Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Mérnöktársadalom A Mérnöki Kamara
2015-06-24 19:11

A Mérnöki Kamara

|

25 év után, 2015-ben emlékezik vissza dr. hajtó Ödön a Mérnöki Kamarával kapcsolatos kezdeti várakozásokra. A demokratikus társadalmi átalakulásra 1989-1990-ben nyílt történelmi lehetőség. Komolyan vettük - állapítja meg - az alapvető tézist: „demokráciában a nép kormányoz.”

A politikai rendszerváltás elhúzódása következtében még most, 2015-ben a politikai pártok sokkal inkább egymással vannak elfoglalva, mintsem a demokráciát működtetnék. A Polgári Törvénykönyv 1993. évi módosítása már sugalmazta a közfeladatok decentralizálását, de ennek végrehajtásában a Mérnöki Kamara csak bürokratikus feladatok tekintetében részesült, szakpolitikai véleményét nem kérték, nem is hallgatták meg.
Műszaki kérdésekben nem folyt érdemi konzultáció a szakma és a politika világa között. Húsz év után 2013-ban az új Polgári Törvénykönyvből1 a köztestület fogalma már kimaradt, ami dokumentált visszalépés a hatalommegosztás szándékától. A hivatásrendi kamarákat a hatalmi szféra ráerőltetett törvényekkel és rendeletekkel „kézi vezérli”, a politika minden döntési jogkört kezében tart.

Az összefoglaló itt olvasható>>

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
31 01 02 03 04 05 06
07 08 09 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 01 02
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.