Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Szakma Támogatható-e a szubjektív jogalkalmazás
2013-02-06 19:15

Támogatható-e a szubjektív jogalkalmazás

|

Az Országos Területrendezési Tervről (OTrT) szóló 2003. évi XXVI. Törvény felülvizsgálata Környezeti vizsgálat és Natura 2000 hatásbecslés című tanulmány (Egyeztetési anyag) elkészült. VÁTI, 2012. december.
Ezeket vizsgálja, elemzi tanulmányában dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök, okl. építőmérnök.
Az OTrT az infrastruktúrával foglalkozó tervező mérnökök munkáját alapvetően meghatározó jogforrás.

Sajnálatos, hogy az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény a rend helyett kaotikus állapotot hozott létre, egyrészt a fogalmi zűrzavarával, másrészt a szubjektív jogalkalmazás lehetősége miatt. Komoly fejtörést okoz a legképzettebb jogászoknak is, hogy egy hatósági határozat esetenként felülír Magyarországon egy törvényt.
Vasvillával összehányt törvénnyel, igénytelen uniós adaptációval, vagy lobbysták érdekérvényesítésével, netán ennek 21-dik századi magyar elegyével állunk-e szemben?

A 2008-ban módosított, az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. Törvény (továbbiakban: OTrT törvény) 29. § úgy rendelkezik, hogy a terv felülvizsgálatát legalább 5 évente kell elvégezni. Ennek megfelelően a törvény módosítására vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek 2013. évben be kell nyújtani.”

Most a VÁTI dolga, hogy felülvizsgálja a törvényt és javaslatot tegyen, de az egyeztetési anyagból látszik, hogy e feladat meghaladja a kompetenciáját.
Az eddigi gyakorlat szerint rettenetesen sok adófizetői pénz és szellemi kapacitás megy füstbe az indokolatlan környezeti hatástanulmányok készítésére, a bírósági perekre, a szakértőkre teljesen feleslegesen.  A törvényi gumifogalmak mellett ezek bármelyike elutasítható, vagy elfogadható. Ezeket a VÁTI egyeztető anyaga nem kifogásolja.

Mit gondoljunk? Lehetetlenség e témában precízebb törvényt alkoti? Érdeke talán valamely csoportosulásnak a rendetlenség, a szubjektív jogalkalmazást lehetővé tevő törvénykezés?

A reálértelmiség csak bosszankodik, nemigen tud mit kezdeni a pontatlan fogalmakkal és definíciókkal. A hatóságok és a hatósági jogköröket gyakorlók pedig korlátaik, vagy érdekeik szerint értelmezhetik a törvény paragrafusait, mérhetetlen károkat okozva az államnak. A törvény a fogalmi pontatlanságaival megteremti a korrupciós alaphelyzetet is. Megalázó helyzetekbe kényszeríti e törvény a mérnöktársadalom krémjét a tervező és szakértő mérnököket. Szakmai okokból a mérnököknek méregbe kellene gurulni egyrészt a nemzetgazdasági károk és pazarlás miatt, másrészt saját önbecsülésük okán is. A mérnöki karnak önvédelemből már régen az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulni az OTrT törvénytelensége miatt.

Van ugyanis egy jogalkotásról szóló törvényünk, (2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról) melynek II. fejezete a jogalkotás alapvető követelményeit határozza meg. A 2.§ (1) kimondja: „A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.” Lásd itt

A fenti törvénynek az OTrT nem felel meg. Határozott követelmény, hogy ne lehessen úgy olvasni, értelmezni az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényt – mint ahogy egyetlen magyar törvényt sem –, hogy „ha akarom, vemhes, ha akarom, nem”

Dr. Rigó Mihály „Szubjektív jogalkalmazást támogatnak az OTrT gumifogalmai” című tanulmánya itt olvasható.

Buday Miklós
 
 
 
 
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

alfoldi 2013-04-03 08:57:01

Ez sokat megmagyaráz:

http://nol.hu/belfold/ujabb_aldoktor_kapott_allami_fohivatalt

További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.