Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Technika Világűrben a két első európai műhold
2011-10-24 18:21

Világűrben a két első európai műhold

|

Brüsszel, 2011. október 21. Sikerrel lőtték fel ma délben az első európai műholdakat Kourouban, így kézzelfogható közelségbe került az 1994-ben elhatározott európai műholdas navigációs program, a Galileo beindítása.


Herczog Edit szerint hatalmas lépés a technikai okokból korábban elhalasztott mai fellövés, hiszen a GPS-t felváltani képes európai navigációs rendszerhez szükséges 30 műhold fellövését mielőbb meg kell kezdeni, hogy Európa ledolgozhassa versenyhátrányát. Ismert, hogy a jelenlegi amerikai GPS rendszer mellett Kína is komolyan készül saját navigációs műholdjai fellövésére. A jelentéstevőként elsősorban a program pénzügyi stabilitásán dolgozó szocialista képviselő szerint az a legfontosabb, hogy a jövőben se csorbuljanak a rendelkezésre álló források, mert az európai növekedés szempontjából stratégiai fontosságúak a navigációs és tudományos űrprogramok. Herczog arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak az eddigieknél pontosabb helymeghatározás, a széles közönség és a vállalkozások számára ingyenesen elérhető szolgáltatások jelentenek majd előnyt Európa számára. A program sajátossága ugyanis, hogy a program beszállítói is jellemzően az innovatív európai vállalkozások közül kerülnek ki, tehát a növekedésre és munkahelyteremtésre közvetlenül is hatással van a program.

Budapest, 2011. október 21. (OS)

Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.