Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Innováció Újabb lépések a szegedi lézerközpont megvalósulásáért
2011-12-21 13:00

Újabb lépések a szegedi lézerközpont megvalósulásáért

|

Közel negyvenfős szakértői csapat dolgozik a kormány által nemzeti projektté nyilvánított, több mint 245 millió euróból megvalósuló szegedi beruházás pályázatán, melyről brüsszeli döntést jövő évre várnak. A hazai beruházás előkészítését és koordinálását végző ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Lehrner Lóránt közmeghallgatás keretében ismertette Szeged város lakosaival a projekt eddigi és a pályázat leadását megelőző munkálatait.

Az Európai Unió döntése után 2015. év végére Szegeden épülhet fel az a kutatási központ, melynek nagyberendezései a világon egyedülálló módon extrém nagy intenzitású és extrém rövid időtartamú fényimpulzusokat fognak biztosítani a nemzetközi tudományos közösség és részben az alkalmazott kutatások számára is.

A projekt első körös közbeszerzési eljárásainak lezárását követően létrejöttek a működéshez szükséges munkacsoportok, valamint biztosítottuk a szükséges pénzügyi, műszaki, tudományos és személyügyi szakmai hátteret. A tervezési és környezetvédelmi vizsgálati közbeszerzési eljárások jelenleg is folynak – mondta Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelenleg az ELI lézer kutatóközpont megvalósítását előkészítő GOP-1.5.1- 2010-0001 - ELI lézer kutatóközpont megvalósítását előkészítő projekt I. fázisa elnevezésű, Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás fő feladata, a pályázati anyag elkészítése, melyről a kormány jóváhagyását követően az Európai Bizottság 2012. évben dönt majd Brüsszelben.

A pályázati anyag elkészítéséhez az elmúlt hónapokban megtörténtek a kötelező környezeti vizsgálatok, a talajmechanikai, geológiai és szeizmológiai vizsgálatok, valamint kutatók bevonásával kidolgozás és megvalósítás alatt vannak a kutatási központ berendezési terveinek koncepciói.

Prof. Dr. Szabó Gábor, lézerfizikus, akadémikus, az SZTE rektora elmondta: minél hamarabb be kell indítani a szakemberképzési programokat is, melyre a magyar lézerkutatók alkalmasak, hiszen a legtöbben a világ különböző egyetemein már tartottak ilyen kurzusokat.

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.