Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
Mernokport.hu
Mérnökkapu.hu Mérnöktársadalom Szemelvények dr. Seregi György naplójából (2011. március)
2011-09-29 12:45

Szemelvények dr. Seregi György naplójából (2011. március)

|

Témák:

A 14. Fémszerkezeti Konferencia (Göd, 2010. okt. 14.)

A Margit híd 1871-2010 c. könyvről 2011. március 10.

Nemzeti Galéria Munkácsy Mihály Krisztus trilógiája 2011. március 17.

2011.március 1.


   A 14. Fémszerkezeti Konferencia (Göd, 2010. október 14.) fő témaköre az egyedi, – általában két irányban görbült felületeket alkalmazó – épületszerkezetek voltak. Tudomásul kell vennünk, hogy a „kockológia” ideje lejárt, az építészek az eddigiektől eltérő formákat keresnek. Ezek kialakítása új kihívást jelent a szerkezettervező mérnököknek, melynek során érvényesíteni kell a statikai, a kivitelezhetőségi szempontokat és a számítógépes tervezés lehetőségeit.
   Itt most nem az előadásokat kívánom ismertetni, mert az megtalálható a konferencia kiadványában, hanem azt a tanulságot szeretném levonni, hogy a kolléganők az eddiginél nagyobb szerepet vállalnak a sok buktatóval járó, új mérnöki feladatok végrehajtásában.
   Ma már nem csak az építési hivatalokban lehet mérnöknőkkel találkozni, hanem az innováció területén is. Ez utóbbi megállapítás elsősorban a fiatal generációra vonatkozik, ahol ők a számítógépes tervezésben igen otthonosan mozognak. Mi öregek ezt csak csodálni és támogatni tudjuk. Az elmondottakat igazolja, hogy a 14. Fémszerkezeti Konferencia előadói között három fiatal mérnöknő is volt, míg a korábbi 13-ban összesen volt ennyi.
   A budapesti Közraktárak átépítésének fő attrakciója a CET (mások szerint bálna) megvalósítása. A kétszer görbült felületű, sík háromszögekből összetett szerkezet – melyet „Non-Standard” épületnek neveznek – alakjának meghatározását és számítását Nagy Anna építőmérnök ismertette Oasys (Arup) végeselem módszerű statikai szoftver segítségével. Hasonlóan bonyolult „szabad formájú” szerkezet szerepelt Gidófalvy Kitti okl. építőmérnök előadásában, mely egy Esztergomba tervezett 90 m magas kilátótoronyra vonatkozott. Pankhardt Kinga főiskolai docens pedig az egyáltalán nem szokványos üvegtartókról mondta el kutatásainak eredményeit.
  Mi férfiak is megirigyelhetnék azt a határozottságot, amit Gonda Ildikónál a Margit híd felújítására alakult Mh-2009 Konzorcium projektmenedzserénél tapasztaltam.  A Margit híd 1871–2010 c. könyvemben ezt írtam róla: „A sok drabális hídépítő férfi között egy „nádszálkisasszony”, aki láthatóan munkabírásban, szellemi képességekben felveszi a versenyt férfi kollégáival.
   Végül – a ki tudja hány közül – megemlítem Bácskai Endréné Kati  tervezőmérnököt, akiről több fejezetben is írtam említett könyvemben. Ő a hídfelújítások tervezésében vitt vezető szerepet, legutóbb a Szabadság-, majd a Margit hídnál. Többszöri beszélgetésünkkor egyetértettünk azzal a megállapítással, hogy egy Duna-híd felújításának tervezése, megerősítése, semmivel sem könnyebb feladat, mint egy új híd tervezése. Ő nem fiatalságával, hanem fiatalosságával együtt járó tapasztaltságával veszi fel a versenyt férfi társaival.
   Hát csak kössük fel a gatyánkat férfi társaim, mert különben nem csak otthon, hanem a munkahelyünkön is „kisfiuk” leszünk!

2011. március 10.


  
A napokban jelent meg A Margit híd 1871–2010 című könyvem. Mikor kezembe vettem az első példányok egyikét, és szokásomhoz híven hátulról előre elkezdtem lapozni, hogy egy általános benyomást kapjak közel kétéves munkám eredményéről, a friss nyomdaszagtól nagyokat tüsszentve, a megkönnyebbüléssel vegyített megelégedettség töltött el. Hát annyi nehézség ellenére – mely szponzoraim hitegetéséből, támogatóim ígérgetéséből, értetlenségéből, egyesek visszalépéséből adódott – könyvemet mégis csak kinyomtatták, a lehetőségekhez képest általam is elfogadható minőségben!
   Meg volt az okom, hogy a jól végzett munka eredményeként karosszékemben boldogan hátra dőljek. Ez meg is történt, azonban egy kis idő után gomolyfelhők kezdték beborítani megelégedettségem kék egét. Arra gondoltam, hogy anyagi okok miatt, hány ragyogó színes illusztrációt kellett félre tenni, vagy megalkudni, hogy kisebb méretben, fekete-fehér fotóként kerüljön a könyvbe, vagy a borító miért nem készülhetett a strapabíróbb kemény kötésbe.        Ezek a kisebb felhők azonban hamar szertefoszlottak (manapság egy szerző ne legyen maximalista, nyugodjon bele, hogy a könyvkiadás folyamatában ő a szükséges rossz), ismét elém tárult könyvem napsütötte borítója, melyen filmszerűen peregnek a híd történetének fontosabb eseményei.
   Majd megint árnyék: hely hiány miatt kimaradt néhány fő fejezet, többek között: „A Margit híd a képzőművészetben”. Pótlólag most, ebből a részből, megemlítek néhány alkotót, akiről írni szerettem volna, akinek a művét be kívántam mutatni.
   Azt, hogy a Lánchidat hányan, és kik festették meg, nem tudom, de biztos, hogy többen, mint a Margit hidat. Ez nem meglepő, mert az előbbi nem csak híd, hanem Budapest jelképe is. Az azonban meglepett, hogy a Margit híd, amelyik egy kimondottan mérnöki alkotás, milyen sok művészt ihletett meg. Ezek közül egyedül Csók István festménye került a könyvbe (sajnos rossz képaláírással), amely 1937-ben készült, amikor kiszélesítették a hidat. A mester alkotásán a plein-air impresszionisztikus felfogásának megfelelően az új hídelemek piros színe dominál, melyet zöld színkontrasztokkal ellensúlyozott. Ez utóbbi mondatot azért írtam le, mert a könyvemben lévő fekete-fehér képen ez a látomás szürkévé homályosul.
  
Kimaradt viszont Elischer Lajos korhű grafikája 1876-ból.



Amikor ezt az aprólékosan és pontosan megrajzolt képet kezembe vettem Canaletto (1697–1768) Velencéről festett képei jutottak eszembe, aki részleteiben is pontosan ábrázolta látképeit. Elischer grafikáját az 1946-os újjáépítők is felhasználhatták volna, mert tökéletes perspektívája mérnöki rajznak is elfogadható.
   Zichy Mihály Arany János: Hídavatás c. balladáját illusztrálta 1893-ban. Ebből a sorozatból az a döbbenetes kép került a könyvbe, amikor az öngyilkosok a vízbe vetik magukat.
  Kimaradt  Zádor István grafikai sorozata, mely hű képet ad a II. világháború utáni újjáépítésről. Ez egy egész füzetre való mű, szinte külön fejezetet érdemelt volna, mert az építés fázisait pontosan követi, akár egy építési napló szabadkézi vázlatai is lehetnének.
   Sajnos nem jutott hely (a Kiscelli Múzeumban látható) Fényes Adolfnak (1867–1945) 1920-ban készült Margit híd, és Bernáth Aurél: Az élet megindulása c. 1970-ben készült festményeinek sem. Bernáth Aurél egyik kedvenc festőm, aki tompított színvilágával a magyar avantgárd egyik legjelesebb képviselője. Őt a hidak festőjének is nevezhetjük, mert 1925-ben a prágai Károly hidat, 1927-ben a pöstyéni hidat, 1962-ben pedig London látképét festette meg, melynek előterét egy Temze-híd uralja.
   Lemaradt Scheiber Hugo (1873–1950) Margit híd c. festménye is, melyet 1920 körül alkotott, valamint Horváth Béla (1888–1945) Parlament a Dunával c. műve, melyen a Margit híd a távolban jól kivehető.
   Sajnálom hogy Diósy Antal (1895–1977) akvarelljét olvasóim nem láthatják, mert a Margit híd pesti hídfője c. kép művészi ábrázolása régi korok emlékét idézi. Tiszta, rendezett, szépen parkosított kép tárul elénk, melynek üdítő látványában csak az idősebb korosztály részesülhetett.
   Vajon mi késztette Csók Istvánt, Bernáth Aurélt, Fényes Adolfot, hogy csak a XX. század elejének legnagyobb magyar festőit említsem, műveik megalkotására? Talán a víz felett átívelő híd tükröződése, fényhatása, a híd feletti kék ég virítása szinte „adja magát” a különleges látvány megörökítésére, mely hat a művész érzelemvilágára, vagy van nekünk mérnököknek is szerepünk abban, hogy megihlessük őket azáltal, hogy alkotásunkat minél tökéletesebben beillesszük természetes környezetébe, elérjük, hogy úgy nézzen ki, mintha már örökké ott lett volna, szinte a táj alakult ki körülötte. Azt hiszem mindkettő fontos indíték, a mérnöknek úgy kell alkotnia, hogy műve egyszer talán egy művész vásznára kerül.
   Valószínű, hogy a Margit hídnak még az említetteken túl, számos művészi ábrázolása lelhető fel. Ennek felkutatásában kérem olvasóimat, legyenek segítségemre. Írjuk együtt tovább ezt a fejezetet. Aki ilyet ismer – és nem restelli továbbadni felfedezését – kérem hívja fel figyelmemet és küldje el részemre az alkotó nevét, művének címét és minden olyan adatot, mely teljessé teszi kedvenc hidunk illusztrálását.



2011. március 17.


   Ma délelőtt feleségemmel megnéztük a Nemzeti Galériában Munkácsy Mihály Krisztus trilógiáját. Kivételes alkalom, hogy a három, egyenként is lenyűgöző óriás festmény egy helyen látható, egy kiállítóterem három, egymás melletti falán. Budapesten ez az első ilyen alkalom, hogy 1896 óta – amikor Munkácsy befejezte utolsó képét az Ecce homot – a három kép együtt látható. A képek – a vádemeléstől a dicstelen végrehajtásig – szinte folyamatában követik az emberiség későbbi történetét nagymértékben befolyásoló eseményeket. A képek fókuszában állva az ember törpének érzi magát, – abban a pontban, ahol a vásznakról ható sugarak egymást felerősítve találkoznak – mert nem csak a főalak, Jézus az óriás, hanem az is, akinek a keze nyomán ezek a művek születtek. Ezért érdemes a műveket együtt látni, mert nem háromszor egy élményben, hanem ennek többszörösében részesülünk.
   A művekről csak annyit szeretnék elmondani, hogy a festés sorrendje nem követte a fentebb említett történeti kronológiát, mert először a Krisztus Pilátus előtt (1881), majd a Golgota (1884), végül az Ecce homo (sorrendben a második bibliai eseménytörténet) készült el. Ez utóbbit már a beteg festőművész tanítványai segítségével vitte vászonra, hogy teljessé tegye a sorozatot.
   A trilógia művészettörténeti elemzését nem vállalom, mert ez a szakemberek dolga. Inkább arról írnék, hogy milyen mellékgondolatokkal néztem végig a kiállítást és mi foglalkoztatott utána még napokig. Mérnöki gondolkodásmódom itt sem tudtam félre tenni, a folyamat, a rendszerelvűség fázisait semmibe venni.
   A kiállítás legnagyobb érdemének ugyanis éppen azt tartom, hogy bemutatta azokat a vázlatokat, elképzeléseket, mely utalt Munkácsy gondolatlvilágára, gyötrődéseire, lelki tusájára, mely megelőzte a mű végleges megkomponálását. A művek előélete, mely nélkül nehezen érthető a főmű, részemre fontosak. Az, hogy a művész először a teljes kompozíció vázlatát rajzolja (vázolja) fel emlékeztet a mérnöki alkotás azon fázisára, – amit a legfontosabbnak, legérdekesebbnek tartottam pályafutásom során – amelyet mi is vázlattervnek, az első gondolatok felskiccelésének nevezünk. Itt dőlnek el alkotásunk alapelvei, az, hogy tudunk-e innovatív gondolatokat bevinni szerkezetünkbe, vagy maradunk a hagyományos, sokszor akadémikus, bevált elképzelésnél, elődeink másolásánál.
   Munkácsy vázlatai – melyekről véleményemet csak nejemnek mertem megmondani, annak is halkan – jobban tetszettek, mint a már aprólékosan kidolgozott végleges festmények. Frappánsabbak, felszabadultabbak, kifejezőbbek, de azt is mondhatnám modernebbek mint a véglegesek. Ez utóbbiakon, már látni a realizmus megkötöttségeit, a hűségre törekvés precizitását. Itt már a gondolat nem szárnyalhat, mert mit szólnak hozzá a kritikusok? Miért van az, hogy mérnöki alkotásainknál is rendszerint első vázlatunk, első gondolatunk a legjobb? Mert ez még megkötöttségektől mentes, még nem szólt bele a zsűri, az okoskodó, félénk beruházó, a hivatal, vagy a háttérben lévő pénzeszsák.
   Amikor a vázlatok sokféleségéből kialakul a legmegfelelőbb kompozíció, nem ezt fejleszti tovább Munkácsy, hanem hozzákezd a főalak, Krisztus arcélének, arcvonásainak megkereséséhez. Ez most a legfontosabb, hogy markáns, vezető egyéniség legyen, akit követhetnek a megbízhatóak, a hívők (az apostolok) és az átlagosak, a szürkék tömegei. Azt érzi az ember a vázlatokon, hogy ez csak egy élő ember képmása lehet, nem egy kreált, a művész által kitalált személy.
   Munkácsy kiváló karakterábrázolása az egyes szereplők megformálásában érvényesül legjobban. Ezek szintén külön vázlatokon alakultak ki. Például a Golgota szereplőin a megdöbbenés, a kétkedés vagy a közönyösség látszik, a lovon ülő fehér ruhás férfi a már feltámadt Megváltóra utal. Munkácsy a realizmus eszközeivel képes volt áhítatot teremteni.
  Gondolataimat az utolsó két bekezdésben említett fontos szereplők „előrehozásában” ott folytatom, hogy mérnöki szerkezeteink végső kialakítása előtt mi is „csomópontokban” kezdünk gondolkodni. Vagyis ténylegesen felvázoljuk, végiggondoljuk, hogy a fontos és jellegzetes csomópontokat, metszeteket, hogy lehet megoldani alapelképzelésünknél, mert ha ez nyitott marad, lehet, hogy az egészet nem lehet végrehajtani, azon változtatni kell.
   Amikor pedig a jellegzetes figurákat a festőművész megtalálta és felvázolta (pl. a Krisztus Pilátus előtt c. műben a nézők közötti férfi, aki mindkét kezét az ég felé emeli) beillesztheti a végleges műbe, mert oda illik. Amikor pedig mi mérnökök megoldottuk a fő csomópontokat, már nyugodtak lehetünk, hogy elképzelésünk nem csak a papíron, hanem a valóságban is megállja helyét, kivitelezhető. Kezdődhet a végleges összeállítási rajz, amit egykor az építészek pallértervnek hívtak, amin minden fontosabb adat rajta volt, akárcsak Munkácsy hatalmas tablóin.
   Némi különbség az, hogy nekünk a realizmus eszközeivel esztétikus, gazdaságos és használható mérnöki alkotást kell teremteni. De az sem baj, ha áhítatot kelt.

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Eseménynaptár
 « 
 » 
H K SZ CS P SZo V
29 30 31 01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 01
Legfrissebb képtárak

200 éve született Bodoki Károly

Bodoki Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett a Körösök és a Berettyó szabályozása terén kifejtett munkásságával. Tervezte és 1868-ban bekövetkezett haláláig irányította is a kiviteli munkákat. Munkássága méltó módon kapcsolódik a reformkor híres mérnökei, Huszár Mátyás, Beszédes József, Vásárhelyi Pál tevékenységéhez. 200. születési évfordulójáról emlékeztek meg március 29-én Gyulán.

GRAN-PRIZE Interdiszciplináris díj

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz majd a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évente egy alkalommal, tudtuk meg a sajtóreggelin. A Svéd díj már az első évben érdeklődést váltott ki Magyarországon.