A ComPell projekt természetes hulladékból innovatív gyártási módszerrel (egy kamionban létrehozott mobil pelletgyár) készít megújuló energiahordozót.

A magyar projektek idén is különdíjban részesültek, amelyet a Forbes magazin székházában Miquel Forbes személyesen adott át a Kairos Society vezetésével közösen.

Nyilatkozatok a két különdíjas projekt képviselőitől:

Róna Péter (BME, Hand-in-scan)

"A Kairos Summit egy kiváló rendezvény szakmai kapcsolatok építése, illetve befektetőkkel való találkozás szempontjából. Az, hogy a new yorki tőzsdén kiállíthattuk a kézhigiéniás megoldásunkat a Hand-in-Scan-t, kivételes lehetőséget jelentett számunkra. Az egyesült államokbeli vállalkozási kultúra inspiráló hatással volt ránk, rengeteg új kapcsolattal és ötlettel tértünk haza."

Király Annamária (BCE, ComPell)

"A Kairos Global Summit olyan világot mutatott be számunkra, ami itthonról csak álomnak tűnhet. Igazán felemelő érzés volt látni, hogy a világ minden pontjáról érkező több száz diákot egy közös cél hajtja: megvalósítani álmaikat. Számomra meghatározó élmény volt, amikor egy-egy diák vagy mentor elidőzött a standunknál, és nem csak megérteni igyekeztek az innovációnkat, hanem megpróbálták újabb ötletekkel vagy tapasztalataikkal tovább építeni azt. Ez a közösség valóban teremtő erejű, mert a diákok és a mentorok egyaránt hiszik, és tettekkel bizonyítják, hogy a mi generációnk már most képes globális problémákra innovatív és fenntartható megoldásokat adni. Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás itthon is segíthetne a generációk közötti szakadékok áthidalására, valamint jobban tudnánk egyesíteni a fiatalok lendületét és az idősebbek felbecsülhetetlen tapasztalatát, hogy minél több hazai ötlet jusson el a globális piacra."

Budapest, 2012. február 16.

 

Okolicsányi Marius

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Jobb forgalmi tájékoztatás, kevesebb baleset »
  • Adatgyűjtő és Távfelügyeleti Rendszer »
  • Kellett-e szökőkút a szegedi Indóház térre? »
  • Hol tart ma a nanotechnológia? »
  • Megkezdte világkörüli repülőútját az ABB és a SolarImpulse »
  • MiniBrake »
  • Alakzatban repülő drónok »
  • Nanotechnológia a hétköznapokban »
  • A Pro-Ergo Bio rendszer bevezetése »
  • Pályázat Vízügyi, geoinformatikai és monitoring központ létrehozására »
  • PC-Croll adatgyűjtő és távfelügyeleti rendszer »
  • GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj »
  • Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat »
  • Rezonanciális-tölcsérű neodym hangszóró az ISEF-en »
  • A Meet the scientist program nyitórendezvénye 2013 »
  • Stockholm Junior Water Prize »
  • Automatikus mérőóra-állás bejelentés »
  • Lehet-e az innovációt hámba fogni? »
  • Fejlesztési irányok a norvég vasútaknál »
  • Magyar különdíjak a New Yorkban »
  • Eseménynaptár
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    27 28 29 30 31 01 02
    03 04 05 06 07 08 09
    10 11 12 13 14 15 16
    17 18 19 20 21 22 23
    24 25 26 27 28 29 30
    Legfrissebb képtárak

    GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

    A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.

    Magyar Innovációs Nagydíj 2012.

    Az Országházban 2013. március 21-én átadták legjelentősebb hazai innovációs teljesítményéért járó Magyar Innovációs Nagydíjat.