Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Szakma Szigetközi nagyberuházások
2011-11-14 11:41

Szigetközi nagyberuházások

|

„A Kormány környezeti értékeink megóvása és az állampolgárok életminőségének javítása érdekében döntött úgy a múlt héten, hogy az Új Széchenyi Tervben támogatja a Mosoni-Duna és a Szigetköz fejlesztési nagyprojektjeit” – jelentette be Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára 2011. november 11-én, Győrben.
(fotó: Szigeti Tamás)

„A beruházások a vízrendszer vízminőségi és – mennyiségi állapotának javítását, az ökológiai körülmények helyreállítását, valamint a vizes élőhelyek rekonstrukcióját teszik lehetővé” – hangsúlyozta Molnár Ágnes.

A 6,3 milliárd forint összköltségű, „Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja” címet viselő fejlesztés során pótolni tudják majd a Duna Bősnél történt átkormányzása okozta vízhiányt, csökkentve a természetvédelmi területeken kialakult káros hatásokat. A projekt nyomán hatékonyabbá válik az árvízi védekezés feltételrendszere, és hosszú távon a kedvezőtlen feliszapolódási folyamat is visszaszoríthatóvá válik. A Kormány támogató döntése 22 települést és közel 200 ezer főt érint, a rehabilitáció révén tisztábbá válik a környezet, és javul a térség lakosságának életminősége.

A 6,2 milliárd forintból megvalósuló „Szigetköz mentett oldal és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú tovább fejlesztése” című projekt célja a Duna elterelésével már nem érintett Alsó-szigetközi hullámtéri és mentett oldali medrek rehabilitációja. Jelenleg az érintett medrek a Duna medersüllyedésének következtében az év egy részében szárazak, és ez a vízi élővilág életfeltételeinek romlását vonta maga után. A vízpótló hálózat kialakításával biztosítható az értékes élőhelyek vízellátása, és javulnak a belvízelvezetés feltételei. Molnár Ágnes a pénteki sajtótájékoztatón aláhúzta: a fejlesztések a közmunkások tervezett bevonásával kapcsolódnak a Start munkaprogramhoz, amely újabb munkahelyeket, újabb lehetőségeket jelent a helyi lakosok számára.
Kara Ákos országgyűlési képviselő, Molnár Ágnes államtitkár, Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott

A tervezett beavatkozásokról természetvédelmi szakemberek bevonásával döntöttek. A fejlesztésekkel elérhető az Észak-Hanság vízellátását biztosító mosonmagyaróvári Mosoni-Duna duzzasztó rehabilitációja, megvalósulhat a Mosoni-Duna és a Lajta duzzasztó ökológiai árjárhatósága, valamint hallépcső épül a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között.
2011. november 11.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.