Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Trendek A fenntarthatóságról
2015-06-26 05:58

A fenntarthatóságról

|

Nem kellene felélni a ma határtalan kapzsiságával a jövőt. A profitért folyó harc tönkreteszi a Földet, egy szakadék felé rohanunk - vélekedik dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök, okl. építőmérnök.
A profithajszolók ennek ellenére még azt az elemi tényt sem szándékoznak megérteni, hogy véges mennyiségű alapanyagok mellett képtelenség az állandó, azaz a végtelen gazdasági növekedés. Sőt, sokan az állandó gazdasági növekedést is fenntartható fejlődésnek tartják, ez pedig maga a fából vaskarika.

A fenntarthatóság tulajdonképpen erőforrás gazdálkodás.

Ráadásul okos gazdálkodás. Az okos gazdálkodás kb. annyit jelent, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

Józan ésszel sokan felismerték a rendkívül káros folyamatokat. Ebből született a természeti erőforrások fenntarthatóságára vonatkozó igyekezet. A természeti erőforrások helyzete ennek ellenére reménytelen.

A korszerű szemlélet szerint a fenntarthatóság körébe bevonják a természeti erőforráson túl a gazdasági, az emberi és a társadalmi erőforrást is. Ez utóbbiaknál a helyzet talán még reménytelenebb.

A hazai Fenntarthatósági Keretstratégiát 2013-ban fogadta el a magyar Országgyűlés. A mi Keretstratégiánk is az említett négy erőforrást elemzi, vizsgálja, ezért szemlélete nagyon korszerű. A magyar Keretstratégia státusa magas, mert minden lényeges döntésnek az ebben foglaltakat figyelembe kellene venni, mindent ehhez kellene igazítani.

2015-ben elérkezett a magyar Keretstratégia életének második évéhez, amikor hatásait, beválását, megvalósulását fel kell mérni. Ez a folyamat elkezdődött.

A dolgozat írója szerint a négy közül legfontosabb az emberi és a társadalmi erőforrás, mert magyarul ez az ember. Mindkét területen súlyosak a mulasztások.

A dolgozat megfogalmazója egy probléma listával szeretne hozzájárulni a felülvizsgálati folyamathoz.

A tanulmány itt olvasható>>

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

alfoldi 2015-06-26 10:42:54

Fenntartható így a magyar társadalom?

http://valasz.hu/itthon/kis-penz-nagy-halal-leszamoltak-egy-magyar-legendaval-113691

alfoldi 2015-06-26 11:01:46

A földi kutya vagy a haza?
Egy konkrét példa a Natura 2000 képtelenségeire:

http://hvg.hu/itthon/20150625_foldikutya_elbukhat_orban_keritese

alfoldi 2015-06-27 09:57:14

Ez fenntartható? Érdemes ezt így fenntartani?
http://www.portfolio.hu/gazdasag/tenyleg_fillerekert_dolgozunk_magyarorszagon.216108.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

alfoldi 2015-07-01 13:26:05

Ha a kévé elhagyja ősi termőföld területét a klímaváltozás miatt, ugyan miért ne hagyhatná el a Natura 2000 területeket a klímaváltozás miatt más növény is? Mi lesz akkor a kőbe vésett területekkel? Akkor is , és ennek ellenére is "védettek" lesznek majd?

"Fontos látni, hogy mi történik a terepen; látni kell, hogy manapság milyen hatása van a klímaváltozásnak a kávétermelésre."
"A kew-i kutatók az etióp kormánnyal együttműködve próbálják életben tartani a kávéipart. Ehhez szükség lehet arra, hogy az ültetvényeket magasabb területre költöztessék, ahol hűvösebb van. A térségben vannak olyan régiók is, amik most még nem alkalmasak kávétermelésre, de a jövőben azok lehetnek."
"Egy etióp vadkávé-specialista, dr. Tadesse Woldermariam Gole csak néhány éve fejezte be az eredeti etióp termőterületek teljes feltérképezését; csak azóta tudjuk, hogy a vadon termő arabica csak Dél-Etiópiában terem meg, a Rift-völgy két oldalán, illetve a dél-szudáni Boma-fennsíkon."
"A kávétermelés túlnyomó részét az arabica adja, és ez pörgeti a piacot. Egy olyan növény, ami igen érzékeny a környezeti feltételek megváltozására, és rosszul tűri az esőzéseket és a hőmérséklet-változásokat."
"2012-ben a brit Királyi Botanikus Kert kew-i központjában készült egy tanulmány, amelyben megállapították, hogy a vadon termő arabica komoly veszélyben van. A kutatók úgy kalkuláltak, hogy évtizedeken belül teljesen eltűnhet a kávé."








http://index.hu/tudomany/2015/06/30/egy_csesze_kavet_talan_ez_lesz_az_utolso/

alfoldi 2015-07-03 15:39:08

"Mit hoz majd a föderalista Európa?"
"Az EU két vezető hatalma elkötelezett a föderalista alapon történő, a tagnemzeteket szuverenitásuk feladására kényszerítő fejlődés mellett. Mindez értelemszerűen az eurót bevezető tagok számára felajánlott választási lehetőség. Aki ezzel egyetért, elfogadja a francia–német dominanciát, és a jövőben tartózkodik az olyan kifejezések használatától, mint a „nemzetgazdaság”. Vagyis azt, hogy nincs lengyel, szlovák vagy szlovén gazdaság – európai gazdaság van. Természetesen nemzeti vállalat vagy adópolitika sincs. Törvényhozás sem sokáig van. Megvalósul az egységes Európa – immáron az unió kifejezésre sincs szükség."
"Ránk kényszerített feltételek"
"A várható változásokat hosszasan lehetne e helyütt sorolni, a tisztánlátás kedvéért inkább a felek közötti, majdan lefolytatandó tárgyalások vezérelvét fogalmaznám meg: a föderális Európa feltételeket szab, amit vagy elfogadnak a többiek, vagy nem. Utóbbi esetben saját magukra lesznek utalva."
"A föderális Európa létrejöttével okafogyottá válnak az euroszkeptikusok érvei, továbbá az unió reformját sürgető észrevételek is elhalkulnak. Ennek egyetlen oka van: az új Európát mindezek a dolgok nem érdeklik. Senki nem fog az unióból való kilépéssel fenyegetőzni, ugyanis elébe mennek a problémának. Itt van egy új alapokra helyezett integráció, lehet csatlakozni, bizonyos feltételekkel. De nem kötelező. Ez a reform lényege."
"A hitelezőket képviselő trojkát immáron hatodik éve hagyja hidegen a keményen dolgozó görög kisember helyzete, a fiatalok körében 60 százalékot elérő munkanélküliség, a görög gazdaság öt év alatt 25 százalékos zsugorodása. Elemzők öt éve hajtogatják, hogy a görög probléma az EU méretéhez, pénzügyi erejéhez képest jelentéktelen."
"Szakítópróba: a TTIP aláírása

A föderalista Európa projektjének menetrendje és a hozzárendelt időpontok nem ismeretesek – érthető. De hogy a projekt elindult, afelől nincs kétségem."

http://mno.hu/velemeny/europa-nem-var-tovabb-1293581

alfoldi 2015-07-04 13:22:37

"Erre mondja Soros György némi humorral, de elméleti alapon nagyon helyesen, hogy az euróövezeti válság megoldása egyszerű: Németország lépjen ki az eurózónából. Ennek az árfolyamkülönbségnek az eredménye ugyanis, hogy a német külkereskedelem az euró bevezetése óta mintegy 1300 milliárd euró többletet halmozott fel. Berlin erről az előnyről nem hajlandó lemondani, sőt beszélni sem akar róla, miközben ezt a külkereskedelmi többletet nem a perifériaországokban fektették be, hanem az EU-n kívül: Oroszországban és Kínában. Görögországnak csak egy esélye van, ha kilép az eurózónából, ugyanis az euró árfolyamából fakadó 25 százalékos versenyhátrányt nem lehet kigazdálkodni."
Mi ez, ha nem egy hatalams pénzszivattyú?
"Berlin abban érdekelt, hogy integráció – azaz a gyengébb gazdaságok iránti felelősségvállalás – nélkül irányíthassa Európa sorsát, hiszen a valós integráció nem lehetséges jelentős jövedelemátcsoportosítás nélkül."
"Ha egy politikai rendszer a tornyosuló problémákat nem képes megoldani, akkor elbukik. Ha az EU nem tudja megoldani Európa problémáit – mint a menekültkérdést, a munkanélküliséget, az eladósodást, a terrorizmus megelőzését, a gazdasági stagnálást –, az unió szét fog esni."
"A szocialista–szabad demokrata képlet az volt, hogy a beáramló külföldi tőkével párhuzamosan javul a versenyképesség. Ez képtelenség, hiszen a külföldi tőke az olcsó és szakképzett munkaerő miatt választotta Magyarországot."
"... amíg külföldi tulajdonban van a bankrendszer nagyobbik része, sok tekintetben meg van kötve a kormány keze. Vegyük például a devizahitelezést. Erre akkor került sor, amikor az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elárasztotta likviditással a világot. Az európai bankok egyszerűen fuldokoltak a pénzben, amit térségünkbe helyeztek ki, vagyis megindult egy drasztikus túlhitelezési ciklus Kelet-Közép-Európában. Az EU-s szabályok nagyon nehézzé tették, hogy ez ellen bármit is tegyenek a kormányok."



http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/rona-peter-k

alfoldi 2015-07-05 11:50:32

"Az olimpia garantálja, hogy majd egy évtizeden át az elérhető fejlesztési források meghatározó része a fővárosba és környékére koncentrálódjék."
Annak ellenére, hogy:
"Az Eurostat kimutatásai szerint a közép-magyarországi régió a közösség átlagánál jobban teljesítő térség, miközben Kelet-Magyarország az EU legszegényebb területei közé tartozik."
"Az Agenda 2020 és a budapesti projekt támogatói egyaránt azt emelik ki, kisebb léptékű lesz az olimpia, s nem összpontosul egyetlen központba.
Ehhez képest az előkészítő anyag a fővárosra fókuszál."
"Az Agenda 2020 szép stratégia, az előkészítő anyagok is hangsúlyozzák a vidék szerepét, ám ezek csupán szólamoknak tűnnek. Jellemző, hogy az esetleges vidéki helyszínek közül Gödről, Dunakesziről és Székesfehérvárról szólva is azt emeli ki a PwC-tanulmány, hogy közel vannak Budapesthez..."
Nincs itt másról szó, mint az olimpia-trükkről, melyre hivatkozva haalmas pént folyk a metropolisz koncepcióra!
Érdekes az, hogy a vidék hallgat. Ilyen semmivel meg lehet venni a vidék támogatását?
Olvasói hozzászólás:
"vanhalen
Tisztelt Laszlo Szabo!
Nem lenne jobb.Az elmúlt 25 év megmutatta,ebben az országban a politikusi réteg nem sokban különbözik a maffiától.Ezek a szemétládák előbb a saját,majd a nyaloncok anyagi felemelkedésével foglalkoznak,aztán sok minden egyébbel,és valahol ott a sor végén az ország.Ott vannak a stadionépítések,az autópálya építések példának.Ezek fognak megváltozni?Előbb vált lépést a lovasszobor!Ahhoz pedig,hogy belássa az ember,hogy egy rendezés mivel jár a MI országunkra nézve,ahhoz nem kell sem közgazdásznak,sem pénzügyi zseninek lenni.Ahhoz elég látni azt,amit itt az elmúlt negyedszázadban műveltek az ország vezetői.Akinek ez nem elég,annak szép,jó napot kívánok!"
"Szerintem elő kellene venni a régi, bevált intelmet: "addig nyújtózkodj, míg a takaród ér!""
http://nol.hu/sport/a-huszonnegyes-csapdaja-1549575

alfoldi 2015-07-05 21:31:44

A meggy után a tej!

http://zoldvalasz.hu/node/1192
"... áfacsalással polcokra kerülő, első sorban szlovák tej padlóra küldheti a hazai tejágazatot."
"... az itthon is forgalmazott tejek a gyártó országban, 40-50 forinttal többe kerülnek, mint nálunk. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy a szlovákoknak is megéri Magyarországra jönni és szlovák tejet vásárolni."
"A tejesek demonstrációja után az agrárkormányzat segítséget ígért a termelőknek, s az őszi hónapokban valóban le is foglaltak néhány kamionnyi szlovák tejet, de ez csak csepp a tengerben. Szinte szó szerint, ugyanis az összes lefoglalt mennyiség kb. 100 ezer liter volt a néhány hónap alatt, ugyanakkor ágazati becslések szerint napi 1 millió liter tej érkezik az országba."
Kinek az érdekeit is védik a "magyar" hatóságok? Csak tönkre kell tenni a magyar mezőgazdaságot!
"A helyzet azóta sem javult, a tavaly nyári 110 forint körüli nyerstej felvásárlási ár ma már csak 80-85 forint között van, mélyen az önköltségi ár alatt."
"Akár ezermilliárdos nagyságrendben esik el Magyarország így áfabevételtől ..." Még ez sem számít!


http://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/gyanusan_olcso_volt_a_tej_afacsalasra_bukkant_a_nav.216428.html
"... a tejet még a beszerzési árnál is olcsóbban értékesíthessék Magyarországon."


http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/afacsalas-miatt-olcsobb-a-szlovak-tej-1240180
"a tejjel csalók módszerei nem különböznek a hasonló, jól eltartható, nagy mennyiségben, könnyen szállítható, raktározható, egyedileg nem azonosítható termékeknél alkalmazott trükköktől."
Micsod pénztömeget lopnak ezek ki a társadalom zsebéből!

alfoldi 2015-07-07 19:59:03

"Piketty: A németek ne prédikáljanak, soha nem fizették vissza az adósságaikat!"
"Átfogó európai adósságrendezés kell, különben szétesik az unió."
Ez ránk is vonatkozik!, vonatkozzon!
"Piketty a Die Zeitnek adott interjúban arra figyelmeztette a németeket, hogy engesztelhetetlenségük a görögök ügyében szétveri az egész Európai Uniót, és hogy elfelejtették a saját történelmüket."
"„Amikor azt hallom, hogy a németek szigorú morális álláspontot képviselnek az adósságok ügyében, és szilárdan hisznek benne, hogy minden tartozást vissza kell fizetni, eszembe jut: ez egy vicc! Németország az, amelyik soha nem fizette vissza az adósságait! Nincsenek abban a helyzetben, hogy másokat kioktassanak.”"
"Piketty emlékeztet rá, hogy a német államadósság 1945-ben elérte a GDP 200%-át, 1953-ban viszont a londoni egyezménynek köszönhetően elengedték a 60%-át, és a belső adósságállományt átstrukturálták. Ennek köszönhető, hogy az 50-es évek közepétől beindult a német gazdasági csoda, és a szétvert, eladósodott ország újra Európa motorja lett."
"Németország soha nem fizette ki sem az első világháborús jóvátételt a franciák felé, sem a két világháború közötti időszakban felvett hiteleit. És nagyon jó, hogy nem fizette ki, mert különben nem tudott volna talpra állni."
"„Ha azt mondtuk volna a németeknek az 50-es években, hogy nem ismertétek be a tévedéseiteket, még ma is fizethetnétek az akkori hiteleiteket. Szerencsére, intelligensebbek voltunk ennél”, mondja a francia Piketty."
"„Európát az adósság-elengedésre és a jövőbe való befektetésre alapozták. Nem a végtelenségig tartó bűnhődésre. Emlékeznünk kell erre”, mondja Piketty."
"Sőt, Piketty ennél is messzebbre megy, és azt mondja, hogy össze kell hívni egy nagy konferenciát, ahol az egész európai adósságkrízist rendezik, mert nemcsak Görögországot fenyegeti súlyos adósságválság, hanem más államokat is.

„Akik ma ki akarják zárni a görögöket az euróövezetből, a történelem szemétdombján fogják végezni”, mondja Piketty.
http://valasz.

alfoldi 2015-07-07 21:33:22

Az előbbi cikk forrása (az előbb nem fért ki):

http://valasz.hu/vilag/piketty-a-nemetek-ne-predikaljanak-soha-nem-fizettek-vissza-az-adossagaikat-113858

alfoldi 2015-07-08 12:56:16

Eljött az igazmondás ideje?
"Itt már régóta nem szakmailag megalapozott megoldásról, hanem gyökeresen átszabott „kétsebességű” Európa megteremtéséről van szó, amiben a vicinálison döcögők szerepe a gyorsvonaton robogók világgazdasági versenyképességének fenntartása az olcsó bérmunka biztosításával, ahol a periféria – mi is – az erős magországok belső gyarmatává válik."
"Szintén régóta tudjuk, hogy az alulértékelt „német euró” óriási, mára 1300 milliárd euróra duzzadt külkereskedelmi mérlegtöbbletet hozott Németországnak a többi euróövezeti tagországgal szemben. Az euró tehát szétveri Európát, mert konvergencia helyett az erősöket erősíti a gyengébbek kárára."
"Így válik gyarmattá a periféria"
"A lényeg az, hogy vége az európai álomnak, hogy győzött az önzés, hogy egy évszázad leforgása alatt Németország harmadszorra szakítja szét Európát, harmadszorra hiszi el magáról, hogy felsőbbrendű erényessége őt Európa urává predesztinálja, akinek joga a leszakadókat az út szélén hagyni."
"Magyarország önként beállt az alárendelt helyre"

http://mno.hu/velemeny/europa-es-a-nemet-zeusz-1294295

alfoldi 2015-07-08 21:30:25

Hogy látszik a tény görög szemüveggel?
"Alexisz Ciprasz a kormányfő hangoztatta: a görög válság azt bizonyítja, hogy Európa továbbra sem talált megoldást az öngerjesztő adósságválságra, ez nemcsak Görögország gondja, hanem olyan európai probléma, amely európai megoldást igényel."
"A politikus kijelentette: a zsákutcába vezető megszorítások miatt országa a folyamatos recesszió csapdájába esett."
"Ciprasz kiemelte, hogy az országának folyósított milliárdokból szerinte csak a bankok részesültek, a hétköznapi emberek nem."
Így van, volt ez Magyarországon is, mégis rólunk is azt hazudjáék, hoogy feléltük!
„Görögország Európa megszorításlaboratóriuma lett, és a kísérlet kudarcot vallott”
"A politikus kitért arra is, hogy az eurózóna szabályait tiszteletben kell tartani, ugyanakkor azt is, hogy a szuverén országoknak jogukban áll olyan vezetőket választaniuk, akik más utakon képzelik el a célok elérését. Enélkül Ciprasz szerint választásokat tartani sem volna értelme, csak ki kellene nevezni technokratákat, akik végrehajtják a döntéseket."
Nagyszerű a tényismerete!
"Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójából a lengyel Ryszard Legutko azt hangoztatta, hogy Görögországban és az EU-ban egyaránt „rohad valami”."
"„Egy új berlini fal emelkedett fel Európában, amelyet úgy hívnak: euró”"

http://mno.hu/gazdasag/ciprasz-a-grexitrol-nincs-titkos-tervem-1294362

alfoldi 2015-07-11 10:58:05

Elfogyunk!

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ijeszto_adatok_derultek_ki_rolunk_magyarorszag_hatul_kullog.600349.html

alfoldi 2015-07-20 08:49:08

"Tudatos betelepítés, Európa megszállása zajlik"

"– Mennyire lehet irányított akció a mostani népvándorlás kapcsán a tömegek mozdulása?
– Ez részben egy jól felépített üzlet. Nemrég jártam a déli határon, ahol életerős, húsz év körüli fiatalokat láttam a legkorszerűbb információtechnológiai eszközökkel kommunikálni. Pontosan tudják, mit akarnak, s a világhálón konzultálnak a határ menti helyzetről, a később érkezőket folyamatosan tájékoztatják. Ez tudatos betelepítés, Európa megszállása."

http://www.napigazdasag.hu/cikk/50294/

alfoldi 2015-07-20 09:10:53

"Egy jobb pénzügyi rendszert Izlandnak"
Magyarországnak nem lehetne?
"A szigetország politikusainak elegük lett a gazdaságot válságból válságba taszító kereskedelmi bankok indokolatlan pénzteremtéséből, s kivennék ezt az eszközt a kezükből."
"Az izlandiak ugyanis úgy jutottak túl a modern gazdaságtörténet egyik legnagyobb pénzügyi bukásán, hogy egészen mostanáig tőkeellenőrzést tartottak fenn, és a nemzetközi nyomásgyakorlás ellenére sem vállalták magukra néhány felelőtlen bankár hibáját, s nem voltak hajlandók helyettük kifizetni mintegy ötmilliárd dollárnyi kártérítést a külföldi befektetőknek. Ráadásul a reykjavíki kormány a közelmúltban visszavonta az ország európai uniós csatlakozási kérelmét is – noha erről 2009 óta tárgyalt –, mert véleménye szerint Izland érdekeit jobban lehet az EU-n kívül képviselni."
"Ezért Sigurjónsson újra állami monopóliummá tenné a pénzteremtést."
Meddig engedik őket "rossz" példát mutatni?

http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/izland-megregulazna-a-penzintezeteket-1296035

alfoldi 2015-07-27 08:59:38

"A közvetlen olimpiai fejlesztések 95 százalékát Budapesten hajtanák végre ..." Erről van itt szó! A pénzt minden áron Budapestre nyomatni!Csak jó ürügyet kell hozzá találni.

http://nol.hu/belfold/szeged-es-debrecen-is-jol-jarna-a-budapesti-olimpiaval-1553905

alfoldi 2015-07-28 00:21:53

Kik a szervezők?

http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/nemet-elemzes-modern-haboru-folyik-europa-ellen

alfoldi 2015-07-28 10:21:43

Na, végre!
"Senki nem meri kimondani, hogy a mai problémák gyökerét az euróban kell keresni, ami kizárólag a németek érdeke."
"Az USA a németektől is azt kérné, hogy adósodjanak el – megmentve Görögországot és a többi államot."
"Ahhoz, hogy a politikát megértsük, nem kellenek értékek, a politikát sem értékek mozgatják."
"Amíg létezik euró, a tagállamok nem fogják tudni megvédeni magukat."
"A németeknek azért fontos az eurózóna, mert amíg az működik, addig alulértékelt a valutájuk, és őrült módra tudnak exportálni."
"A német gazdaság teljesítményének felét a technológiai export adja. A német kormányt úgy kell felfogni, mint a német exportipar végrehajtó-bizottságát, amely az eurót védi minden erejével. Ez a lakosságnak nem kifejezetten jó, csak a cégeknek."
"Ahhoz, hogy legyen külső piacunk, megfizethető áron kell kínálnunk a portékáinkat. Ez utóbbi érdekében pedig meg kell akadályoznunk, hogy a többi tagállam leértékelje a saját pénznemét."
"... az amerikaiak 2008 előtt majdnem a szakadékba lökték az egész világgazdaságot."
" A helyzet az, hogy mindent a pénzügyi kapitalizmus, a növekvő adóssághegyek, a csökkenő gazdasági növekedés és a becsődölt amerikai gazdasági centrum kontextusában kell nézni. "
"A bukott államok száma egyre nő, részben az amerikaiak „fantasztikus” felszabadító hadműveleteinek köszönhetően, ..."
"A politikát nem az értékek mozgatják, hanem hatalmas gépezetek PR-részlegei, amelyek a cselekvéseikre utólag ráhúznak valami értékrendet. Jó példa erre, amikor a franciák és a britek berángatták az amerikaiakat Líbia bombázásába. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a beavatkozással szétverik a működő struktúrák maradékát is, de az ilyen aggodalmakat felülírta, hogy a francia elnök azt látta a közvélemény-kutatásokban, hogy esik a támogatottsága, és úgy vélte, jót fog tenni neki, ha lebombázza Líbiát."
http://hvg.hu/gazdasag/20150728_Az_eurozona_olyan_hiba_amit_nem_lehet_ki

alfoldi 2015-07-28 10:30:33

Az előző folytatása:
"Kadhafi nagy eséllyel az akkori elnök, Nicolas Sarkozy választási kampányát is pénzelte, ezért gyorsan meg kellett tőle szabadulni, nehogy eljárjon a szája. "
"Engem nagyon idegesít, amikor azt látom a tévében, hogyan próbálják meg ezt a szentimentális maszlagot elhitetni az emberekkel. Senki nem mondja, vagy nem meri kimondani, hogy a mai problémák gyökerét magában a konstrukcióban, az euróban kell keresni. Amíg létezik az euró, a tagállamok nem fogják tudni megvédeni magukat, ugyanis az egész euró egy német imperialista projektté nőtte ki magát. "
"A nyolcvanas-kilencvenes években, Brüsszelben magam is a belső piac szociális irányba való továbbfejlesztéséért küzdöttem. Aztán be kellett látnom, hogy ez teljesen kilátástalan. A nyolcvanas években Jacques Delors mint a Bizottság elnöke kitalálta ezt a projektet, egy ideig közgazdászok és társadalomtudósok százai dolgoztak rajta, de nem lett belőle semmi."
"A monetáris unió is neoliberális projekt volt. "
"És az eurózóna egy olyan hiba lenne?
W. S.: Szerintem igen."
"... maga az eurózóna már teljességében kijavíthatatlan."
"Most az történik, amit a nemzetközi kapcsolatok elméletében túlterjeszkedésnek hívnak, és amire Amerika jó példa. Amikor egy politikai alakulat túl sok problémát vállal fel, és túlságosan belemegy más területek ügyeibe. Egy ilyen politika miatt szét tud esni egy egész állam. És könnyen lehet, hogy az Európai Unió már át is lépte azt a bizonyos határt, a problémái pedig már megoldhatatlanok. De persze az uniós intézményekben ezt még mindig nem akarják észrevenni: Martin Schulz, EP-elnök például nemrég Albániában tárgyalt az albánok EU-tagságáról. Sőt, még az is szóba került, hogy az eurózóna tagjai is lehetnek. Ez őrület."
"Az Egyesült Államok is belekezdett a háborúba Irakban, holott minden szakértő ellene beszélt. Az eredmény több százezer halott, egy teljesen szétvert ország, és gyilkos rablóbandák mindenfelé. "

alfoldi 2015-08-14 06:45:43

A piac mindent megold - szól a mese!
Így:

"„Képzeljük el, hogy elutazunk Villányba, és egy helyi étteremben azzal szembesülünk, hogy nem ihatunk villányi bort, mert egy gazdagabb egri borász kitiltotta onnan a helyieket. A magyar sörpiacon sajnos épp ilyen abszurd a helyzet” – állítja Bukovinszky Béla. A Szent András Sörfőzde tulajdonosa személyesen is látott már olyan szerződést, melyben az egyik nagy sörgyár név szerint kitiltja a békésszentandrási termékeket a helyi kocsmából."
A többi terméknél is ugyanez a helyzet!
http://valasz.hu/uzlet/miert-nem-hagyjak-elni-a-multinacionalis-sorgyarak-a-kezmuves-fozdeket-114527

alfoldi 2015-08-15 08:12:47

Pénzügyi trükközés, pénzügyi manipuláció nagyban:
http://mno.hu/vezercikk/zsarolas-es-kapitulacio-1300162

"Tegnap elsöprő többséggel megszavazta a görög parlament, hogy megalázkodhasson azért, hogy újabb hitelekből törleszthesse most lejáró adósságait. Neoliberális megszorítócsomagot fogadtak el, hogy hozzájussanak a harmadik (!) nemzetközi – az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) fémjelezte – mentőcsomaghoz, melyből csütörtökön már ki is fizethetik az EKB felé esedékes tartozásukat. Leegyszerűsítve: az EKB hiteléből törlesztenek az EKB-nak. Néhány héttel ezelőtt az IMF-től kértek kölcsönt, hogy az IMF-hitelüket rendezzék. A kör bezárult."
"Hatott a németek nyomásgyakorlása, a görög bankrendszer lefagyasztásával sikerült elérni a feltétel nélküli kapitulációt. Fejet hajtott a demokratikusan megválasztott görög kormány és leszavazta saját programját, sőt, sutba vágta az általa támogatott népszavazás eredményét is."
"Ilyenkor megkerülhetetlen a kérdés: vajon megint a rossz klubba léptünk be? Abban az unióban, amelyben annyian hittünk 2004-ben, most elvtelenül térdre lehetett kényszeríteni egy nemzetet. Sőt, porig alázni, hiszen olyan szigorú programot kényszerítettek rájuk, amelynek az enyhébb változatát is népszavazáson utasította el júliusban a lakosság. A demokrácia alaptörvényével szöges ellentétben Brüsszel az EKB hathatós segítségével néhány hét alatt „jobb belátásra" bírta a „rosszul" szavazó görögöket. Bezártak a bankok, ellehetetlenültek a vállalkozások, a lakosság nem juthatott hozzá a saját pénzéhez. Alexisz Ciprasz kormányfőnek és a görög törvényhozásnak nem hagytak más választást, mint az erő előtti meghunyászkodást."
"Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter lemondása után elismerte: akár „a svéd himnuszt is elénekelhette volna" a hónapokig tartó tárgyalásokon részt vevő euróövezeti pénzügyminisztereknek, annyira nem érdekelte őket a görögök válságkezelési terve."

alfoldi 2015-08-15 08:13:31

Az előbbi folytatásaként:
"Pár napja pedig a tekintélyes Leibniz-i Gazdaságkutató Intézet publikált egy tanulmányt, amely szerint a görög válság miatt a biztonságos német bankokhoz áramló megtakarításokon és államkötvény-vásárlásokon a német állam 2010-től százmilliárd eurót nyert. És akkor a görög mentőcsomagokból megmentett európai nagybankok hasznáról még nem is beszéltünk..."

alfoldi 2015-08-26 15:51:04

4-5 darab 50 ezer fő lakosú várost lehetne a sivatagban megépíteni a magyar államadósságból, olyan különleges módon, és szélsőséges klímájú helyen, ahogyan itt az megtalálható:

http://epiteszforum.hu/fenntarthato-varos-a-sivatagban-masdar

Ezzel az összehasonlítással talán felfogható az a hatalmas méretű államadósság, amely megbénít bennünket!

alfoldi 2015-08-30 20:56:32

Az euró hatásáról:

http://mno.hu/velemeny/szukseg-van-e-kozos-valutara-a-gazdasagi-integracioban-1301694

alfoldi 2015-10-20 09:56:13

"Offshore nélkül nem lenne EU-s adósság"
"... a multik többsége világszerte megkerüli az adófizetést. Ez versenyjogi problémákat is felvet, mert a kisebbek ezt nem tehetik meg. Azonban a politikai elitek sem lépnek fel ez ellen ..."
"Magyarországon a külföldi cégek óriási adókedvezményeket kapnak ..."
"... ugyanakkor agyon kell terhelni a kisvállalkozást ..."
"... az egyeseknek szabad, a ketteseknek nem ..."

http://lanchidradio.hu/lanchidradiogazdasag/offshore-nelkul-nem-lenne-eu-s-adossag-1309827

alfoldi 2015-10-31 10:49:15

Mit nem mond!
"Útban a világkormány, a központosított gazdaság és a világvallás felé"

Ezt sem kell elhinni, csak figyelni a lépéseket!
Azaz: kit igazolnak a lépések!

http://idokjelei.hu/2015/10/utban-a-vilagkormany-a-kozpontositott-gazdasag-es-a-vilagvallas-fele/

alfoldi 2015-11-07 06:54:43

Így pusztít a profit:

http://www.fataj.hu/2015/11/051/201511051_ErdokRomaniaban.php

alfoldi 2015-12-11 09:45:14

"Czakó Gábor: Klímacsúcs és meleg helyzet"
http://magyarhirlap.hu/cikk/42550/Klimacsucs_es_meleg_helyzet
"Ma délután kellene elfogadni a párizsi klímacsúcs megállapodását, ez lenne a legfőbb eredménye annak a világcirkusznak, amelyen fölléptek királyok, hercegek, elnökök és szebbnél szebb egyéb államvezetők, azaz mindazok, akiknek hazai törvényük tiltja a beleszólást az érdemleges eseményekbe és folyamatokba. Ugyanakkor távolmaradt az a száz pacák, akinek a zsebében annyi a dohány, amennyivel a világ legszegényebb hárommilliárdjának, tehát a földlakók nagyjából negyvenöt százalékának összessége rendelkezik."
"A százak köztudomásúlag soha sem nyüzsögnek. A századok óta tündöklő nagy nevek viselői nem vesznek részt a közéletben, legföljebb alapítványaik osztják az észt… Helyettük George Soros nevű heroldjuk szokott beledurrantani a nulláslisztbe, ha a százak úgy látják, hogy valamelyik országban nem az ő ízlésük szerint mennek a dolgok. Most jó úton haladnak, a bolygó életfönntartó képességének megsemmisítése felé. Mármint a hétmilliárd földlakó számára. A maradék száz majd elhúzódik a Himalájába, az Alpokba vagy az Andokba, ott lesz ezután a Riviéra."
"A kultusszal együtt elsorvadt édes gyermeke, a kultúra is. A kultúripar lépett a helyébe, ami festményekre, versekre, filmekre emlékeztető tárgyakat állt elő. Nem a művészet kánonja, hanem a pénzcsinálás szabványa szerint. Miután a gazdaságkorban a dolgok álnevet viselnek, kiképzett ügynökök kánonnak nevezik a kultúripari szabványokat, pályatársaik pedig szabadságnak az elnyomás új alakzatait.
A kapitalizmus egyenlő a tőkeizmussal, vagyis minden résztvevőjének profitmaximalizálásra kell törekednie, különben úgy jár, mint csigabiga az autópályán."
"Németországban élő barátom meséli, hogy városának főterén egymással szemben áll az Evangelische Templom és az Evangelische Bank. Az egyik állandóan zsúfolt, a másik kong az ürességtől, még vasárnap is, holott akkor a bank zárva tart… Mi a bank sikerének titka?"

alfoldi 2015-12-15 10:51:49

"A klímacsúcs belső vitáinak nagy része sajnos nem jutott el az alapkérdésekig. Talán mert túl sok volt a „látványtechnikai” elem..."

"Azt a száznegyvenhét államfőt és azt a több mint négyezer delegátust, aki részt vett a most lezárult párizsi klímacsúcson, éppen az hozta össze, hogy reménykednek abban, a világnak (talán még) nincs vége, de biztosak benne, az álomnak vége van. Mármint annak az álomnak, amely véges rendszerben akart végtelen növekedést itt, a Föld nevű bolygón."

"... a legalább kétezer éve létező formula (már a római jogban is szerepelt, és a mai magyar polgári jogban is benne van), hogy a „jó gazda gondosságával” kellene gazdálkodnunk, valójában mit is jelent."

"A „környezetvédelem”, amelynek egyik fontos fejezete a mostani párizsi klímacsúcs, mint fogalom eleve kifecsegi a lényeget. Mert ha feltesszük a kérdést, hogy mitől vagy sokkal inkább kitől is kellene megvédeni a természetet, akkor az evidens válasz az, hogy magától az embertől. Vagyis a környezetvédelem nem más, mint az a folyamat, amelyben az ember igyekszik önmagától (önmaga pusztító hatásától) megvédeni önmagát."

"az elmúlt több mint negyven év, a Római Klub első jelentése óta az emberiség még lassítani sem tudta az önpusztító folyamatokat, nemhogy megállítani."

http://magyarhirlap.hu/cikk/42868/Alomnak_vege_van

alfoldi 2016-01-14 12:34:38

"Egy eszme globális válsága"
Egy filozófus véleménye:
http://mno.hu/velemeny/egy-eszme-globalis-valsaga-1323583

"A globalizált multiliberalizmus kiiktatta a szabadpiaci versenyt, amely korábban a politikai liberalizmus alapját képezte. Ázsiai izzasztókban gyermekmunkával gyártott tömegtermékkel ugyan melyik helyi üzem tud tisztességesen és szabadon versenyezni Európában? Érdekes, hogy a gyarmattartó hatalmak jellemzően azokat az országokat minősítik szabadpiacnak, ahol vezető cégeik szabadon élhetnek erőfölényükkel. Protekcionizmussal pedig rendre azokat az államokat vádolják, amelyeket nem sikerült alávetniük a globális „szabad kereskedelmi” rendszernek, amely leginkább csak számukra szabad, az ő szabadságukat (és mások alávetettségét) hivatott biztosítani."
"Neoliberalizmus márkanévvel egy autoriter gazdaságpolitikájú multikorporatista piacdiktatúra ideológiáját adják el nekünk, amely a „szabadság” védelmét külpolitikájában olajérdekekért folytatott gyarmatháborúk olcsó jelszavává tette, belpolitikájában pedig a neoliberális állam a terrorveszélyre hivatkozva drámai módon korlátozza az egyéni szabadságjogokat, vagyis immár nyíltan szembemegy a klasszikus liberalizmussal."
"Válság abból lett, hogy a globális kapitalizmus multirendszerében már rég nem az egyén, illetve a piac szabadsága az irányadó, hanem épp ellenkezőleg: a tömegtermelést és tömegfogyasztást biztosító autoriter globalizmus gazdasági-társadalmi rendszere, amely egy multioligarchia túlhatalmára épül, és egyre kizárólagosabban azt szolgálja. Kedvenc multijaink a nemzetállamoknak leányvállalat-szerepet szánnak. Csak ha épp a fegyverlobbik győznek, és újabb háborúkban érdekeltek, annak eszközeként turbózzák fel a nacionalista erőket (például migránsválsággal). A nemzeti érdek számukra sosem öncél, hanem épp ellenkezőleg: ezek ütköztetéséből, egymás elleni kijátszásából profitálnak, és csak a háborúk ideológiájaként szponzorálják a nacionalizmust."

alfoldi 2016-01-14 12:37:27

Az előbbi folytatása:
"A globalista „liberalizmus” (amely csak névleg szabadságelvű és szabadpiaci!) az angolszász civilizáció uralmát jelenti történelmileg. Miért is? Az atlantista világuralom rendszerét nevezik ma globalizációnak, globális pénzügyi rendszernek, világpiacnak, szabadpiaci liberális demokráciának stb. Miután Amerika fő riválisait (ideértve két fő szövetségesét is) a második világháborúban geopolitikailag legyőzte, egy angolszász-amerikai hegemónia intézményrendszereként jött létre a Világbank, az ENSZ, a NATO stb., vagyis a Pax Americana rendszere. Az internet és a legmodernebb kommunikációs technológiák sora, illetve a globálissá váló tömegtájékoztatás szintén az angolszász civilizáció diadalmenete."
"A klasszikus liberalizmus öröksége, hogy a gyakorlatban prímán össze lehet egyeztetni a „szabad országok” liberalizmusát más országok alárendeltségével, azaz gyarmati-periferikus sorban tartásával és kizsákmányolásával, ami alapján a nyugati liberalizmus történelmileg nem más, mint a világ gyarmatosításának fő ideológiája. Ebben a mi jóléti szabadságunk mások szolgaságára épül. Pontosan ennek intézményesítése a globális pénzügyi-gazdasági rendszer, amelyben egy leminősítéssel bármikor ki lehet fosztani egész országokat és térségeket, külön katonai beavatkozás nélkül is – leginkább csak ennyiben különbözik a mai neokoloniál stílus a régi gyarmatosítástól."
"A globalizációval szintén végzetessé vált a liberalizmus másik öröksége, jelesül hogy a szabadságot az egyén fogyasztói önkényével azonosítja, amely feléli, valósággal felzabálja saját életfeltételeit. Az ellentmondás nemcsak gazdaságilag érhető tetten, a természeti erőforrások végessége kapcsán, hanem azáltal is, hogy képmutató módon a nyugati ember világszabadságnak nevezi saját egoizmusa és önkénye „szabadságát”, amelynek érdekében nemcsak más népek és kultúrák szabadságát volt kész bármikor feláldozni, hanem magát a világot is."

alfoldi 2016-01-14 12:41:09

Folytatás:
"A globálissá váló fogyasztói társadalom az egész élővilágot bolygónk legutolsó atomjáig csupán nyersanyagnak, illetve zsákmánynak tekinti, és gátlástalanul feláldozza a profit oltárán, ahogy az olajkészleteket és egyéb ásványkincseket is. Így tehát az, amit a modern nyugati politikai filozófia világszabadságnak hívott, minden volt, csak nem a világ szabadsága. Sőt: mára a világ szabadságára, a világ integritására nézve a legveszélyesebb civilizációt hozta létre a globális rablógazdálkodás e rendszere. A korlátlan növekedés illúziója miatt a globális kapitalizmus egyfajta piramisjátéknak bizonyult: körbeérte a Földet, és kiderült, hogy nem fog tudni tovább terjeszkedni."
"Ma már tudjuk: ha nem sikerül záros határidőn belül valóban egyetemesen kiterjeszteni a világszabadságot és a szabadságjogokat az élővilágra, illetve magára a világra, akkor a globális liberalizmus nevében a multik bolygófogyasztói tömegtársadalma a szó szoros értelmében elfogyasztja véges természeti erőforrásainkkal együtt az egyéni szabadság létfeltételeit is."
"Szabadság alatt az emberi faj túl régóta ért olyasmit, hogy semmiben sem vagyunk hajlandók alkalmazkodni a világhoz, hanem saját vélt igényeinknek és főleg kényelmünknek megfelelően alakítjuk át, ami evolúciós zsákutca. A biológia gradációnak nevezi, amikor egy faj feléli életterét, saját életfeltételeit. Ma önmagunkra nézve globalizációnak nevezzük ugyanezt. A következő évtizedeknek tehát biztosan nem az ember nagyobb szabadságáról (liberalizmusról és „szabadpiaci” növekedésről) kell szólnia, vagyis önkényünk további kiterjesztéséről, hanem e faj gyökeres önkorlátozása a tét, különben egyáltalán nem lesznek következő évtizedek – legalábbis a homo sapiens számára."

További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.