Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Szakma Az alföldi autóút 2.
2011-09-06 09:21

Az alföldi autóút 2.

|

Dr. Rigó Mihály: A hasonló című dolgozat megírása után információt kaptam a Kiút Térségfejlesztési Egyesület ténykedéséről. Honlapjuk, a www.kiut.hu szerint ők 2007-2009. között évente rendeztek konferenciát a Balti- és a Fekete-tengeri térség közlekedési kapcsolatának fejlesztése címmel, az International Visegrad Fund támogatásával, amely a Visegrádi Négyek együttműködését támogató szervezet. Az alábbi adatokat, térképeket, diákat honlapjukról, az egyes előadók előadásaiból vettem le.

 Aki ezt a honlapot megnézi, láthatja, hogy a konferenciák előadói ma is neves hálózatfejlesztési szakemberek és a kor aktuális, magas rangú politikusai voltak. Sok munkát végeztek, melyet kár figyelmen kívül hagyni. Köszönet munkájukért, mert annak nagy része ma is használható.

 Az alföldi autóút című tanulmányom itt olvasható.

 

 

Újabb adatok az alföldi autóúthoz, avagy megállapodás 2006-ban a lengyel Łańcutban


A szerző sok térkép közlésével ismerteti az európai kelet-nyugat, valamint az észak-déli gyorsforgalmi utak hálózatát, különböző koncepciók szerinti alakulását, fejlődését. Ebbe illeszti az alföldi autótra irányuló magyar érdekű koncepciót, a távlati fejlesztési célokat.

 

A tanulmány itt olvasható, a záró gondolatokat pedig az alábbiakban közöljük.

 

A rajzon ábrázoltuk a Bánáti főutat, szerb nevén a Banatska magistralát, mely az egyik déli folytatása lehet a lancuti útnak, valamint az E671 j. utat a román − magyar határ mellett Romániában, mely szervesen kiegészíti a magyar alaphálózatot.

Lényeges hangsúlyoznom, hogy az Alföldi autóútnak az M43-tól délre egyik folytatása lehet a Bánáti főút Szerbia felé, a másik a magyarcsanádi Szent Gellért-hídon át Temesvár felé, végül a harmadik maga az M43 autópálya Arad és Temesvár felé. Ez utóbbi esetben Temesvártól Szerbia felé kell nyomvonalat keresni.

Az eddigiek alapján megállapítható az, hogy a rácsos alaphálózat gondolatban majdnem kész, néhány helyen kell a korábbi nyomvonalváltozatot módosítani. Még megvitatás, elfogadás előtt van az Alföldi autóút. Ezzel a Dunántúlon is, az Alföldön is 2-2 db észak-déli alapvonal lenne az észak-déli irányú alaphálózat részeként.

A fenti ép Magyarországon kívüli vonalait lehetett volna módosítani, ha a V4 országok Észak - Dél Konferenciája létrejöhetett volna.

A MMK Közlekedési Tagozat Elnöksége 2011. augusztusi döntése megakadályozta azt, hogy a kialakítsuk közösen, az érintett országok mérnökeinek bevonásával, a közép-európai, köztes – európai rácsos alaphálózatot, és rendszerbe illesszük a magyar elképzelést.

Kérem együtt kezelni a lancuti nyomvonalat északról Lengyelországon át Miskolcig, az Alföldi autóutat és a lancuti útvonal déli kiterjesztését lehetőleg Szerbián át Görögországig!


Szeged, 2011. szeptember 5.

dr. Rigó Mihály
okl. erdőmérnök és
okl. építőmérnök
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

MMKKozlTagozat 2011-09-13 13:20:17

"A MMK Közlekedési Tagozat Elnöksége 2011. augusztusi döntése megakadályozta azt, hogy kialakítsuk közösen, az érintett országok mérnökeinek bevonásával, a közép-európai, köztes - európai rácsos alaphálózatot, és rendszerbe illesszük a magyar elképzelést".

Emellett a megjegyzés mellett nem mehetek el szótlanul: az MMK Közlekedési Tagozat elnöksége mindössze arról döntött, hogy – amint Rigó úr is írja "Még megvitatás, elfogadás el?tt van az Alföldi autóút." - mivel a felvetett hálózati javaslat hazai el?készítettsége, szakmai megvitatása még nem történt meg, ennek nemzetközi egyeztetése elsietett gondolat, ezért a Tagozat a szeptember elején Szlovákiában rendezett V4 konferencián ezt az elképzelést nem ismerteti. Természetesen senki nem gátolta/gátolhatja (és nincs is erre szándék), hogy Rigó úr hálózati javaslatát bárhol ismertesse. A szakmai közvélemény tájékoztatására például lehet?ség adódhat az októberben Siófokon megrendezésre kerül? 2011. évi Nemzeti Közlekedési Napokon.

Az MMK Közlekedési Tagozata igény esetén örömmel támogatja a szakmában megjelen? új gondolatok megismertetését. Ennek érdekében lehet?séget biztosít a felmerül? javaslatok, ötletek szakmai vitafórumokon történ? ismertetésre, segít ezek és a szükségesnek tartott egyeztetések megszervezésében, de hirtelen, hazai szakmai körökben át nem beszélt gondolatok nemzetközi szintre emelését nem támogathatja.

alfoldi 2011-09-18 00:53:35


A MMK Közlekedési Tagozat Elnöksége elvetette a V4 észak-dél konferenciára vonatkozó javaslatomat; szerintük csak elfogadott magyar koncepcióval lehet konferenciázni. Csoda-e, ha megszakadtak a tárgyalások?

Szerintem
1. előbb meg kell ismerni, begyűjteni a V4 és a szomszédos országok mai hálózatfejlesztési elképzeléseit,
2. majd mérnöki hálózat-változatokat kell gyártani Köztes-Európára. A változatokat ezután közre kell adni egy kiadványban. Ezen két pontot oldaná meg a V4 É-D konferencia.
3. Végül a változatokról mérnöki vitát lehet rendezni, a politikától mentesen.
4. A Hivatalosság pedig vagy figyelembe veszi a változatokat, vagy nem. El kell választani a mérnökség véleményét a Hivatalosságétól, hogy a felelősségi viszonyok végre tisztázódjanak.
A különbség lényegi, módszertani!

Az alapgond azonban az, hogy meddig lehet fenntartani azt a magyar sugaras-gyűrűs hálózatot, mely nem illeszkedik az európai kelet-nyugat és észak-dél irányú alaphálózatba. Nem véletlen az, hogy évtizede hiába javasolják a dolgozatomban idézett mérnök kollégáink az alaphálózat-váltást, és az sem, hogy hiába!

A siófoki konferencián max. 30 perc jutna a témára. Lehet ennyi idő alatt érdemi vitát rendezni, döntésre jutni, ráadásul alapvető ismeretek nélkül?

A V4 É-D konferenciát évente meg kellene rendezni és nem elkaszálni azt, aki hosszú szünet után a tárgyalások újrakezdését szorgalmazza.

Kérem a MMK KT Elnökségét javaslaton újbóli, mielőbbi megvitatására!

alfoldi 2011-10-17 13:25:20

2011. X. 14-én megtudhattam, hogy a MMK nem vállal közöséget a V4 É-D konferencia megszervezésével.

alfoldi 2011-11-11 23:06:45

Egy szép új hír:

"Kormányzati támogatás az észak-déli közlekedésfejlesztési projektekhez
2011. november 4. 15:43
.


Az utóbbi két évtizedben sokat javultak Magyarország és a közép-európai régió kelet-nyugati irányú közlekedési lehetőségei. Nagyrészt hiányoznak még azonban a régió országai és a tengeri kikötők közötti észak-déli közúti és vasúti hálózati elemek – mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a South-East Transport Axis – Délkeleti Közlekedési tengely (SETA) nemzetközi projekt magyarországi fórumán 2011. november 4-én, Sopronban.
Az Európai Unió által 2,8 millió euróval támogatott projektet nemzeti szinten előkészítő rendezvényen Schváb Zoltán hangsúlyozta: a magyar közlekedési kormányzat minden lehetséges fórumon megerősíti érdekeltségét az észak-déli irányú közös közlekedésfejlesztési projektekben. Az államtitkár példaként említette a Via Carpatia kezdeményezés, vagyis a Balti-tengert az Égei-tengerrel összekapcsoló, észak-déli gyorsforgalmi folyosó támogatásáról szóló nemzetközi szándéknyilatkozatot vagy az Orient vasúti árufuvarozási folyosó irányító testületét megalapító egyetértési nyilatkozatot.
Schváb Zoltán közölte: a szakpolitikai kormányzat támogat minden lehetőséget, amely észak-déli közúti és környezetkímélő vasúti folyosók létrehozásához vezet. ..."
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-fejlesztesi-miniszterium/hirek/kormanyzati-tamogatas-az-eszak-deli-kozlekedesfejlesztesi-projektekhez

alfoldi 2012-07-13 18:40:06

A V4-ek jelentősége, szerepe, értelma:


http://nol.hu/velemeny/20120702-erdemes_befektetni_kozep-europaba#

http://nol.hu/velemeny/20120713-kozep-europa_tovabbgondolasa#

További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.